Igen, már a lépcsőfokok. Tehát közeledem. Egyenletes iramban fogynak előttem, fölöttem: szállít a mozgólépcső, beteljesíti az időt. Könnyedén múlnak a méterek itt, e tágas vájatban, a föld alatt. Máris periszkópon leshetem közeljövőm. Ki kell bukkanni. Fel a búvárral. Hív a felszín, mely az alkalmat megadja: egyszer, és ki ne tudná, ismételhetetlenül. — De egyelőre még e túlbiztosított átmenetben siklani, minden és semmi elvegyült, fullasztó előérzetében. Nem tettek és percek egymásra következése, amelyben eddig éltem, csupán fogyatkozás: fogynak a fokok, kiszorul az idő. Fanfárok valahonnan, valameddig? Úgy tölti be tüdőmet a légszomj, mint az áhítat. — Majd pedig beér szintbeli léptem, suta útikalauzom. Legyen szerencsém.
Bárdos László: A készlet című kötetéből.
©Láng Eszter alkotása
Köszönöm férjem versének közlését.