Vért köptem, a saját köhögésemben fuldokoltam, nem volt, aki kimentsen, minden korty levegőért küzdenem kellett. Aztán hirtelen jobban visszatért belém az erő, mintha a hánykódó hullámok, amelyek el akartak veszejteni, most partra löktek volna. Rettenetesen kiizzadtam, lement a lázam. Minden vágyam egy fürdő volt, és csodák csodája, képes voltam lábraTovább…

Ötven év, az hat gyerek, az négy unoka, tizenegyszer az élet, az két angyal, akik visszafordultak félúton, nem jutottak el a születés kapujáig, s most mégis velünk futnak, ahogy nemzedékről nemzedékre szállnak az Úr szívének gondolatai, s a lakásban és a kertben gyerekrajzok, homoksütik, kis figurák, gyurmabábuk, plüssök, minatűr életleletekTovább…

Mert a költők meghaltak már úgyis. Mert testükben nedvek voltak, húgy is. Mert a vers mind búval vagyon aszva. Mert amúgy sincs neki semmi haszna. Mert rohadtul untam ünnepségen. Mert versért nem ad csókot, ha kérem. Mert erre ne költsék az adómat. Mert költők nem dolgoznak, csak lógnak. Mert aTovább…

Nincs eső nélküled, mert a szőlőszemekként levélről levélre görgő cseppek bogyóiban ott vagy, mohón szürcsöl be a szomjas föld, mohón szürcsöllek, a kortyolható levegővel együtt, melyben vízmolekulák járják táncukat, nincs villámlás nélküled, az elektromosan felrepedő égbolt feszültségében ott vagy, úgy nyilallsz belém, úgy rezgeted meg földtől égig, égtől földig bensőmet,Tovább…

Este van, este van, zsibong az egész ház, (– Bejöjjön? Ne jöjjön?) A homály kinn bénáz. Meglocsolva a kert, dolgozhat a vakond, Egyik túrás mozog, látni az ablakon. Vagy tán csak a sötét játszik a szemünkkel, Az előbb a sufni, most a bokor tűnt el. Az egészet mindjárt egy óriásTovább…

Mi van ma velem? Hiszen semmi különösebb bajom, nem fáj semmim, vagy nem jobban, mint máskor, nem bántott senki, vagy nem jobban, mint máskor, nem vettek el tőlem semmit, az idő sem lehangoló, ha nem is verőfényes, van mit ennem, innom, kit szeretnem. Akkor meg mi ez? Aha, felismerem aTovább…

Ott jön az a fickó, tudom, nehezen bírod a stílusát, meg is értem, ilyen tapadós, hajszolt, kellemetlen, gyerekesen idétlen és kényszeres, viszket a felhám tőle. Mégis szerelmes vagyok belé, ilyen ez a teremtői szakma, nagy az érzelmi megterhelés. Látom őt úgy, ahogy nem látszik, a fájdalmak tonnáival, amiket ki kellettTovább…

Uram, ki egybekapcsolsz eget és földet, hajnalban és alkonyattájt nem felejted el sámlira állva kicserélni a kiégett égitesteket, ki párosával egybehegeszted az emberfia száját, hogy addig se beszéljenek a világ kárára, hogy teljesen átadva magát ne csak elvenni, markolni akarjon mindkettő, ki forgószelet költöztetsz minden bimbóba, hogy virágba borulva úgyTovább…

Milyen titok voltál, milyen titok vagy még mindig, mint óceáni búvár, egyre mélyebbre és mélyebbre úszom benned, forró és hűvös rétegek, azúr és türkiz sávok váltják egymást, és tudom, hogy ez a huszonegynéhány év még csak a kezdete valaminek, ami túl van bőrünk feszességén, szemünk élességén, elménk forgásán, karunk-lábunk erején…Tovább…

Bizony, mondom, az a dadusnéni többet adott mindenkinél, mikor szó nélkül megtörölte a kicsi orrát, és bekötötte a cipőjét, és nem süvöltött rá, elesel, te szerencsétlen, vérezni és fájni fog. Bizony, mondom, az az eperárus többet adott mindenkinél, mikor azt mondta, hagyd csak a negyven forintot, majd legközelebb, pedig aTovább…