Parancs János szelíd parancsa Van napi-, belső- és felsőbb parancs, a szó csontmezők fölött átsuhanó káprázata. Nincsenek gyakorlati célok, és nincs menekvés, csak: legyen meg a mindennapi, külön akarata! Másképpen nincs mód, talán így sem, kitörni. Vergődik akár a dolgok mélyén az iszapos homály. Árnyképe annak, amit az az egyTovább…

Sokat beszélnek a mesterségről. Egy szavuk sincs a mesterségről. Szabad és kötött formában haladnak a korral. Akarják azt, amit mégsem akarnak. A jó, a rossz, és a sok lökött. A mindig hiányos szabadság szilánkjaiból lassan, kimérten, a cél szerint körbe-körbe. Nem volna szép, ha in flagranti kiderülne: a senki földjeTovább…

látjátok örökös remény hiába növeszt ablakunk üvegén jégvirágot indulni indulni kell bedeszkázott tekintetek ölelésre görbülő kézfogások már a búcsúzás is érvényét veszti a Könyvből idézünk lázas sorokat elszabadult régi dallamokat sodor egyre a szél sebek feltépett felhőrongyai amott tőből lemetszett hajfonatok közt gubancolódik a táj templomtalan idegen városok mentén csakTovább…

Türelem Azt élem, amiből vagyok. Kiméri egymást fény és feketeség. Nem tudom, a vállamra tett kéz ugyanazé-e, aki egykor megszólított. Csak türelem. Lassan kiegészülök. Az idő rám rajzol, színez, átsatíroz; mást nem fejez ki, mindig önmagát. Tisztulni a csendig. Már készülök. Szembenézni és elrejtőzni újra. Igazságosnak lenni a múlthoz. VadrózsaTovább…

Hóvirágot Pálos Rozitának Ha majd a tél kimondja utolsó érveit s egy hóvirágnyi figyelem okán szót kér a szél és azt susogja egyre „mondjátok, ki ez a Pávelcze-lány?”, lesz-e válasz? Kihez jut el a választott névtelenek dallama újra, térből kiejtett tájakon kóborolva felszisszen-e a bakonyi alleluja? Pedig Élet az, mirőlTovább…

nézd mennyi baj van velem még egy vacak vonatablakot sem tudok lenyitni ismeretlen tájak suhannak velünk az éjszakában fák suhognak a szélben dombok hullámzanak legalább megszagolhatnám a levegőt legalább érinthetném beérném kevéssel is lírázó perceimből látod kiszakít a tudat hogy valamit saját hibámból elveszíthetek egy érzést egy illatot azonosítható benyomásokatTovább…

Tükörbe néztem. Mióta a Földön vagyok, öregedtem néhány évezredet. Rég megszűnt a lávafolyás, magmává szilárdultak vonásaim. Szám áramlásvonala mentén már repedezik a gránit, a gneisz. Szememből dinoszauruszok haltak ki, s már a kontinensek sem közelednek. Szemgödreimben mészkő és dolomit üledék. Ez már a vég. Arcomon lassan süllyedő, apró szigetekkel tarkítottTovább…

Nehezen tűröm az októbert. Impresszionisták és gerontológusok évada. Ez a sok szín-kelepce, a zöldből kibuggyanó sárga, a rejtekszürke s a fáradtvörös. Az átmenetek és megtorpanások. Mikor felszisszennek a kígyótojás-fényekben tobzódó álnok esték, és érzem: semmi vagyok. Idegeim higanyba mártva; mintha történne valami bennem, mintha rágást hallanék. Agysejtek halálugrása, önpusztító; értelmetlenTovább…

Egyérintőt játszik a tekintet. A pillanat közös erőterében májusi napfény kalandozik. Ahogy ott áll, kihívón, mozdulatlanul, egy gipszangyal. Ahogy megmozdul: elektromos áramütés. Sokat ígérő a száj széles áramlásvonala. A nyak- szirtet verdeső vörös haj-korbács. A szándék tiszta üvegén átvilágító hellénarc. Szemében szabadalmazott gyönyör. Ezt a nőt nagyon. Mint egy kontinens,Tovább…

A vereség után mindenki elfordult tőlem Kétségbeesésemben elhatároztam, hogy ezentúl rugalmasabban haladok a korral és szemafornak álcázom magam egy kisvárosi vasútállomáson. Azután vasúti fékező lettem, de valaki kérte a bizonyítványt. Máskor mezei nyúl voltam nagy piros szemekkel, de rámtaláltak a vadászok. Nincs több trükköm: marad a való látszat: győztesnek kellTovább…