nézd mennyi baj van velem még egy vacak vonatablakot sem tudok lenyitni ismeretlen tájak suhannak velünk az éjszakában fák suhognak a szélben dombok hullámzanak legalább megszagolhatnám a levegőt legalább érinthetném beérném kevéssel is lírázó perceimből látod kiszakít a tudat hogy valamit saját hibámból elveszíthetek egy érzést egy illatot azonosítható benyomásokatTovább…

Tükörbe néztem. Mióta a Földön vagyok, öregedtem néhány évezredet. Rég megszűnt a lávafolyás, magmává szilárdultak vonásaim. Szám áramlásvonala mentén már repedezik a gránit, a gneisz. Szememből dinoszauruszok haltak ki, s már a kontinensek sem közelednek. Szemgödreimben mészkő és dolomit üledék. Ez már a vég. Arcomon lassan süllyedő, apró szigetekkel tarkítottTovább…

Nehezen tűröm az októbert. Impresszionisták és gerontológusok évada. Ez a sok szín-kelepce, a zöldből kibuggyanó sárga, a rejtekszürke s a fáradtvörös. Az átmenetek és megtorpanások. Mikor felszisszennek a kígyótojás-fényekben tobzódó álnok esték, és érzem: semmi vagyok. Idegeim higanyba mártva; mintha történne valami bennem, mintha rágást hallanék. Agysejtek halálugrása, önpusztító; értelmetlenTovább…

Egyérintőt játszik a tekintet. A pillanat közös erőterében májusi napfény kalandozik. Ahogy ott áll, kihívón, mozdulatlanul, egy gipszangyal. Ahogy megmozdul: elektromos áramütés. Sokat ígérő a száj széles áramlásvonala. A nyak- szirtet verdeső vörös haj-korbács. A szándék tiszta üvegén átvilágító hellénarc. Szemében szabadalmazott gyönyör. Ezt a nőt nagyon. Mint egy kontinens,Tovább…

A vereség után mindenki elfordult tőlem Kétségbeesésemben elhatároztam, hogy ezentúl rugalmasabban haladok a korral és szemafornak álcázom magam egy kisvárosi vasútállomáson. Azután vasúti fékező lettem, de valaki kérte a bizonyítványt. Máskor mezei nyúl voltam nagy piros szemekkel, de rámtaláltak a vadászok. Nincs több trükköm: marad a való látszat: győztesnek kellTovább…

[KARANTÉN VERS] 2020. március 15-én Úgy van, ami nincsen, fut a hátgerincen, felsajdul legbelül, soha nem teljesül, nem enged el mégse a test törekvése, a köreit rója, a köreit rója, nincs megmondhatója. Ahogy tárul a mély, egyre több szenvedély, s mint fohász az eget, megtartja képzeted, s el is képzelheted:Tovább…

Úgy képzelem elmúltál hetven éves meglehet száz is  sőt többezer mindegy: végülis kortársak vagyunk együtt kell túlélnünk rögeszméinket SZÓLJ MÁR gyűrd le konok némaságodat Varsó bolondja — mondják pedig ha tudnák hogy hívásodra minden megmozdul ujjaid köré tekerednek a fák hegyek vonulnak tapintásod nyomán kalapod karéján csüngnek a csillagok arcod:Tovább…

– Töredék Tandorinak – Nem ebben maradtunk. A madarak rosszat álmodtak az éjjel. Dobszerda jött; kidübörgő, napfénnyel szikrázó feketeség. Felkapta mohó fejét a város. Elnémult sok, akit emberkézre adtak. Csönd-őrjöngve várták a híreket. Ha szerencsénk van, suttogták, innen is látszik, ami túl van. Vagy nincs, de visszaragyog, és kedvére továbbTovább…

[Írj, mielőtt megfagysz!] Fent kanyarog a füst, az éj zúzmarás ezüst, csenddel dús levegő, áramló, lebegő, a vendégét várja: egy tál tél az ára. Nincs szem, ami lássa, hajnal felé milyen a tűz ellobbanása. A reggel azért üzen hidegvégződéseiben. Mikor felfeslik az ég, örök működésben, ott kinn és ott benn,Tovább…

Nyomomban az éjszaka. A hold, mint durva kavics ütődik homlokomhoz. A szél spiráljai hajamba csimpaszkodva borzolják a kövek bőrét. Szürke folyosókon a felhők is utánam erednek. Idegeim kihűlt higanyba mártva, testem ízekre tépi és felszívja a várakozás. Megvillan az ég: arcom kivilágított sziklafal. Mozdulataimat pásztázza a csend. A szavak túlfelénTovább…