vágyak káosza semmi köze a szerelemhez néhány félreérthető szót zár a hangok rácsai közé fülében a kapu némasága húsát éber éj marcangolja szájában őrület íze ereiben a kor csordogál keserűsége átszivárog glóriás holnapjába jaj szívében kő gyomrában föld súlya öklendezik kihányja agya dermedt viasz útját a nap aláaknázza jaj miféleTovább…

szobámból kihallatszott az álmok kórusa milyen boldog voltam a szerelem bizonytalan- ságában erőt adott a küzdés úgy éreztem az már küzdelem hogy magamnak akartalak de megfáradtak a titkok amiket lehunyt szemed alatt rejtegettél végül napfényre kerültek ahogy az lenni szokott a titkokkal és már cseppet sem voltál érdekes körülötted csatakossáTovább…

hagyom hogy te legyél a táj békéje nappalok rövidülése délutánok bíbora nyárfák eget kémlelő magasa kisded szellők nyugalma fények-árnyékok összeborulása levelek vak lebegése az öröklét dicsérete felhőtornyok leomlása a Tó szelídsége hullámok olívzöldje hattyúk hófehérje vitorlások hangárba vonulása híd napsárgája part csípős csöndje vacogó gyümölcsfa aluszékony rügye hagyom hogy teTovább…

menni készültél marasztaltak a falak szótlanul követtem mozdulataidat magadra húztad sebtiben ledobált ruháidat nem fontam rád karom arra áhítoztam hogy mint kóbor kutyának életmentő falatot egy szenvedélytől lángoló szót vess elém kitártam a kaput esdeklőn követett tekintetem hátha visszanézel de nem és akkor észrevettem a virágzó magnóliafát amint szívemből kiszálltTovább…

reggel aranyló ágak alatt felébred a kisváros az utcák köszöntik a piacra menőket duzzadt rügyek fénylenek a fákon és a kertben az égre csattannak a napfény illatban száradó ágyneműk makulátlan lobogói délben egyszerű étel illata gőzölög magának terít a magány tömbjét csönd faragja fátylat borítanak a fejüket fénybe mártó virágokTovább…

a hiány hídja alatt virrasztott az igazság a valóság visszhangja zúgott mint parthoz csapódó hullám tavasz tört ránk későn érkezett faggyal könyörtelen hó fedte be az utat ami a fényképalbumok csöndjébe kéjsóvár nyarak pipacsaihoz vezetett magamra zártam az emlékezés magánzárkáját kulcsát lenyeltem hogy zavartalanul kifájjon belőlem az a hajnal amelyikenTovább…

1. előkészítés ha kinyitja a sötétség kapuját a kulcs, beteljesíti küldetését, nyugodtan rozsdásodik tovább. kijózanodik az utca rózsák bódító illatából. vadszőlő levele parázslik a kerítésen. madárvonulás a győzelem jele. egyetlen kő sem gördül fölfelé a hegyen. szabadesés törvénye rántja mélybe az éden utolsó almáját. 2. kidolgozás vagyok a hely, ahovaTovább…

mostanában az élet rendje véget nem érő félelem szavak pánikja a félbehagyott kéziratban vagyunk az élet ügyefogyottjai hullásuk elől szökő csillagok készséggel görnyedező hegyek hulladék eszmék sűrű sarát dagasztjuk amiben a semmi ver gyökeret mások teljes védettségben kartelleket kötnek kiárusítják a jövőt nem értenek az örökkéhez a változás olyan mintTovább…

vagyok fájdalmait veszett visszhang kegyes hozzám a magány álmatlanágra ítél mélyén ott virraszt a költemény esők mosdatnak így tisztán érek a gyermekkor éveihez védőruha nélkül bejárom radioaktív emlékek helyeit értem a kövek és virágok beszédét madár-nyelven tanulok dalommal a bezárt kapuk mögött ártézi vizet fakasztok illúzióimat csapdába ejtik vadrózsák karmaiTovább…

és kitárja tágas terét az est az égbolton elvonulnak felhők domborművei a lemenő nap aranyra fest partot ligetet fecskék cikkannak a nádas felett a ragyogó öbölben az árbócok a végtelent kémlelik elnémul a Tó vizében elpihennek a szerelemtől megittasult halak hirtelen fészkéből mint nagy sasmadár kiröppen az éj és azTovább…