bizonyos értelemben a költészet a világ metaforája. tulajdonképpen az elrugaszkodás pillanata, holott a költők pontosan tudják, a szavak gravitációjának egészen más törvényei vannak. a vers elszánt próbarepülés az irodalomtörténet fölött. pontosan úgy, ahogy tell vilmos nyílvesszője úszik a levegőben. a költők megfigyelik a világot, belehallgatóznak a végtelenbe, és egyszerre írniTovább…

szívemben színházi gong a neved csak nem az előadás kezdetét hanem a végét jelzi névtelen klímák tünetét sodorja a szél a Tóparton csodálom miként teszi próbára hullámok reakcióját az ikarosz-nap elnézem a tükörképén tűnődő hallgatag vitorlást aztán hazamegyek tárgyaim és a falak köszöntenek körbevesznek kegyes világ * esténként megvetem azTovább…

őriztem férgektől tetvektől a fát locsoltam erősödjön törzse gyökerei álmaimba mélyedtek ágai suhogásával hűtötte vérem hat évig termett volt hogy több kosárnyi mézédes gyümölcsöt termeszek támadtak rá kirágták kiszívták belőle az életnedvet kertész-doktort hívtam hozzá azt mondta menthetetlen fűrészem fogait helyeztem szembe a madárdalokkal ki kellett vágnom baltává változott erőmTovább…

A fájdalom kálváriáján szótagokra hullik a lélek, zörgő mássalhangzók közé lágy magánhangzót ígér és verssorral kecsegteti az árva gondolatot. Mint becézés nélkül maradt gyermek szenvedsz, mire rájössz, már senkinek nem akarsz semmit bizonyítani. Többször elesel, aztán csak állsz, homlokodon gyászok jelével, szíveden mégis kibomlik a közöny elleni kiáltvány. Látod aTovább…

az ég hatalmas csarnoka kéken derengett a kertben nem moccant semmi elsuhogtak az eső jeges pengéi csupán a szél nézte bűnös tettét a kidöntött kerítést azúr ösvényeken nagy csapatban csillagok vonultak az orkánt túlélő fák mint halottvivő barátok cipelték törött ágaikat törzsükben sötétség borongott fájdalom csorgott a látóhatárra feszített éjbőlTovább…

nekünk építettem magasba felszökő bércek védelmébe szemed kékjét másoló tágas ég alá a habarcs közé hulló könnyeimet kevertem nekünk emeltem magasra nevetéseinkből a házat most mérhetetlenül fáradt és öreg vagyok az üres házban nevetéseink visszhangjában bánat-viharok bömbölésének szünetében keresem könnyeim záporához eresznek a szempilládat amíg a szerelem újból fölemel valakiTovább…

mindent túlélnek a szavak olvasni őket egyet jelent a világba olvadással mint megközelíthetetlen fény lebegnek a föld fölött a szavak akár felnyíló szem csodája vagy a levelek tüze amikor október első hűvös fuvallata felemészti a nyarat és a táj a vágy természetes nyelvén beszél ha felütsz egy könyvet napvilágra kerülTovább…

Úgy ünnepelte a város Anyád halálának évfordulóját, hogy újabb bevásárlóhodályt nyitottak, ahol egymást taposták az emberek az akciós áron hirdetett árukért. Pedig egy menedékházat, vagy Művészeti Palotát kellett volna átadni, mert Anyád nem bírta elnézni, hogy nincstelen öregek kódorognak az utcán, a kultúra meg az elfekvőben agonizál. Ő tudta, hogyTovább…

vágyak káosza semmi köze a szerelemhez néhány félreérthető szót zár a hangok rácsai közé fülében a kapu némasága húsát éber éj marcangolja szájában őrület íze ereiben a kor csordogál keserűsége átszivárog glóriás holnapjába jaj szívében kő gyomrában föld súlya öklendezik kihányja agya dermedt viasz útját a nap aláaknázza jaj miféleTovább…

szobámból kihallatszott az álmok kórusa milyen boldog voltam a szerelem bizonytalan- ságában erőt adott a küzdés úgy éreztem az már küzdelem hogy magamnak akartalak de megfáradtak a titkok amiket lehunyt szemed alatt rejtegettél végül napfényre kerültek ahogy az lenni szokott a titkokkal és már cseppet sem voltál érdekes körülötted csatakossáTovább…