legyen meg a te akaratod, a te országod a mi országunk mindennapi dalainkat add meg nekünk, hadd dudorásszunk testté lőn a szóban az ige igévé lesz a dalban a szó az elme éles, a lélek éhes igen, az ige az ennivaló a tévelygőkkel tartok, mert ott elkel a segítség velük,Tovább…
Férfiak, férfiak – sóhajtozott az öregasszony. Jóval túl volt a hatszázadik életévén, egyszerűen nem tudott meghalni. Talán az idő tette, talán a sok emlékezés, hogy inkább hasonlított szellemre, mint sem hús-vér emberre. Halandó asszonytársaiban csak nyomokban maradtak emberi vonások, máskülönben inkább madárra emlékeztettek. Testüket toll-szerű pihék borították. A szájuk egyTovább…
Szeretném az ablakon túli hazámat egy széles mozdulattal magamhoz ölelni, a mindenség kis darabját visszakapni[1]. Vágyom a teremtés bölcsőjébe, mikor még az ember-állatot nem rútította a rossz, nem keltek zsarnokok, silány poroszlók, türelmesen várta örök-ifjan, sárba gyúrt kis szikraként, mikor jut a mennyországba, és meg se próbálta mímelni Urát[2], JóTovább…
Mondjam el, milyen? Semmilyen. Azt mondod: Meghitt az alkony, Az ősz. Pedig csak fogy Az élet. Hideg És Sötét A csend. “Egy nappal, lásd, Rövidebb az élet.” Élünk-e Előtte még? Nyomorgunk, Küszködünk, Félünk. Apránként Fulladunk. Fogyunk, Mint a fény Meghittnek mondott Őszi alkonyon. Télen a táj Halott. Végtelen sírhant ATovább…
Lacikát mindenki szerette, a főnővér, az ápolók, az orvosok, az intézmény karbantartók, egyszer még a kórházigazgató is meglátogatta és úgy szólította, fiam. Az ablakkal szemben feküdt, a nyitott ég felé, mosolyán ébredt reggelente a nap. Lacika ágya előtt két kis székecske állt, az egyik a fehérköpenyesek helye volt, épp valamelyikTovább…
Szembesülni a sivár, lepusztult, önmagukba fordult és merev álarcok mögé rejtőző emberekkel. Egyáltalán kilátnak mögüle? Én nem zavartatom magam, figyelek, szemlélődöm szokásomhoz híven. Néha elkapok egy-egy hozzám hasonló fürkésző pillantást, szemvillanáson emberséget. Szájszegleten átsuhanó mosolykezdeménnyel nyugtázzuk a rokonlelket és szemlélődünk tovább. Ilyenkor teljesen kinyílok, odaadom magam az érzésnek, hagyom haddTovább…
Az Apokalipszis négy lovasának nincsen hite és nincsen arca, csak végben végzetes hatalma, utat nyitva a pusztító patának. Halált, pestist ígér a Jelenések háborút és éhínséget az ének. Nyihogva tiportak rajtunk néhányszor, bűnt hozva, s kiszárítva okkal, rémisztve kénköves pokollal, minta nem volna elég, ami ránk forr. Most nincsenek azTovább…
December utolsó napján is kinyitott, mint napra nap, mert az órák nem állhatnak meg. Mérik és mutatják az időt, a megfoghatatlan és kiagyalt valóságot, a valójában nem létezőt. S ha mégsem mutatják, akkor meg kell azonnal reparálni akár régi, vagy új szerkezet. A szerkezetet, amely lehet mechanikus és ketyegő, vagyTovább…
Nagyapám egy közeli templomtornyot nézegetett az ágyából, és halkan szuszogott. A Szent Benedek Idősek Otthona lakója volt egy régi, boltíves épületben, amely egykoron gimnáziumként a szellem művelésének háza volt. A fehérre meszelt szoba falai visszaverték a délutáni nyári nap sugarait. Apámmal látogattuk meg. – Na, apu, mondj valamit! – hajoltTovább…
Hűvösen fújt a szél. Nem volt dermesztő hideg, de párás, nyirkos volt a levegő. Fáztam. Mindig fázom, ha félek valamitől. A postást vártuk a hírekkel. Nálunk a faluban ő a tudás hordozója. Az internetet, tévét betiltották. Újságok sincsenek. Csak a postás. Megérkezett. – Kijött az új rendelet. – mondta komolyanTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.