39, lapszámunkat Barta Lászlóné Enikő festményei díszítik. Barta Lászlóné Enikő így vall magáról: 1955. január 20-án születettem Körösfön, Erdélyben. Kolozsvárott nevelkedtem, ott végeztem az iskoláimat, már annak idején több képzőművészti kiállításokon vettem részt, díjakat nyertem. 1976-ban kitelepültem Németországba. Kerülő utakon találtam vissza a festészethez 1993-ban, neves német, osztrák tanároknál tanultam.TöbbTovább…
-Kazinczy levéltári asztalánál, Sátoraljaújhelyen – Tokaji bor + írótábor, hozzá kirándulás. „Látást érdemlő dolgok közt” bolyong és gőzölög a másnapos artistai társaság. Fülkefény, embernyomok, por-intarziák. És meghittség, ami nem is a miénk, mégis ott gomolyog a gatyarohasztó hőségben. Csak vissza kellene emlékeznünk szépapáink dédunokáinak ifjúkorára, de a képzelet nem férTovább…
Ebben a nagy-nagy rohanásban, egy pillanatra megölelt az Isten. Zavartan megálltam. Magamat magányosnak hittem. Annyi volt csak, hogy volt egy kis időm. Hogy épp nem kellett semmit sem tennem. Hirtelen azt láttam, valaki jön. Gondoltam, elmegy mellettem. Aztán a kezemre tette a kezét, és hosszan a szemembe nézett: betakart minketTovább…
Nádasdy Ádámnak Elég nehéz itt, azt hiszem, szeretni, bármit tehetünk, csak rosszul sül el, egymásnak nincsen megteremtve senki, kérdésre kérdés meg sosem felel. Elég nehéz, a napok jönnek sorra, bár akad néha, aki megsegít, ki szorongásod egy-egy verssel oldja, ha nem tudsz élni-halni mégse itt. Elég nehéz. Tápászkodsz, dőlsz, kapaszkodsz,Tovább…
Ne félj, Illés, menj fel a királyhoz, igaz, lenyisszantott prófétafejekkel focizik, de mondd csak meg neki, hogy éljen tisztességben, tartsa meg a szövetséget, különben jaj neki. Ne félj, ha kígyókon és skorpiókon jársz, ha csalán és tövis bököd, nem árthatnak neked, ha nem engedem, szikrázó gyémánttá teszem homlokodat. Ne féljTovább…
Próbálok úgy tenni, mintha valaki elárulta volna nekem a titkaid. Mintha aprólékos munkával, hétről hétre a ház elé kitolt kukáidból sikerült volna kiszednem mindent, amit neked évekbe telt elfelejtened. És mintha azért jöttem volna, hogy mindezt visszahozzam, az elrontott játékokat, a sok kihízott ruhát, és a csikket, amit egy alkalommalTovább…
Mottó: A virtuális postagalamb szárnyai fáradhatatlanok „Szlovákiában nincs kimondottan népi-urbánus vita. Itt a szlovák költők nem nagyon politizálnak, sőt. Így aztán a mindenkori hatalom is csendesebb. Magyarországon az irodalom politika is egyben, szekértáborok vannak. Ennek hagyománya van. Hozott ez jót és rosszat is az évek során. A hatalom meg valaholTovább…
Ki tudja, élt-e? S ha élt, él-e ma még? Csak annyi biztos, hogy látták sokan. S hogy elmúlt már száz év, mióta feltűnt, de ma is látják még, ahogy rohan. Vérfarkas, vámpír, ki örökké élne? Meglehet az is, hisz mi az neki! Elhiheted, hogy ez nem csak legenda, ki tudnáTovább…
Hibázik a gépem. A számító. Gépem. Elszámolja magát. Legutóbb például kihagyta a “v”-ket egy, a szerkesztőnek írott levelemből: “Délutáni alvás után: publikálatlan szövegeim nincsenek, hacsak első meséim nem kaparom elő, és írom át, hanem szívesen írok nektek egy olyat, amit tegnap a Facebook-oldalamra kitettem. Hibázik a számítógépem címmel és ürüggyelTovább…
Az alkony széttárt combjai Vincent Van Gogh emlékének Vonagló ég alatt napraforgók sárga vére buggyan egymásra hajlanak az alkony széttárt combjai közül az éj hangtalan kicsusszan tántorog az űr sercint meteor zuhan jönnek a hollók a föld alól szállnak kiabálnak elborítanak a ráncos lila halva született éjt óvom karomban *Tovább…