Süket füleknek felesleges halk szóval magasztalni a csöndet melyben ezernyi titok ébred zenél mint harmóniát zúgó orgona és válaszol rá a szív akár egy álomszép angyal-szimfónia mikor a dallam összecseng ezernyi égi fanfár zeng éteri szólamot és dalol a csend elandalít sok gazdátlan percet elkerget lomha vén magányt a sejtelmesTovább…

Esténként szelíd kandúr dorombolt a régi házban, a kályha előtt, fonott kosárban fahasábok őrködtek apámmal a tűz fölött. Kiszáradt földben halott virágok: szomjas magányban nyíltak el, árvult magvaik anyámra várva álmodnak becéző kezeivel. Álmomban én is lopva szállok a lassan kihűlő emlék után, anyámat, apámat nem találom, gyom kúszik aTovább…

Elképzelem, ahogy jössz elém ha majd én is érkezem; fehér világon átívelő, északi fény leszel! Utat mutatnak égre nyúló, büszke ősfenyők, s a felém hajló felhők mögül az ég angyalai. Aranyhajukat könnyű szél lengeti, közülük halkan szólít majd valaki: régóta várlak, gyere, ne félj! – és gyengéden átölel a Fény…Tovább…

Ha véget ér majd a földi lét ha napod, órád sem marad a pillanat is elvetél emlék leszel csak tűnt kacat (hát ezért ne gyűjts unt tárgyakat porrá válsz velük a föld alatt) Végül már senki sem sirat csak közhelyeket mondanak: megboldogult… fölötte gaz… a neve kódolt számadat… Ha valamitTovább…

– Mirának és mindenkinek, aki még hinni tud az őszinte, igaz emberi érzésekben – mintha a szerelem mint ha a féktelen boldogság beteljesül ebben a mélységben csak a csend csak az ámulat csak a béke él a szívekben mintha csak suttogó áradó halk imák mintha csak áhítat mintha idilli volnaTovább…

ha eljönnél nem tudom mit mondanék neked leírhatatlan reménytelen az élet itt káosz és sötétség ma a világ ura és valami könyörgő halálhangú erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka álmodom veled de hajnalra széthull az álom is halványul szép örök-mosolyod és hiábaTovább…

– Montázs – hangulataimból – Te, ki a földet, eget és vizeket ezüstös fényeddel óvod az időtlenségnek, és esténként újra gyújtod az ég lámpásait, hol csillagok őrzik az isteni holdfényt, miért borítottál fekete fátylat árva anyákra s férfiszívekre, kik hősként éltek és szeretni jöttek? Miféle átkozott világ ez, ahol aTovább…

Vagyok akár a Föld hátán ütemre forgó évszakok homokszem-létű ember gyermek anya és nő is úgy vagyok voltam bár májusra ébredő szivárvány – létcsoda lettem a forduló idővel ostoba perzselő nyári láz után vacogó faágtól jajongva búcsúzó haldokló falevél lapuló hant alatt rég halott madarak kísértetdala volt altatóm mozdultam kőTovább…

Ez már a tavasz, bár halkan pilinkél a hó, délután néha kipiroslik a Nap, és az is egy parányi vigasz, hogy hajnalban, bágyadt hangon ébresztőt fújnak az ablak alatt a pőre fákon ácsingó madarak, és a fagyos földben mocorgó gyökerekben újult nedv kereng, boldogan hordják az életírt a kis hajszálerek,Tovább…

Égi ösvény vár fölöttünk, csillagokhoz ér a táj, arra tartunk kézen-fogva, ahol együtt égnek el – a szürke alkonyt ha bejárták – mind, a hamis földi játszmák, az álnokság és rettegés, s én kivilágos-virradattól termékeny, szép csendben várom, amíg a fény felderül a szétolvadó jégidőből, s mellettem majd ott lebegsz,Tovább…