Azt hittem, hogy mindig kék a tenger, ha pirkadatkor ráolvad az ég, hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel, és megszületik nászukból a fény. Megismertem haragját a víznek: hulláma ha vad, tarajos-sötét, ultramarin-kékre vált viharban a halált hörgő, vén tengerfenék. Hiszem mégis: egyszer minden ember − mint homoktenger, arany partokon − kincseit majd szétterítiTovább…

ha eljönnél nem tudom mit mondanék neked reménytelen az élet itt leírhatatlan káosz és sötétség ma a világ ura és valami könyörgő halálhangú erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka álmodom veled de hajnalra széthull az álom is halványul szép örök-mosolyod és hiábaTovább…

Éveket hagytam eltűnni a felejtés ködében fagyos hajnali éjszakákon átvacogó szerelmeket amelyek kevésnek bizonyultak álmaimhoz és gyáván elosontak az alkonyok lázadás nélküli csendjében elsiratva a meg sem született vágyakat …emlékszem a szívemet felhasító szilánkos némaságra az arcomat tövisként felszántó kék könnyeken elvetélt hallgatásra mikor hirtelen kizuhantak a mindenség méhéből aTovább…

Dajkaság Már érlelődik bennem a tavasz, de fellelhető még a tétlenség is, nem más ez, mint készülődés, próba, ráébredni alvó önvalómra.   Ébredés – A csönd fodraiban – Csak élünk régóta a félholt mában, végtelen hosszú, elmélyült hallgatásban, de néha, mintha a sejtelmes, zajtalan éjben lassan kigyúlnának a fények aTovább…

Bemelegítés csupán, ahogy verseng a szélben, majd hirtelen boldogan landol két seregély egy éppen mély sóhajjal rügyet bontó ágon. Valami magasztos béke ül a tájon, különös, éteri visszhanggal felelget ide-oda a feketerigók, zöldikék hada, és az égi palást áttetsző, kék selyme óvón lehajol az anyaföldre, angyali kórus köszönti zengve azTovább…

Erőtlen mosollyal A hó alatt már érik a csoda, nesztelen surrognak a mélyben az erek, lábadozva ébred a felhők közt a nap, s mint csontjainkat zúzó kis balesetek, jéghártya roppan a talpunk alatt; erőtlen mosollyal felszökken a víz, cseppjein átsejlik az édes tavasz a halkan búcsúzó színezüst fényben, és könnyűTovább…

Evokáció, Borges: Egyszerűség című versének  egy sorára – „Nincs szükség nagy szavakra.” Feleslegesek a nagy szavak, végül úgyis a csönd marad. A némaságból ha feldereng a fényes ég – a régi kék – átragyog a pillanat, és visszatér a régi hang. Nem kellenek a nagy szavak, csak tiszták, szépek, igazak.Tovább…

Ha már csak halványan élnek a fahéjillatú vége-nincs beszédes mosolyoktól fénylő világmegváltó esték mikor még végérvényesnek hitt kiábrándulásaink sem tudtak lehúzni a földig és makulátlan gyermeki tisztasággal vallottuk meg a fenyőillatban az ünnepi asztal körött csalódásainkon át is megérlelődött újjászülető szerelmeink hazugságaink legfeljebb apró kegyes füllentések könnyű röptű valótlanságok voltakTovább…

leült közénk a némaság néztük a tájat órákon át hallgattunk hosszan amíg a víz fölött fátyolos fénnyel ránk köszönt a nap a fodrozó víz fölött eltévedt dallamot sodort felénk a szél a lehajló ég alatt időtlenségbe költözött velünk a csönd … és megtört a csöndvarázs fölöttünk lángolás vakító hajnalfény derültTovább…

Süket füleknek felesleges halk szóval magasztalni a csöndet melyben ezernyi titok ébred zenél mint harmóniát zúgó orgona és válaszol rá a szív akár egy álomszép angyal-szimfónia mikor a dallam összecseng ezernyi égi fanfár zeng éteri szólamot és dalol a csend elandalít sok gazdátlan percet elkerget lomha vén magányt a sejtelmesTovább…