On:
In: Szépirodalom, Vers

(montázs, verscímeimből) Megteremtettelek. Belőlem nőttél. Megszerettelek. Ma, távolodón, fázom nélküled. Csillagfény-távol a mosolyod. Fényt csókolsz rám. “Azóta” – hófehér gyászban – mégis élek. Valami égi hatalom vigyáz. Tavasz jön. Azt hittem, majd megérkezel… Áldanám a létet! “Azután” csak a hiány, elmúlás, alkony, fájó hajnalok, kék csend, fényvirág. Angyalok sírnak. …Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Anyám járását idézi a május: körötte kék virágok ringanak, talpa alá fűszálak simulnak, s a búzakalászok fejüket leszegik, amerre árnya hangtalan’ halad. Kapaszkodnék köténye fodrába, barázdát simít’nék lábai elé, harmatot hintenék földjére a kertben, ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép. Szelídíteném a szúrós bokrokat, meg ne karcolják szép, fáradtTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Dajkaság Már érlelődik bennem a tavasz, de fellelhető még a tétlenség is, nem más ez, mint készülődés, próba, ráébredni alvó önvalómra.   Hódolat a tavasznak Valami készül: zeng az ég, éled a földön a fű, virág, dalol a rigó és a csíz, reményre virrad a világ. Micsoda kórus, mennyi fény,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

anyánk, a nő szüntelen átváltozás oltalmazó szelíd önfeláldozás áldó imája ős-vétkeinkre megváltó kegyelem gyöngéd feloldozás anyánk, a nő gyöngéd mosoly vetett tiszta ágy könnyű álmodás ráncokból kihajtó hajnalfény-virág gyöngyház-szín finom ragyogás anyánk, a nő vasalt ruháink illata távoli emlék-varázs szerelme örökül hagyott folytatás arany kalászból érlelt áldott új kenyér ünnepiTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

A költő nem akar végül már semmit, csak gyengéden szeretni, erőtlen kezével írt versét az emberek szívére tenni. A csöndre vágyik, az ihletet szülő hallgatásra, hogy a lényeget a csöndből kiássa. A költő nem akar már semmit, csak gyengéden szeretni, és önmagának megfelelni. Szíve sem kóborol végül egyre-másra, és haTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

mi mást tehetnék e fénytelen éjben elfogadtalak végleg társamul kapaszkodom beléd megyünk a hóesésben (egymást ölelni is vétek talán) eltűnni tanít e néma ébrenlét helyetted simítja arcomat a szél s hogy lassú kísértés ezüst látomás minden újabb vágy és élni akarás az úton gúnyosan plántálja belénk te maradtál nekem (haTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

ajándék ez az aranyló verőfény amit ráadásként átutal az ősz még az elmúlás-illatú mindszent haván október harmincadikán délután – sok lesz a napsütés ma már sehol sem várható felhőátvonulás – üzeni a tévéből derűs hangon a műsorvezető és mosolyán a mesterséges megvilágítás ellenére most hangsúlytalan a rutin póztalan arcán kétszerTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ritkul a fény ősz jön vele emléközön szorít a bilincs szívemen ahogy emlékezem a hiány egyre nő de hirtelen hosszúra nyúlik a ködben egy árnyék; ott áll előttem Ő derűsen mosolygó kamaszként és körben árad a fény a pillanatban mintha már örökké együtt lennénk de elnyeli újra a semmi titkaTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Azt hittem, hogy mindig kék a tenger, ha pirkadatkor ráolvad az ég, hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel, és megszületik nászukból a fény. Megismertem haragját a víznek: hulláma ha vad, tarajos-sötét, ultramarin-kékre vált viharban a halált hörgő, vén tengerfenék. Hiszem mégis: egyszer minden ember − mint homoktenger, arany partokon − kincseit majd szétterítiTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

ha eljönnél nem tudom mit mondanék neked reménytelen az élet itt leírhatatlan káosz és sötétség ma a világ ura és valami könyörgő halálhangú erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka álmodom veled de hajnalra széthull az álom is halványul szép örök-mosolyod és hiábaTovább…