Evokáció, Borges: Egyszerűség című versének egy sorára – „Nincs szükség nagy szavakra.” Feleslegesek a nagy szavak, végül úgyis a csönd marad. A némaságból ha feldereng a fényes ég – a régi kék – átragyog a pillanat, és visszatér a régi hang. Nem kellenek a nagy szavak, csak tiszták, szépek, igazak.Tovább…
Ha már csak halványan élnek a fahéjillatú vége-nincs beszédes mosolyoktól fénylő világmegváltó esték mikor még végérvényesnek hitt kiábrándulásaink sem tudtak lehúzni a földig és makulátlan gyermeki tisztasággal vallottuk meg a fenyőillatban az ünnepi asztal körött csalódásainkon át is megérlelődött újjászülető szerelmeink hazugságaink legfeljebb apró kegyes füllentések könnyű röptű valótlanságok voltakTovább…
leült közénk a némaság néztük a tájat órákon át hallgattunk hosszan amíg a víz fölött fátyolos fénnyel ránk köszönt a nap a fodrozó víz fölött eltévedt dallamot sodort felénk a szél a lehajló ég alatt időtlenségbe költözött velünk a csönd … és megtört a csöndvarázs fölöttünk lángolás vakító hajnalfény derültTovább…
Süket füleknek felesleges halk szóval magasztalni a csöndet melyben ezernyi titok ébred zenél mint harmóniát zúgó orgona és válaszol rá a szív akár egy álomszép angyal-szimfónia mikor a dallam összecseng ezernyi égi fanfár zeng éteri szólamot és dalol a csend elandalít sok gazdátlan percet elkerget lomha vén magányt a sejtelmesTovább…
Esténként szelíd kandúr dorombolt a régi házban, a kályha előtt, fonott kosárban fahasábok őrködtek apámmal a tűz fölött. Kiszáradt földben halott virágok: szomjas magányban nyíltak el, árvult magvaik anyámra várva álmodnak becéző kezeivel. Álmomban én is lopva szállok a lassan kihűlő emlék után, anyámat, apámat nem találom, gyom kúszik aTovább…
Elképzelem, ahogy jössz elém ha majd én is érkezem; fehér világon átívelő, északi fény leszel! Utat mutatnak égre nyúló, büszke ősfenyők, s a felém hajló felhők mögül az ég angyalai. Aranyhajukat könnyű szél lengeti, közülük halkan szólít majd valaki: régóta várlak, gyere, ne félj! – és gyengéden átölel a Fény…Tovább…
Ha véget ér majd a földi lét ha napod, órád sem marad a pillanat is elvetél emlék leszel csak tűnt kacat (hát ezért ne gyűjts unt tárgyakat porrá válsz velük a föld alatt) Végül már senki sem sirat csak közhelyeket mondanak: megboldogult… fölötte gaz… a neve kódolt számadat… Ha valamitTovább…
– Mirának és mindenkinek, aki még hinni tud az őszinte, igaz emberi érzésekben – mintha a szerelem mint ha a féktelen boldogság beteljesül ebben a mélységben csak a csend csak az ámulat csak a béke él a szívekben mintha csak suttogó áradó halk imák mintha csak áhítat mintha idilli volnaTovább…
ha eljönnél nem tudom mit mondanék neked leírhatatlan reménytelen az élet itt káosz és sötétség ma a világ ura és valami könyörgő halálhangú erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka álmodom veled de hajnalra széthull az álom is halványul szép örök-mosolyod és hiábaTovább…
– Montázs – hangulataimból – Te, ki a földet, eget és vizeket ezüstös fényeddel óvod az időtlenségnek, és esténként újra gyújtod az ég lámpásait, hol csillagok őrzik az isteni holdfényt, miért borítottál fekete fátylat árva anyákra s férfiszívekre, kik hősként éltek és szeretni jöttek? Miféle átkozott világ ez, ahol aTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.