Anyám járását idézi a május: körötte kék virágok ringanak, talpa alá fűszálak simulnak, s a búzakalászok fejüket leszegik, amerre árnya hangtalan’ halad. Kapaszkodnék köténye fodrába, barázdát simít’nék lábai elé, harmatot hintenék földjére a kertben, ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép. Szelídíteném a szúrós bokrokat, meg ne karcolják szép, fáradtTovább…

Dajkaság Már érlelődik bennem a tavasz, de fellelhető még a tétlenség is, nem más ez, mint készülődés, próba, ráébredni alvó önvalómra.   Hódolat a tavasznak Valami készül: zeng az ég, éled a földön a fű, virág, dalol a rigó és a csíz, reményre virrad a világ. Micsoda kórus, mennyi fény,Tovább…

anyánk, a nő szüntelen átváltozás oltalmazó szelíd önfeláldozás áldó imája ős-vétkeinkre megváltó kegyelem gyöngéd feloldozás anyánk, a nő gyöngéd mosoly vetett tiszta ágy könnyű álmodás ráncokból kihajtó hajnalfény-virág gyöngyház-szín finom ragyogás anyánk, a nő vasalt ruháink illata távoli emlék-varázs szerelme örökül hagyott folytatás arany kalászból érlelt áldott új kenyér ünnepiTovább…

A költő nem akar végül már semmit, csak gyengéden szeretni, erőtlen kezével írt versét az emberek szívére tenni. A csöndre vágyik, az ihletet szülő hallgatásra, hogy a lényeget a csöndből kiássa. A költő nem akar már semmit, csak gyengéden szeretni, és önmagának megfelelni. Szíve sem kóborol végül egyre-másra, és haTovább…

mi mást tehetnék e fénytelen éjben elfogadtalak végleg társamul kapaszkodom beléd megyünk a hóesésben (egymást ölelni is vétek talán) eltűnni tanít e néma ébrenlét helyetted simítja arcomat a szél s hogy lassú kísértés ezüst látomás minden újabb vágy és élni akarás az úton gúnyosan plántálja belénk te maradtál nekem (haTovább…

ajándék ez az aranyló verőfény amit ráadásként átutal az ősz még az elmúlás-illatú mindszent haván október harmincadikán délután – sok lesz a napsütés ma már sehol sem várható felhőátvonulás – üzeni a tévéből derűs hangon a műsorvezető és mosolyán a mesterséges megvilágítás ellenére most hangsúlytalan a rutin póztalan arcán kétszerTovább…

Ritkul a fény ősz jön vele emléközön szorít a bilincs szívemen ahogy emlékezem a hiány egyre nő de hirtelen hosszúra nyúlik a ködben egy árnyék; ott áll előttem Ő derűsen mosolygó kamaszként és körben árad a fény a pillanatban mintha már örökké együtt lennénk de elnyeli újra a semmi titkaTovább…

Azt hittem, hogy mindig kék a tenger, ha pirkadatkor ráolvad az ég, hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel, és megszületik nászukból a fény. Megismertem haragját a víznek: hulláma ha vad, tarajos-sötét, ultramarin-kékre vált viharban a halált hörgő, vén tengerfenék. Hiszem mégis: egyszer minden ember − mint homoktenger, arany partokon − kincseit majd szétterítiTovább…

ha eljönnél nem tudom mit mondanék neked reménytelen az élet itt leírhatatlan káosz és sötétség ma a világ ura és valami könyörgő halálhangú erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka álmodom veled de hajnalra széthull az álom is halványul szép örök-mosolyod és hiábaTovább…

Éveket hagytam eltűnni a felejtés ködében fagyos hajnali éjszakákon átvacogó szerelmeket amelyek kevésnek bizonyultak álmaimhoz és gyáván elosontak az alkonyok lázadás nélküli csendjében elsiratva a meg sem született vágyakat …emlékszem a szívemet felhasító szilánkos némaságra az arcomat tövisként felszántó kék könnyeken elvetélt hallgatásra mikor hirtelen kizuhantak a mindenség méhéből aTovább…