Ebben a diszkont-mindenségben olykor sürögve önkiszolgáló a végzet, leskel sejt-dudvából, csillag-bokorból, ágyazva ráknak és lelki kelésnek. Az értelmes lény torz konfliktusokban elvet mindent – magát áldozva buzgón, ürügyet lel felizzva vagy unottan, eszmék tüzelik becsületre túlzón. Emel a pártfogó erkölcsre törvényt, elhiteti magával, hogy igényes, s gyilkolásra kész az ok,Tovább…

Szédült ifjúság csodásan üres gőgje: csupasz szélben semmi se számít, tett már az is, ki meghalni ügyes, s ölelhet, aki el se jut a vágyig. A külsőből minél többet mutatni, közben a sivárság bentről világít, ricsaj: – meztelenség ámulva ámít: olyan vagyok, mint te! – ezzel mulatni. Szélsebesen vetkőzni aTovább…

Rémülettől kihűl a lélek, gyakorlat, hogy csak más baja beszédes, merénylet, ha kín bennünk körmöt élez, s arcot formálnak a veszélyek. Hirtelen megnyúlik, holtnál sötétebb lesz az árny és menekülnek a fények. Ha mélázón ül a tekintet, körülményesen vág bele az orvos, és halk szava a létből már feloldoz –Tovább…

Tizennyolc éves koromban elmentem újságkihordónak, hogy reggel kilenctől este kilencig a Széchényi Könyvtárban ülve olvashassak. Nem volt senkim, nem tartoztam senkihez, felelősséggel is csak magamnak, tehát kedvem szerint dönthettem. Ötszázötven forintot kerestem havonta és a Lenin krt. 98-ban 220 forintért volt albérleti szobám. A két lichthof közötti egykori cselédszobát nemTovább…

Még szerepelsz a nyilvántartásokban, aztán áthamvasztanak a dupla semmibe, s tilos lesz jónak, vagy rossznak lenni, majd elindulsz a végső nagy útra, habzón beleáradva a Fekete tengerbe, amely ettől még sötétebb, még gyászosabb lesz, emléked fosztogatni kezdi az idő, amely a halhatatlanságit is kikezdi, és felszáradnak mihaszna könnyeink is, ésTovább…

Amíg haza nem értem, sose ettél, azt mondtad, nincs étvágyad nélkülem. Minden volt mozdulatod úgy üzen, hogy minduntalan megállok szívednél. Nélküled hiába korog a gyomrom, fordul számban s elakad a falat; ahogy elmentél, minden úgy maradt, csak várlak, s rá kell a magányra szoknom. Bár mindhiába, az órámra nézek, olyTovább…

Eltűnünk majd mi, mint a hettiták, mert lettünk gyötrő s öngyötrő svihák. Veszélyt kiáltott mindig az, ki lát, s elhervad újra a szép, telt virág. Ki itt bűnözni sose hezitált, szított bűzölgő, szennyes hitvitát. Hatalmat szőttek s nem leltek irányt az önmagukhoz is zord hettiták, és elkövették a torz, szentTovább…

Ki szülő, szinte mind csalódik végül abban, ki először legyint, majd egyre hangosabban ejt ki elutasító véleményt, megcsúfolva felnőtté ért reményt. Csak az fáj, ki szeret, még véletlen se vádol, és ölel gyereket, legyen az bármi távol. Számára szeretni nem áldozat, nem úgy ad, hogy elharap átkokat. Az álmok üresenTovább…

Az Apokalipszis négy lovasának nincsen hite és nincsen arca, csak végben végzetes hatalma, utat nyitva a pusztító patának. Halált, pestist ígér a Jelenések háborút és éhínséget az ének. Nyihogva tiportak rajtunk néhányszor, bűnt hozva, s kiszárítva okkal, rémisztve kénköves pokollal, minta nem volna elég, ami ránk forr. Most nincsenek azTovább…

Érdekek józan-hidegen, de bizonytalan vizeken sodródó sajkáján próbálkozik hitt vagy megjátszott szerelem; merül az önbecsapó habokig, ügyeskedve az önzés eltörött evezőjével; s játszva, hogy örök. Bekapjuk mind a süteményt, fogadva mint kancsal reményt, szolgáljuk önként, mert konok önös, feszítünk vitorlát: erényt, és hisszük, e mozdulat ösztönös, mert benne legszebb arcunkTovább…