Aranyat szült a hajnal, fölsírtak sárga kiscsibék, szétgurultak kalanddal csipegetni és hinni még. A napkorongba szálltak finom párák, tisztult a kép, sóhajtottak a tárgyak, belátták: létezni elég. A nyárfasor elindult a tó partján és a vidék mélyen, messzire kondult, váltogatva szép felszinét. A szokott rend terített, készült lázzal a reggeli,Tovább…

Szívem hazugságba van mártva, s minden szavam, ki nem mondott gondolatom; némán a hazugságot hallgatom. Hazugság a van, s mi nincsen: az isten. Hazugság a volt, s mi lesz, hogy segitsen. Fiamat hazugsággal altatom. Hazugság fúj át korhadt falvakon, torz városon, s eszmén, mit vittem ingyen. Hazugság a morálunk ésTovább…

Ha a költő olyan szerencsés, hogy, mint mostanság, megöregszik, álltó nap vizslatja a testit: hol, mi szúr, ijedezve szemléz, s rögtön verset babrál bajáról, nem a köznek, csak unt magának, elfojtva a közlési vágyat, nyűgével morgolódva rámol. Készülve rakosgatja bugyrát, ne legyen gond, ha jön a mentő, de ha késik,Tovább…

Macska-éjszakák a szívünk megett, szöges sötét, képmutató a csönd. Takargathatnánk: lelkünk megesett, gonoszságot hord, a jó se különb. Az árnyék fekszik nyögve önmagán, szokvány csuklónkon szokványos bilincs. Szégyellni való személyes magány, bezörget, zsuppolja a hold, mi nincs. A rendőrállam demokratikus, rosszul fizetett foglár felügyel volt álmainkra, s ez oly etikus,Tovább…

Jónak lenni nem érdemes, elveti lelkünket az isten, az kedves, ki hinni cseles, s kit imád, vallja róla – nincsen. Üres hűlt ég mire tekintsen? a semmi keresztre szegez, meghalok fehér, tiszta ingben, múltam sem lesz, ezért felez. A sóhaj pőrén felszakad, a vágy, a könny, a csönd hiába. LeszekTovább…

Fogadj az ágyadba, vigyél haza, hogy legyen helyem, végre nyugtom, ne kelljen bolyongnom, légy te maga az otthon, hol nem kell hazudnom. Hogy gyenge voltam, tartós szégyenem, de most már semmi sincs hiába, isten szemhunyva elindul velem, s nem leszek létezés sivárja. Nyugodjon kezed bűnös szivemen, s mindent megbocsátok magamnak,Tovább…

Ebben a diszkont-mindenségben olykor sürögve önkiszolgáló a végzet, leskel sejt-dudvából, csillag-bokorból, ágyazva ráknak és lelki kelésnek. Az értelmes lény torz konfliktusokban elvet mindent – magát áldozva buzgón, ürügyet lel felizzva vagy unottan, eszmék tüzelik becsületre túlzón. Emel a pártfogó erkölcsre törvényt, elhiteti magával, hogy igényes, s gyilkolásra kész az ok,Tovább…

Szédült ifjúság csodásan üres gőgje: csupasz szélben semmi se számít, tett már az is, ki meghalni ügyes, s ölelhet, aki el se jut a vágyig. A külsőből minél többet mutatni, közben a sivárság bentről világít, ricsaj: – meztelenség ámulva ámít: olyan vagyok, mint te! – ezzel mulatni. Szélsebesen vetkőzni aTovább…

Rémülettől kihűl a lélek, gyakorlat, hogy csak más baja beszédes, merénylet, ha kín bennünk körmöt élez, s arcot formálnak a veszélyek. Hirtelen megnyúlik, holtnál sötétebb lesz az árny és menekülnek a fények. Ha mélázón ül a tekintet, körülményesen vág bele az orvos, és halk szava a létből már feloldoz –Tovább…

Tizennyolc éves koromban elmentem újságkihordónak, hogy reggel kilenctől este kilencig a Széchényi Könyvtárban ülve olvashassak. Nem volt senkim, nem tartoztam senkihez, felelősséggel is csak magamnak, tehát kedvem szerint dönthettem. Ötszázötven forintot kerestem havonta és a Lenin krt. 98-ban 220 forintért volt albérleti szobám. A két lichthof közötti egykori cselédszobát nemTovább…