Akárhogy is kapálózol: csak a test van, semmi más. Belevesznél vagy kitörnél: mindenképp biztos bukás. Akárhogy is kapálózol: csak lélek van, semmi más. Tested ne akard levetni: tőle nincs feloldozás. Próbálkozhatsz újra s újra. Lélek és test: börtönöd. Mindkettő csak magát fújja – és egyikhez sincs közöd.   *Szabó T.Tovább…

Talán, ha egyszer csak, és éppen, és alig… Szétszórod önmagad, koppanva érsz falig. Azt mondod hogy, sebaj! Simítod homlokod. Rosszabb volt még tavaly. Folyton mondogatod. Nem javult a helyzet, belegondolsz, tudod. Fenékig a kelyhet, most is kiihatod. Élni kellene még! Kevés lett az ösztön. Van e erő elég, ami ösztönözzön?Tovább…

csak azért is szürke foltként fedni be lapot csak azért sem mindenáron láttatni, hogy vagyok befeszülni, beszorulni lövészárkok közé bajusz alatt mosolyogni, hányszor lőnek fölé csak azért is elcserélni gránitra a márványt csak azért sem hagyni önként két gyereket árván végighúzni, végigúszni ezt a hibbant versenyt célra törni elfelejtve, hogyTovább…

I. a múlt vagy a jövő vagy a jelen valamelyik idő mindig bezavar soha nincs egy nyugodt perc beleremeg a szív II. ha jól megnézed a pillangó szárnyát közelről nem kell nagyító ronda rücskös és összetákolt. de nem nézheted meg a pillangó szárnyát közelről csak amikor ő nincsen benne. III.Tovább…

várom, hogy átkaroljon a lét elviselhetetlen könnyűsége, a cérnaszál, mely a földön tart, és csak ölelem a fikuszt, a tegnapi ing gyűrött ujja szétterül a vetetlen ágy alján, hideg és élettelen, és csak ölelem a fikuszt, kedvenc margarétás bögrémből iszom a kávét, forró és fekete, és csak ölelem a fikuszt,Tovább…

zörej még nem vagyok a mélyén de csúszásom folyik a hideg súrlódás mit a hírlapok árasztanak dörzsölő fájdalommá válik a zsúfolt abc közepén mennyi és meddig? langyosuló kábulatban rózsaszín helyett csak koszos-vörös bámulom a doboz képeit fekete fehér fekete fehér levetett ruhák közt mindennapos zavarok kopottas kéregető árvaság Hiány CsakTovább…

Itt, Pistikám, háromszor kel fel örömében a nap. Vígan szökdécsel az ősöreg fenyőfák, habos felhőpaloták, százemeletes tornyok közt. Mind eljutunk ide. Ki halála előtt. A lustábbak haláluk után. Vince megjött. Józsi úton van. Te mikor érkezel, Pistikám? Mindig csak Amerika. Itt háromszor kel fel örömében a nap. Vígan lubickol aTovább…

Mintha csak a mozdulatlan, halk holnapodból tekintenél vissza mai magadra. Még küldi üzeneteit meztelen idegeid teste, fürge véred is kering, még szárnyat bont és száll feléd egy távoli mosoly, mégis valahogy minden, mint elítélt éjbe hullt imája, eliramlik. Hiába kenegeted sebeidet, így is, úgyis a jel nélküli természet teremtményei közéTovább…

A régi ismerős ismét kedves ismeretlenként kopog az amorf felület szélén, mit kaján mindenhatóként formált a múlt, pattog, míg túl nem feszíti a húrt, azét a bizonyos vágyakozó szívét. Majd megtorpan a peremen, és fojtott robajjal legurul, nyálkás nyomot hagyva, mint eső után a csiga, ahogy a járdaszegélyről lomhán ésTovább…

a tökély pillanata hibátlan utcán hibátlan ganéj hibátlan esély rúgjál belé romlatlan keringő mosolyba hajló romlatlan arcon végigfutó selejtezd tönkre a tépett várost a romos álmot szétnyújtható kései elnyelés nyeletlen késsel utolsó kéjjel megmenthető galaxisokban orgazmusokban kis -izmusokban öklendező csudaszép isten csudaszép szobra a váci utca papírmasé mosdatlan szőrök kipárolognakTovább…