Tükörbe nézz, ott van az ördög: ez az arccsont, ez a szemöldök, az üveges üres tekintet, ami belülről figyel minket, fészket rakott a koponyában, tőle mozog a nyelv a szájban, nélküle a test összetört rög: tükörbe nézz, ott van az ördög. 2. Tükörbe nézel, ott van Isten: pórusaidban, sejtjeidben, csakTovább…

A belső mosoly nem beszél, csak szavak nélkül simogat, biztat, melegít, benned él, szívdobogással támogat, a belső mosoly jó meleg, jut másnak is, sosem fogy el, mindvégig ott marad veled, amíg lélegzel, nem hagy el, a belső mosoly ellazít, végigvezet az életen, minden kötelet elszakít, ha fojtogat a félelem, aTovább…

Tüllben forgok: látsz is, nem is. Táncom igaz, arcom hamis. Csalás vagyok: örök hűség. Irizáló sokszínűség. Hangom bűvöl: érzéki, lágy. Beleremegsz, ha rádkiált. Körülfonlak! Beborítlak! Karom ápol, óv és ringat. Rám mosolyogsz: végzek veled. Öleltelek? Csak képzeled. Szemem követ: te el nem mész! Tükröd vagyok: ne engem nézz. Mit kapniTovább…

Nádasdy Ádámnak Elég nehéz itt, azt hiszem, szeretni, bármit tehetünk, csak rosszul sül el, egymásnak nincsen megteremtve senki, kérdésre kérdés meg sosem felel. Elég nehéz, a napok jönnek sorra, bár akad néha, aki megsegít, ki szorongásod egy-egy verssel oldja, ha nem tudsz élni-halni mégse itt. Elég nehéz. Tápászkodsz, dőlsz, kapaszkodsz,Tovább…

Levegőt veszek: tehetem. Ő nem teheti: meghalt. Élek, és nincsen elegem. Őneki sem volt: meghalt. Lüktet a szívem: szeretek. Ő nem szerethet: meghalt. Megvakarom a fülemet. Ő nem vakarja: meghalt. Levágom körmöm és hajam. Rajta tovább nő: meghalt. Meddig tart? Folyton kérdezem. Ő nem kérdez már: meghalt. Túlvilágunk követelem. NemTovább…

Kányái Sándornak A vers betölti a tüdőnket, lendületet ad, tágasságot, felemelkedni, szárnyas fényben tapasztalni meg a világot. Belátni fentről a mezőket, határtalanságát a tájnak, szabadságát, mit nem ismernek, akik mindig a sárban járnak. A tágasságból mégis-mégis visszavágyik a test a földre, az esőszagba, fűbe, vérbe, apa karjába, anyaölbe, házat-hazát lentrőlTovább…

Te olvasó, ki fürdesz a szavakban, és spórlásból vagy éppen kényelemből más használt vizében mosod magad, a nyelv őseleméből kiszakított, tűrhetően szűk térben nem feszengsz? Mit remélsz? Felfrissülést? Tisztaságot? Ha kellemesen melenget, elég? Elnyúlsz benne, és kitöltöd egészen. Ha kád a vers – kilépve meztelen vagy. Forrás: http://szabotanna.com/category/versek/ ©Tarcsai BélaTovább…

Nagyon megy a falra hányás, gyalázkodás, fertelem? Te jobb vagy a rossz szavaknál: ne fészbukozz részegen! Hogyha van egy gonosz éned, de nem lennél része sem, rejtegetnéd, eltitkolnád: ne fészbukozz részegen! Indulattól hogyha fortyogsz, türelmed fogy vészesen, sportolj inkább, vagy aludj el: ne fészbukozz részegen! Ha zavaros szenvedelmed túlmutat aTovább…

Elárul és elhagy. Kilök magából és elhagy. Önmagát adja ennem és elhagy. Ringat és elhagy. Talpam simogatja, fenekem törüli, hajamat fésüli, elhagy. Orrom az illatát issza, ölel: „Soha nem hagylak el!” Elhagy. Áltat, mosolyog, súgja: „Ne félj!” Félek és fázom, és elhagy. Este lefekszik az ágyra velem, azután kioson ésTovább…

A nyelv a hús, ha csontod megtagad. A nyelv a kezet fel, add meg magad. A nyelv a láss, a játssz, a kér, a fél. A nyelv ahogy a torkodon kifér. A nyelv horog, harag, ha ráng a száj. A nyelv kinyújt, begyújt. A nyelv muszáj. A nyelv a lég,Tovább…