hidd el, már rég tudom, hogy jó tempóban haladok a megkezdett úton, mert testem eszköz, munkagép, s a hangom a zeném, az tart meg csak a szakadék imbolygó peremén, vigyázok, le nem zuhanok, élek, amíg lehet, mert vagyok az, aki vagyok, szeret, aki szeret, egyszerre óvott s kitakart valóság ésTovább…

Rakovszkyt olvasok, ha hinni akarok benne, hogy érdemes. Dehogy érdemes, csak lehet. Lehet, tehát kell. Folyóvíz a csapban, szer a tűben: a szétfolyó, amorf kiterjedés egy pontra szűkülve spriccel át a szövegen, hogy szétáradjon az olvasóban. A konyhában álltam, tizenhatévesen, kidobtam a kukába a csirkenyakat, és megforgattam a ragacsos tányértTovább…

Miklya Zsoltnak  Sötét üvegen kaparászik: nyomul, követel. Mindjárt éjfél. Kóbor lélek, síró kísértet – vagy csak a fenyő. Tőle féltél? Nem és igen. A nagy sötétség határán csak a vékony ablak. Angyal vagy szörny – ha tudna, jönne. De nem engeded. Így magad vagy. Fekete toll. Papír előtt ülsz. FehérrelTovább…

Tükörbe nézz, ott van az ördög: ez az arccsont, ez a szemöldök, az üveges üres tekintet, ami belülről figyel minket, fészket rakott a koponyában, tőle mozog a nyelv a szájban, nélküle a test összetört rög: tükörbe nézz, ott van az ördög. 2. Tükörbe nézel, ott van Isten: pórusaidban, sejtjeidben, csakTovább…

A belső mosoly nem beszél, csak szavak nélkül simogat, biztat, melegít, benned él, szívdobogással támogat, a belső mosoly jó meleg, jut másnak is, sosem fogy el, mindvégig ott marad veled, amíg lélegzel, nem hagy el, a belső mosoly ellazít, végigvezet az életen, minden kötelet elszakít, ha fojtogat a félelem, aTovább…

Tüllben forgok: látsz is, nem is. Táncom igaz, arcom hamis. Csalás vagyok: örök hűség. Irizáló sokszínűség. Hangom bűvöl: érzéki, lágy. Beleremegsz, ha rádkiált. Körülfonlak! Beborítlak! Karom ápol, óv és ringat. Rám mosolyogsz: végzek veled. Öleltelek? Csak képzeled. Szemem követ: te el nem mész! Tükröd vagyok: ne engem nézz. Mit kapniTovább…

Nádasdy Ádámnak Elég nehéz itt, azt hiszem, szeretni, bármit tehetünk, csak rosszul sül el, egymásnak nincsen megteremtve senki, kérdésre kérdés meg sosem felel. Elég nehéz, a napok jönnek sorra, bár akad néha, aki megsegít, ki szorongásod egy-egy verssel oldja, ha nem tudsz élni-halni mégse itt. Elég nehéz. Tápászkodsz, dőlsz, kapaszkodsz,Tovább…

Levegőt veszek: tehetem. Ő nem teheti: meghalt. Élek, és nincsen elegem. Őneki sem volt: meghalt. Lüktet a szívem: szeretek. Ő nem szerethet: meghalt. Megvakarom a fülemet. Ő nem vakarja: meghalt. Levágom körmöm és hajam. Rajta tovább nő: meghalt. Meddig tart? Folyton kérdezem. Ő nem kérdez már: meghalt. Túlvilágunk követelem. NemTovább…

Kányái Sándornak A vers betölti a tüdőnket, lendületet ad, tágasságot, felemelkedni, szárnyas fényben tapasztalni meg a világot. Belátni fentről a mezőket, határtalanságát a tájnak, szabadságát, mit nem ismernek, akik mindig a sárban járnak. A tágasságból mégis-mégis visszavágyik a test a földre, az esőszagba, fűbe, vérbe, apa karjába, anyaölbe, házat-hazát lentrőlTovább…

Te olvasó, ki fürdesz a szavakban, és spórlásból vagy éppen kényelemből más használt vizében mosod magad, a nyelv őseleméből kiszakított, tűrhetően szűk térben nem feszengsz? Mit remélsz? Felfrissülést? Tisztaságot? Ha kellemesen melenget, elég? Elnyúlsz benne, és kitöltöd egészen. Ha kád a vers – kilépve meztelen vagy. Forrás: http://szabotanna.com/category/versek/ ©Tarcsai BélaTovább…