Fölöttem van egy fekete holló, olykor-olykor a vállamra száll, beteg madár, a vállamon pihen. Közel van hozzám, miként az ég, túl nagyra nőttem, azt hiszem, által viszem, haldokló társamat. Által viszem őt a tenger sok vizen! Alig bírja a lábam a terheket. Sikítani, itt, nem lehet. Csak az enyém aTovább…

Én már nem merek odamenni Istenhez, túl mély az árok köztünk, évtizedek markolója harapta ki, mit kell olyankor mondani, hogy kell köszönni, hogyan énekelni, valamikor nagyanyám elvitt templomba, bütykös ujjakkal fogta kezem, ő bejáratos volt a vén Kaporszakállúhoz, na de hova lett ő is?, hova lett az én utam?, ésTovább…

[Írj, mielőtt megfagysz!] Fent kanyarog a füst, az éj zúzmarás ezüst, csenddel dús levegő, áramló, lebegő, a vendégét várja: egy tál tél az ára. Nincs szem, ami lássa, hajnal felé milyen a tűz ellobbanása. A reggel azért üzen hidegvégződéseiben. Mikor felfeslik az ég, örök működésben, ott kinn és ott benn,Tovább…

Ellibbenünk, s a dolgokon mit fog az ónos égi máz? Állnak a lázas dobrokon, állnak mint mázsaház. Zavart és nyirkos mért belül, kérded, s nem lenne-e hazádnak rendületlenül jobb nyelve s mérlege, kérded, miért a vértusok, a láb taposta kása fölött a szentelt arclucsok, az arcvíz elragadtatása, ellibbenünk, s aTovább…

A költő lelke nem volt makulátlan, meg az elméje sem volt neki tiszta, a versidomok szerelmese volt ő, egy mániákus verslábfetisiszta. Molosszusok s ionicus a minorék hozták hagymázas izgalomba őt, s a versformák, e verslábakra húzott, ütemre lejtő, csábos verscipők. Léptük zaja, mit más normlis ember egyhangú trappolásnak hallana, vonzotta,Tovább…

hidd el, már rég tudom, hogy jó tempóban haladok a megkezdett úton, mert testem eszköz, munkagép, s a hangom a zeném, az tart meg csak a szakadék imbolygó peremén, vigyázok, le nem zuhanok, élek, amíg lehet, mert vagyok az, aki vagyok, szeret, aki szeret, egyszerre óvott s kitakart valóság ésTovább…

Megszállottan keressük őket, akiket elveszítettünk. Átnézzük a homokba fordult roncsokat, amiket kivetett magából valami türelmetlen várakozás folytonosan partot érő hullámzása, de nem találjuk ott, csak saját elveszett holmijaink, elromlott használati tárgyakat, gyerekkori játékaink. Mert ők már messze járnak, talán fel sem ismernének, vagy elkerülnének, de semmiképp sem állnának velünk szóba,Tovább…

Esik a hó, kinézek az ablakon, három madár lépeget a friss havon. Látom őket, háromfelé mennek el, ilyen lesz az, hogyha neked menni kell. Egyik ablak, szárnya is van, másik ajtó, szárnyas ajtó, a harmadik csak ragyog. Világos nincs sötét nélkül, öröm sincsen bánat nélkül, ilyenek az angyalok. Esik aTovább…

ismered azt, mikor piszkos a szappan ismered azt, mikor berepül a denevér ismered azt, mikor véres a paplan van az a nap, mikor akármi belefér ismered azt, mikor kész van a kávéd benne a tartós laktózmentes ismered azt, mikor kiderül, hogy savanyú ez az a nap, mikor átver a hentesTovább…