Húsvéthétfő van, tízéves vagyok. Megyek hazafelé az öntözésből, pénzt is kaptam, tojást is jó sokat, jó kedvem van, fütyörészek, a tojásokat egy zacskóban lóbálom. Egyszer csak azt hallom, fut utánam valaki. Mire megállnék és hátranéznék már ott is van mellettem, egy öregasszony, ki is kapta a kezemből a zacskót, teTovább…

Te nem vagy az unokám!, vetette oda foghegyről az öregasszony, legfeljebb félig, vagy negyedig, de az is sok. A kölyök megilletődve ült a konyhai sarokülőn, behúzódva az asztal mögé. Nem akart válaszolni, de csak kibukott belőle, akkor te sem vagy a nagymamám!, kicsit sem! Te nyálas kis nyamvadék, a fiamTovább…

Ha jól emlékszem, mielőtt a Komarov Földmérő Szakközépiskolába jelentkeztem volna, apámmal kinéztük egy lexikonból, hogy mi is az a geodézia. A lexikon szövege egyébként valami ilyesmi volt: A geodézia vagy földméréstan a Föld alakjának és méreteinek meghatározásával, valamint a Föld felszínén levő természetes alakzatok és mesterséges objektumok alakjelző pontjainak meghatározásávalTovább…

Ültünk egymással szemben a sörözőben. Ő a hóvirágcsokorral babrált szórakozottan, amit a szemközti virágárustól vett kétszáz forintért. Poharamban a hab már leülepedett. Miközben nagy kortyintásokkal ittam a hideg sört, éreztem arra vár, hogy én szólaljak meg. De egyszerűen nem tudtam mit mondani. Szétbontotta a kötést a csokron és párhuzamosan egymásTovább…

„A dementorok a legvisszataszítóbb lények közé tartoznak, akiket valaha a hátán hordott a Föld. Amerre járnak, kiszívják a levegőből a békét, a reményt és a boldogságot. Még a muglik [varázstalanok] is megérzik őket, pedig számukra láthatatlanok. Ha túl közel mész egy dementorhoz, kiszippant belőled minden kellemes érzést, minden boldog emléket.Tovább…

Dédimama sohasem értette a matekot. Amint kijárta a hat osztályt, már tette is le a palát – így mondta mindig –, aztán elszegődött az urakhoz kertészkedni. Jobb is volt ott neki, gondozta a veteményest, azt már kitanulta otthon, és nem kellett egész nap a pad fölé görnyednie mozdulatlanul, mintha rátapasztottákTovább…

A gyerekkor sokszor olyan, mint kabáton a szakadás. Nem gondolunk rá minden nap, de ahogy nő a lyuk, az emlékezetünk egyre gyakrabban kukkant be és néz visszafelé. Ahogy belenézünk, mintha azonnal szépíteni is akarnánk a régmúlt történéseit. Ha néha sikerül átfestés nélkül magunk elé idézni egy képet, rájövünk, hogy nemTovább…

– Gyere nézd! – hívta a férfi a feleségét. – Mi lehet ez? Az asszony leguggolt és szemügyre vette az apró leveleket. – Haszonnövénynek látszik. Mintha tök lenne, de hogy került ide? Nézd! Ott is van! S ahogy a nő felemelte az elsárgult növénymaradványokat, újabb életért küzdő jövevényekre bukkant. ATovább…

Apám ágya fölött a falon egy ágon ülő kitömött galamb, megérintem a tollait, porosak. Borsónyi fekete üvegszeme van, csúnya. Apám ágya magas és keskeny, kényelmetlennek látszik. Soha nem feküdtem még benne. A barna bársonyborítású matracon hosszú bemélyedés, apám hátának emléke. Leveszem a cipőm, lehúzom a nadrágom, felmászom az ágyra. NyikorogTovább…

Január vége felé engedni kezdett a fagy, nappal jégcsapokat sírt a tetőkről olvadó hó. Csillagos éjszakákon kemény mínuszokkal vágott vissza a sértett tél a nappalok időszerűtlenül korai, tavaszi áramlataira. Jégherceg várakozva, szeretettel szemlélte birodalmát; a hirtelen kinyílt hóvirágot, a krókusz hóból előtört színes szirmait, az aranyeső fakadó-sárguló bimbói kihívó, évszakhozTovább…