A könyvtárosnő belém karol, úgy húz magával, kérdezi, hogy mit szeretnék, mondom, hogy fürdőruhát, azért vagyok itt. A könyvtárosnő azt mondja, van ismerőse a ruhaosztályon, olyan fürdőruhát szerez nekem, hogy szebb leszek benne, mint a nap. A ruhaosztályon rajtunk kívül nincsen másik vevő. A könyvtárosnő az egyik elárusítónővel beszélget, cigarettávalTovább…
Hárman vagyunk, ugyebár. Anya, apa, én. Ahogy kell. Bár én még nem vagyok még teljesen befejezve. Mint valami időzített bomba. Vagy beteg macska. Ha elcsatangolnék, szégyent hozok a szüleimre. Bár nem csatangolok túl sokat: ülök a kisszobában, zenét hallgatok, megcsinálom a leckét, vagy kimegyek, és anyával bámulom a sorozatokat. NéhaTovább…
Gyűlölöm ezeket a kis taknyosokat. Rohangálnak, mint a majmok, fogalmuk sincs az életről. Max elesnek és lehorzsolják a térdüket, vagy úgy telezabálják magukat, hogy okádnak tőle. Aztán meg bőgnek vagy üvöltenek, amíg az anyjuk meg nem vigasztalja őket. Semmi közöm nincs hozzájuk. A puhány, nyálas világukhoz. Soha nem is volt.Tovább…
Mindenki megy valahová. Az emberek, hajnali fél öttől fél órával éjfél előttig – akár a hangyák – le-föl közlekednek a mozgólépcsőkön. Sokadszor teszem meg az utat a Keletitől a Déli pályaudvarig, közben figyelem az utasokat. Csak mellékesen jegyzem meg, nyilván az egykori geodéta szól ki belőlem, hogy miközben a KeletibőlTovább…
– Bele kell halnod az írásba – tanácsolta példaképem, a nagy író. Értetlenül néztem rá, ezért fesztelen nyomatékkal a hangjában megismételte: – Bele kell döglened, érted? – majd sarkon fordult, és magamra hagyott a zsúfolt nézőtéren. Attól kezdve szempillantásnyira sem tudtam letenni a tollat, úgy sercegett a papíron, akár egyTovább…
(Azoknak, akik nem félnek az áradó érzelmektől.) Amikor szeretettel fölé hajolsz, a vadul, koordinálatlanul repdeső karok egy pillanat alatt megállnak és a puha, gödröcskés, kicsi kezek apró ujjai olyan finomsággal nyúlnak feléd, hogy megérintsék az arcod, hogy visszafojtod a lélegzeted. Mindeközben ragyogó, őszinte, megfoghatatlan-kék tekintetével a tiédbe kapaszkodik, pici ajkaitTovább…
Népes családdal érkeztem, még 1947 tavaszán. A tér kies, és elviselhetetlenül meleg volt az utána következő nyáron. Kicsik voltunk, néhány környékbeli lakó járt ki hozzánk vödrökkel, kannákkal, hogy gondunkat viseljék. Mindenki örült az érkezésünknek, a második világháború utáni életigenlő korszak volt ez. Nem volt könnyű, de nagyon akartak minket. BoldogsággalTovább…
Megkeverte a kávét. Forró volt. Egy kevés cukrot és tejet rakott bele, gomolygó, áttetsző ködként kúszott orrába az illat, melyet annyira szeretett. Sok mindent szeretett. És sok mindent nem, bár úgy tűnt számára, egyiknek sincs túl nagy súlya, túl nagy jelentősége. A kávéház teraszán ücsörgött, várta, hogy jobb legyen aTovább…
Lejegyezte: Kiss János, a szőrös arcú pótgazdi Egy hűvös délelőtt nagy futkosás volt nálunk az udvaron. Egy nagy guruló ház állt a kapu előtt és »nemjószagú« emberek jöttek-mentek körülöttem. Azután egyszer csak elment mindenki, csak az volt a baj, hogy magukkal vitték a gazdit is. Még szerencse, hogy éppenTovább…
3. …hogy ő az én barátom, már így, telefonon keresztül is, és hogy ő tanul éntőlem, és mondanám el, hogy hogyan kell írni, meg mondanám el, hogy kell felkészülni egy interjúra, és egyáltalán mindent mondjak el, mert ő issza az én szavaimat és annyira jó velem beszélgetni, bármikor felhívhatom ésTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.