A férfi, akinek haldoklik az anyja, nem tudta, hogy szabad-e. Hogy szabad-e szelfit készítenie az anyjával. Ott, a kórházi ágy mellett. A kórteremben, ahol mások is vannak. Az orvos mondta azt, hogy jöjjön be. A kórházba. Mert az anyja meg fog halni. És el kell tőle búcsúznia. Most itt van,Tovább…
Hányszor mondták nekem: figyelj oda jobban, írjál szebben. Hogy emlékszem az érzésre, ahogy szorítom a ceruzát, próbálom kanyarítani a betűket, egyik se olyan lesz, a ceruza mintha vasból volna, húzza a kezem, fáj az egész karom, a vállam és a gerincem. A tollbamondástól félek a legjobban. A toll túl vastagTovább…
Kicsik voltunk még, és mindannyian apró termetűek. Hasonló korunk ellenére az ő alkata szembetűnően kisebb volt. Alig beszélt. A játékot inkább szemlélte, mint hogy velünk játszott volna. Félt, szinte remegett, nehogy olyan veszekedésbe keveredjen, amelyik verekedésbe torkollhatott. Verekedés közben azonban lassan-lassan sebzett oroszlánná vált. Ilyenkor erősen és feltartóztat- hatatlanul ütött,Tovább…
(Gondolatok egy íróról, aki elsősorban ember, aki mer hibázni, és nem sírni felette, hogy Úristen, most mi lesz.) A Kelet és Nyugat közti eszmecsere első, széles körben népszerűvé vált képviselője kétségtelenül a kínai Lin Jü-tang volt. Attól kezdve, hogy 1935-ben a Mi kínaiak című könyvével felkerült a New York TimesTovább…
– Tessék, gyerekek, itt a finom tea – tette a két fiú elé a forró bögréket Karainé, megsimogatta a fejüket, öt-öt háztartási kekszet is adott mindkettőnek; könnybe lábadt szemmel ült az ablak elé, a nyikorgó fotelbe, kortyolt egy nagyot a forró italból; begomolygott az ablakon a sötétség, magával ráncigálta aTovább…
Néhány napos dolgom volt a határ közelében Burgenlandban. Kellene egy kis panzió, olcsó, tiszta, nem messze a nagy várostól, ahol pár napig megszállhatok és reggel madárcsiripelésre ébredhetek. Pillanatok alatt találtam is megfelelőnek tűnőt a neten és elküldtem elektronikus levelem. Nem kaptam visszaigazolást, de mivel már csak egy napom volt azTovább…
Nem mozdulok. Megkövültem vagy megfagytam. A nyakamig húzott paplan alól csak a jobb kezem lóg ki. Tű fölött ragtapasz. A plafont nézem tegnap óta. Végtelen ideje. A világ fekete, fehér és szürke. Nem mozdulok. Ha kérdeznek, nem válaszolok. Nem tudják, ki vagyok. Azonosnak vélnek a plasztikkártyáimmal, de azok nem énTovább…
Nem akartam hinni a szememnek. Ott volt a cipője. Az a jellegzetes, tömpe orrú, kopott bőrcipő, rüsztjén a zsírfolttal, ami kebab evés közben került rá a külvárosban, még azelőtt, hogy kitört a járvány. Ott volt a cipő egy jobb lábon, a villamoson, sok más cipő társaságában. „Maradék cipők” – gondoltamTovább…
Az úrfi nem értette pontosan, mi történik. Mindig az eszére hagyatkozott, de a máskor oly’ tiszta, realista, logikus gondolkodása most cserben hagyta. Látszólag ok nélkül könnyek szöktek a szemébe, pedig erősnek képzelte magát. Máskor pedig önkéntelenül is elmosolyodott, amikor meglátta, vagy csak gondolt rá. Elöntötték az érzések, és kezdetben nemTovább…
Ahogy Fruzsi a magas, kopottas fal mellett bandukolt, arra gondolt, az intézet vajon megvédi-e a bent lévőket önmaguktól. Nincs olyan rács, börtön, ami erősebb lenne az emberi léleknél. De nagyobb rabság sem, mert ha valaki a lelkébe zár be valamit, akkor onnan már kivetni aligha tudja. Ha megpróbálja, gyakran elveszítTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.