Kilábalunk, ha lassan is, hátunk mögött elmosódott tegnap, megfertőzött sziget. Tiszta arany alig marad az emlékezetben. Kint a fény higanypatak, szétfutva terül. Igyekszik mindenfelé az utcák gyengülő pulzusú érhálózatán. Sebesen. Ahogy mi is, sérülten, vért folyatva haladunk, mert itt még nem járt a halál ennyire mélyen. És most köszönés nélkülTovább…

Nem biztos, hogy hamar megtalálsz a havazás gyorsan belepi a nyomokat. Igaz, menekülve indultam a korai sötétedés elől, de még nem gyűjtöttem annyi fényt, hogy egyedül várjak. Ha a félelem bekerít, újra kell éleszteni az érkezések tüzét, testőrnek hívni a fenyvest, ami körülvesz, szóra bírni a szelet, hátha a jegesTovább…

Kettőnk szótlansága között legrövidebb út, ha a várakozás helyett megszólítalak. Inkább előhozakodom gyermeteg kérdéseimmel és várom a csontig hatoló szózivatart. Ha lehet, tekintsd tudatlanságom alázatnak, elmém résnyire megnyílt szívem ajtaja. Amíg húsvirágok között térdelve vár az idő, szitáljon felettem értelem, teremtés zaja.Tovább…

madarak szálltak le mellénk mert azt hitték közéjük tartozunk morzsáknak tűntünk és szabadnak de ők mohón felcsipegettek begyükben várjuk a feltámadást amíg szárnyal a megsemmisülés ideje van már hogy egyszer mi is valamik legyünkTovább…

A oldal Szabálytalansága senkit nem zavar az érkező évszaknak. Elfoglalja az utcát, az ablakok új szögből tükrözik a fényt. Van aki azt hiszi, nem fér el több tél a belvárosi kapuk alatt, nem érkezhet hidegebb év, csak a tavalyi köszönt be újra. A nehezebb időkre félretett remény magzatpózban fekszik, ébreszteniTovább…

látlak egy örökké tartó szombat délelőtt formájú heverőn tétlenségem rozsdás kapu huzatos repülőgépgyár-csarnok átmeneti nyári záport várok szabad kifutópályát hozzád * Bizalom Ha a folyó nem kanyarog és egyenesen visz, akkor könnyebben eljuthatok majd hozzád, talán egészen oda, széltől kérges tenyeredig. A bizalom fenntart, könnyű üzenetté válok, lebegve a naptorkolatTovább…

Mert folyton hajnalt akar, vörös tetőkön ezüst delet, mégis járja minduntalan, mint alkony az utcát, mint szürke halál a teret. Őrizne néma folyópartot, hidat mely összevarr, cipel, hogy cölöpjein mindig álljon, hullámai alatt a távolságot temesse el. Elalvás előtt érik az árnyék, ahogy feketére keseredik a fán felejtett meggy. VégülTovább…

Az első hang felszárította az udvar mohás járóköveit, akik egy hete levegőért imádkoztak. Ahogy egyre jobban kiteljesedett és a teraszt is nyalta a fény, az udvaron nyugalom tengere. Rákóczi úti nyárfák kitornázták magukat, derékhajlítás, törzsdöntés. Szélvihar és csupasz árbóc. A téglák vörösen, ordítva fogadták az érkező hanghullámokat, éneklő menetté válvaTovább…

– az elmaradt ballagásról – Ez egy olyan maraton volt, hogy közben többször feladhattad volna, csak mindig eszedbe jutott a cél és a mézes eufória. Most, mire ideértél nem várnak sorfalak. Vagányan legyintesz, hogy nem is kellett volna. De szemedben mégsem az öröm, inkább lassú nyugalom víztükre feszül, melyen éveidTovább…

még néhány könyvet elolvasok amíg a falakon kívül megszűnik a nyikorgás és eltávolodik végleg az utcán szekerét hajtó halál a teraszon naponta kétszer megjelenik Mózes a szomszéd napozó macskája levegőben terjedő szabadságban mossa csillogósra bundáját sorokon gondolkodtam mert nem tudom úgy elmondani a hiányt ahogy szeretném de ettől függetlenül ezTovább…