45. lapszámunkat, Nagy Katalin (1953-2020) fotóművész alkotásai díszítik. Dr. Vizúr János fotóművész visszaemlékezése – részlet a Nagy Katalinról készülő kötet előszavából: “18 év. Ennyi időt volt módom ismerni Katát. Zsila Sándor Fotósulijának vendég oktatójaként a 2000-es évek elején néztük át a hallgatók képeit. Egyszer csak olyan fotókat láttam, amikhez hasonlókatTovább…
Fölöttem van egy fekete holló, olykor-olykor a vállamra száll, beteg madár, a vállamon pihen. Közel van hozzám, miként az ég, túl nagyra nőttem, azt hiszem, által viszem, haldokló társamat. Által viszem őt a tenger sok vizen! Alig bírja a lábam a terheket. Sikítani, itt, nem lehet. Csak az enyém aTovább…
A líra-kurzus tanára: Petőcz András költő /Válogatás a 2020-as őszi félév alkotásaiból./ Bali Anikó: Intés Az ember sarka mindig földet ér* ha kézen állsz a talpad a tenyér sarokba szorul az ki menekül falak között maradhat egyedül ne forgasd ki sarkából világod félek fádat magad alatt vágod *Buda Ferenc: AzTovább…
Én már nem merek odamenni Istenhez, túl mély az árok köztünk, évtizedek markolója harapta ki, mit kell olyankor mondani, hogy kell köszönni, hogyan énekelni, valamikor nagyanyám elvitt templomba, bütykös ujjakkal fogta kezem, ő bejáratos volt a vén Kaporszakállúhoz, na de hova lett ő is?, hova lett az én utam?, ésTovább…
[Írj, mielőtt megfagysz!] Fent kanyarog a füst, az éj zúzmarás ezüst, csenddel dús levegő, áramló, lebegő, a vendégét várja: egy tál tél az ára. Nincs szem, ami lássa, hajnal felé milyen a tűz ellobbanása. A reggel azért üzen hidegvégződéseiben. Mikor felfeslik az ég, örök működésben, ott kinn és ott benn,Tovább…
Ellibbenünk, s a dolgokon mit fog az ónos égi máz? Állnak a lázas dobrokon, állnak mint mázsaház. Zavart és nyirkos mért belül, kérded, s nem lenne-e hazádnak rendületlenül jobb nyelve s mérlege, kérded, miért a vértusok, a láb taposta kása fölött a szentelt arclucsok, az arcvíz elragadtatása, ellibbenünk, s aTovább…
A költő lelke nem volt makulátlan, meg az elméje sem volt neki tiszta, a versidomok szerelmese volt ő, egy mániákus verslábfetisiszta. Molosszusok s ionicus a minorék hozták hagymázas izgalomba őt, s a versformák, e verslábakra húzott, ütemre lejtő, csábos verscipők. Léptük zaja, mit más normlis ember egyhangú trappolásnak hallana, vonzotta,Tovább…
hidd el, már rég tudom, hogy jó tempóban haladok a megkezdett úton, mert testem eszköz, munkagép, s a hangom a zeném, az tart meg csak a szakadék imbolygó peremén, vigyázok, le nem zuhanok, élek, amíg lehet, mert vagyok az, aki vagyok, szeret, aki szeret, egyszerre óvott s kitakart valóság ésTovább…
Karcsika hátra tett kézzel állt Anya és Apa előtt, nagy levegőt vett, és aztán mondani kezdte nekik a verset, de hibátlanul, olyan hibátlanul, mint a vízfolyás. Az iskolában akkor már több mint egy hete ezt tanulták, ezt a gyönyörű szép verset a háláról és a hálatelt szívről. Karcsika nagyon nehezenTovább…
Megszállottan keressük őket, akiket elveszítettünk. Átnézzük a homokba fordult roncsokat, amiket kivetett magából valami türelmetlen várakozás folytonosan partot érő hullámzása, de nem találjuk ott, csak saját elveszett holmijaink, elromlott használati tárgyakat, gyerekkori játékaink. Mert ők már messze járnak, talán fel sem ismernének, vagy elkerülnének, de semmiképp sem állnának velünk szóba,Tovább…