Olvastam valahol, hogy Freud ifjabb éveiben szégyenlős volt, és zavarta, ha fiatal páciense szemben ülve vele az arcába meredt, ezért heverőre fektette a betegeit, ő maga pedig az illető fejéhez telepedett, hogy ne is lehessen látni őt. Ebből aztán a pszichoanalitikusok rítust csináltak: minthogy Freudnál így volt, valószínűleg így aTovább…

A RÉZKILINCS, mint felnagyított pisztolyravasz. Glancolás közben arcom félholdja egyre élesebb, lehet, hogy két fegyvert fényesítek egyszerre. A Napba öltözött fém szinte jéghideg, a hajszálerek, mintha a messzeséget beintegető tűz nyelvei lennének. Teljesen kipirulok. A takarítás a gyilkosok legszebb gesztusa, ahogy a halál negatívjából elő lehet hívni a semmit. ATovább…

Kontra Ágnes képei közé   Látósdit fogunk játszani a testvéremmel. Lehunyom a szemem, a testvérem is lehunyja az övét, a nap felé tartja az arcát, a nap átsüt a szemhéján, át a bőr és rétegein, át az erek falain, át az izmok szövetein, át a sejtek membránjain, át a finomTovább…

Hogyan kerül a tájképbe a meztelen nő? Ez a kérdés Szinyei Merse Pál: Pacsirta című 1882-ben készült festménye kapcsán merült fel a korabeli pesti és bécsi kritikusok értetlenkedő cikkeiben. Pedig Szinyei természeti környezetbe illesztett aktja igen átgondolt alkotás. A zöld fűben fekvő női alak egy pacsirtát néz a bárányfelhős kékTovább…

Émi egy hideg téli napon született, a huszadik század közepe táján. A kislány akarva, vagy akaratlanul, de hamarabb érkezett a napsütötte világba, mint azt szülei várták. A pici valóban pici volt, alig két és fél kilogramm. A koraszülöttek többségét már ekkor is inkubátorba helyezték. Nem volt ez másként Émivel sem.Tovább…

Tamara mindent utált azon a napon. A napsütést, a nyarat, a strandot, Lacikát és legfőképpen önmagát. Olyan haragosan rágta a szája szélét, hogy a vér majd kiserkedt. Ha volt nap, amikor egy tizennyolc éves lány okkal érezheti magát rosszul, akkor az pontosan az a péntek volt, amelyen meggyűlölte a világTovább…

Míg tested gépe működik, és stroboszkóptól működig mindent bevetnek látszatért, hogy tested szépen állja még bármely eszközt, mit szentesít a cél, hogy szét ne essen itt, s hogy elmondhassad: emberek, ím’ én vagyok, ki nem merek meghalni se, megélni se, s, hogy nép bálványa, fétise, totem, tabu addig vagyok, mígTovább…

Én szeretek mindent túlbeszélni. A bűnt is. Hisz mi másért tanultam annyi poszthumán kritikai posztrelatív őrületet? Legalább tudom, hálás a boci, ha a kedvemért hamburger lehet. És hálás az ellenségem is, aki tőlem megtudhatja az igazságot. Kiköphetném vagy lenyelhetném őt is, de inkább túlbeszélem… Bele a legsárgább földbe, és utánaTovább…

Sár, fény Pokol kivetett, égnek nem kellek, marad, mi van, a földi sárvilág. Tudatot kaptam, hogy feleseljek, s tudjam mi az, mit nem léphetek át. Csapongni enged, lehetek sár, fény, alkuját nem kétli, s nem írja át, a legrosszabban is volt kis remény, látom az utat, hiszem igazát.   ATovább…

Kilábalunk, ha lassan is, hátunk mögött elmosódott tegnap, megfertőzött sziget. Tiszta arany alig marad az emlékezetben. Kint a fény higanypatak, szétfutva terül. Igyekszik mindenfelé az utcák gyengülő pulzusú érhálózatán. Sebesen. Ahogy mi is, sérülten, vért folyatva haladunk, mert itt még nem járt a halál ennyire mélyen. És most köszönés nélkülTovább…