Partokhoz szoktunk. Bámuljuk egymás nap-verte csipkéit, míg egyikünk elég bátor nem lesz a merüléshez. Hogy ki kezdi, nem fontos, úgyis csak utólag tudható, hogy a mélységben ki lelt otthonára. Valami igazhoz tér vissza, akit a víz magához vonz – próbáld ki egyszer! Combközépig lassan borít el, onnantól gyors és visszafordíthatatlan.Tovább…

1. Tavasz Kint, a kerti padon, tavaszt áld a cinke, büszkeségtől feszül rajta citromsárga inge. Napfény melegére, indát fonva, hetykén, kőrakáson rohan át az örömittas repkény. Koncentrál a körtefa, ágait kitárja, szépsége rügyenként pattog a világra. Ez tavasz már egészen, nincs kétség felőle, s a télből, mi itt maradt, elbújikTovább…

1. Almafa Otthon vagyok, azt álmodom, körém gyűlve barát, rokon, nem látom őket csak tudom, hogy ott vannak, az ismerős tárgyak meg olyanról faggatnak, hogy az ujjnyomomat őrizzék-e még. Nem tudok felelni, nincs módom az illemre, talán majd máskor válaszolok mindenre. Itt majdnem felébredtem, de a fáradtság visszarántott vagy talánTovább…

Félreállhatnak a hegyek félútnál tovább nem megyek. Megszelídülhet a tenger féligazság nekem nem kell. Szétnyílt tenger szelíd hegyek miképp te vagy én úgy leszek.Tovább…

avagy pamflet-vers a nárciszokról Hibátlan vagy mindig, erős, okos, kimért, játszod nekem Freudot, az egyetlent, ki megért, de nagy haragra gerjedsz, ha a táncot másképp járom: saját vágyam szerint, s a füttyszót meg se várom! Aztán megint szeretsz, ha bűnömet megbántam, a húsomból ma neked már tíz adagot vágtam, ezTovább…

Gyengén süt a nap. A bokrok, amik az óvoda utcafronti kerítése mentén sorakoznak, még leveleiken egyensúlyozzák a reggeli harmatcseppeket. Az udvarra nyíló ajtó mögött egyre erősödik a kitörni készülők zsibongása. Aztán mozdul a kilincs, és a gyerekek, akár a József Attila versben: kipörögnek a napvilágra. – Ne szaladj a lépcsőn!Tovább…

Kint, a kerti padon bámul rám az este, árnyékait földre dobva, hűlni kezd a teste. Morcos félhomály ül cserfes színek helyén, vad szél pihét borzol ijedt madár begyén. Itt az ősz, ne tagadd, ránk zúdul egészen, s mi nyílni már elkésett, hát tűri, hogy enyésszen. Kint, a kerti padon, bokor-csönddéTovább…

Napok óta keresek egy metaforát, egy akkorát, ami teljesen elfedne, ha föléd tartanám. Ha rábukkannék, újra meg újra alá futhatnál, valahányszor nem tűr meg a valóság. De nem sikerül sosem: hol lábujjal lógsz ki, hol karral, hol meg válltól fölfelé egészen, így aztán kilógok én is folyton, ki a beismerésből,Tovább…

szemében          gyúlékony           tüzes                    álom félszeg                 vágya                    tánca                    sejlik szenvedély        parazsa                piroslik                 arcán éled                      izzik                       némán                 ragyog   *Weöres Sándor azonos című verse nyomán.  Tovább…

Gerinc mentén zúg egy folyam – ha most nem is érzed, ráeszmélhetsz, valahányszor mások szemét nézed, mert bármilyen a tekintet, a folyam medrét vájja, de másképp zúg, ha gleccser, és másképp, mikor láva.Tovább…