On:
In: Szépirodalom, Vers

Partokhoz szoktunk. Bámuljuk egymás nap-verte csipkéit, míg egyikünk elég bátor nem lesz a merüléshez. Hogy ki kezdi, nem fontos, úgyis csak utólag tudható, hogy a mélységben ki lelt otthonára. Valami igazhoz tér vissza, akit a víz magához vonz – próbáld ki egyszer! Combközépig lassan borít el, onnantól gyors és visszafordíthatatlan.Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

1. Tavasz Kint, a kerti padon, tavaszt áld a cinke, büszkeségtől feszül rajta citromsárga inge. Napfény melegére, indát fonva, hetykén, kőrakáson rohan át az örömittas repkény. Koncentrál a körtefa, ágait kitárja, szépsége rügyenként pattog a világra. Ez tavasz már egészen, nincs kétség felőle, s a télből, mi itt maradt, elbújikTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

1. Almafa Otthon vagyok, azt álmodom, körém gyűlve barát, rokon, nem látom őket csak tudom, hogy ott vannak, az ismerős tárgyak meg olyanról faggatnak, hogy az ujjnyomomat őrizzék-e még. Nem tudok felelni, nincs módom az illemre, talán majd máskor válaszolok mindenre. Itt majdnem felébredtem, de a fáradtság visszarántott vagy talánTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Félreállhatnak a hegyek félútnál tovább nem megyek. Megszelídülhet a tenger féligazság nekem nem kell. Szétnyílt tenger szelíd hegyek miképp te vagy én úgy leszek.Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

avagy pamflet-vers a nárciszokról Hibátlan vagy mindig, erős, okos, kimért, játszod nekem Freudot, az egyetlent, ki megért, de nagy haragra gerjedsz, ha a táncot másképp járom: saját vágyam szerint, s a füttyszót meg se várom! Aztán megint szeretsz, ha bűnömet megbántam, a húsomból ma neked már tíz adagot vágtam, ezTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Gyengén süt a nap. A bokrok, amik az óvoda utcafronti kerítése mentén sorakoznak, még leveleiken egyensúlyozzák a reggeli harmatcseppeket. Az udvarra nyíló ajtó mögött egyre erősödik a kitörni készülők zsibongása. Aztán mozdul a kilincs, és a gyerekek, akár a József Attila versben: kipörögnek a napvilágra. – Ne szaladj a lépcsőn!Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Kint, a kerti padon bámul rám az este, árnyékait földre dobva, hűlni kezd a teste. Morcos félhomály ül cserfes színek helyén, vad szél pihét borzol ijedt madár begyén. Itt az ősz, ne tagadd, ránk zúdul egészen, s mi nyílni már elkésett, hát tűri, hogy enyésszen. Kint, a kerti padon, bokor-csönddéTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Napok óta keresek egy metaforát, egy akkorát, ami teljesen elfedne, ha föléd tartanám. Ha rábukkannék, újra meg újra alá futhatnál, valahányszor nem tűr meg a valóság. De nem sikerül sosem: hol lábujjal lógsz ki, hol karral, hol meg válltól fölfelé egészen, így aztán kilógok én is folyton, ki a beismerésből,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

szemében          gyúlékony           tüzes                    álom félszeg                 vágya                    tánca                    sejlik szenvedély        parazsa                piroslik                 arcán éled                      izzik                       némán                 ragyog   *Weöres Sándor azonos című verse nyomán.  Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Gerinc mentén zúg egy folyam – ha most nem is érzed, ráeszmélhetsz, valahányszor mások szemét nézed, mert bármilyen a tekintet, a folyam medrét vájja, de másképp zúg, ha gleccser, és másképp, mikor láva.Tovább…