Finding Vivian Maier (Vivian Maier nyomában), John Maloof, Charlie Siskel (2013) Két dolog rémiszt meg halálosan. Az egyik, hogy egy sorozatgyilkos fejbe vág, és élve temet el a hátsó kertbe egy meszesgödör és egy begónia ágyás közé, a másik, hogy halálom után leszek híres, és nem fogok tudni róla. NemTovább…

Kék róka 2021, Pacskovszky József   Tisztességes ember vállalja az érzéseit, ha nem, akkor valaki színdarabot fog belőle írni előbb, vagy utóbb. Nem tudom, ki hogy van vele, én azokat a könyv- és filmcímeket szeretem, ahol egy kicsit sem utalnak a mű tartalmára, ezért kapok frászt az Ernelláék Farkaséknál filmTovább…

Toxikoma, 2021, Herendi Gábor – 18 éven felüliek számára ajánlott!!! „A pokoljáráshoz tiszta lélek kell és naivitás, épp olyan, mint a fiatal Szabó Győzőnek volt. Ilyen pakkal lehet igazán hosszan haláltáncot járni. Győzőé egy példátlanul szép és fölemelő élettörténet, mely nem a karrierről, hanem az esélyről, a reményről, a mélységrőlTovább…

Vidéki körorvos először a falu kedvence, majd ellensége lesz, de mielőtt távozik, nem marad senkinek az adósa. Szabó István 2020-ban bemutatott Zárójelentés című filmjét egyfajta életmű lezárásként lehet értelmezni, akár egy ügynöktörténet végső keretezéseként, amely segít értelmezni vagy magyarázataként szolgálhat Szabó István 1957-1963-ig tartó tevékenységére, amely 2006-ban került a nyilvánosságTovább…

(À bout de souffle) 1960, Jean-Luc Godard Egy kultikus film, ami felett eljárt az idő – amivel persze lehet vitatkozni –, de van valaki, aki miatt érdemes megnézni. Úgy hívják: Jean-Paul Belmondo, aki a magánéletében pontosan az ellentéte volt filmbéli karakterének. Most halt meg, szeptember 6-án. Ezt a filmet valószínűlegTovább…

„(…) mert erős a szeretet, mint a halál”, sőt! Az olvasó olvasni készült, leült, elkezdte a szöveget. Kényelmetlennek érezné, ha arra kérném, nézzen meg egy rövid, kétperces jelenetet. Az olvasó szabad, el is tekinthet a kérésemtől – ebben az esetben a nagyjából tárgyilagos leírásnak látszó értelmezésemre kénytelen hagyatkozni. Liza, azTovább…

– filmajánló – Enyedi Ildikó ritkán jelentkezik új filmmel, de ez nem az ő hibája. Annyi filmet készít, amennyire lehetőséget kap. A Testről és lélekről című filmje a 2017-es Berlini Filmfesztiválon elnyerte a fődíjat. Az Arany Medvét. Már most, így elöljáróban, leszögezem, hogy méltán. Ez a film arról szól, amirőlTovább…

Balassi Bálint a magyar reneszánsz költészet óriása Magyarországon a kultúra és a mindennapi civilizáltság között gyakran húzódott szakadék. Balassi is jó példa erre. Művelt ember volt, de közben rablólovag is. Szokatlan életmódjával országos feltűnést keltett. Nem készült tudósnak, de garasokért ácsingozó udvari költőnek sem. Szem- és fejfájós, sokat olvasó, töprengőTovább…

Amit az élet nem tud megoldani, azt egy film sem. Kenneth Lonergan Manchester by the Sea, magyarul Régi város című filmrjéől Kenneth Lonergan amerikai drámaíró, forgatókönyvíró és rendező, – a főszereplővel, Casey Affleckkel – 2017-ben nagy sikert aratott Cannes-ban. A Régi város című filmmel elnyerték a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést,Tovább…