33. lapszámunkban Bögös András keszthelyi építész festményeit csodálhatjuk meg. ©Bögös András – Szent Ferenc madaraknak prédikál Januári lapszámunk tartalmából: Turczi István: Valahol Budapest Lackfi János versei Szabó T. Anna: A nyelv a Izsó Zita: Kőzivatar Ahmed Amran: A menta Jagos István Róbert versei Asperján György: Klímaválság Pethes Mária: KövekTovább…
Fehérmárványtapintású kerek tükör a város a repülőgépről nézve tekintetünk csíkokra tépi a napfény a szavak akár a biztonsági öv nyelvünkhöz tapadva megfeszülnek hunyorgó szemek látóterében néma bebocsáttatás motorzajhoz igazított spirális lélegzetek köröskörül a képzelet kacskaringói talán integető kezek vagy régvárt mosoly SZŰK MÁR AZ ÉG a földhöz közeledve örvény kocogtatjaTovább…
Megmondom a tutit, ez a Jézus-dolog fel van fújva, nekem olyan szirupos, hogy szeressétek egymást, ja, meg utánlövés, Szenes Iván is pont így énekelte. Összefüggéstelen kicsit, hogy most akkor ki az én felebarátom, nem egészen a barátom, vagy mi van? És a felebarátom fele, az a negyedbarátom, és azt márTovább…
A nyelv a hús, ha csontod megtagad. A nyelv a kezet fel, add meg magad. A nyelv a láss, a játssz, a kér, a fél. A nyelv ahogy a torkodon kifér. A nyelv horog, harag, ha ráng a száj. A nyelv kinyújt, begyújt. A nyelv muszáj. A nyelv a lég,Tovább…
Talán ezúttal megmarad, ismételgeted. Szavaid olyanok, mint a földrengésveszélyes területre épített templomok. A jóakarók sosem beszéltek neked a tenger alatti vulkánokról, és most izzó magma ömlik a szájukból. Azt mondják, most aztán vigyázz magadra, mintha nem tettél volna meg mindent, hogy az előzők életben maradjanak. Még azt is elviselted, hogyTovább…
Nála szebbet még nem láttam. Így tűnt nekem, ahogyan finoman lépkedett és hajlongott a jazz dallamaira. Ott volt vékony és ott volt telt, ahová a nők álmodják a vékonyságot és a teltséget. Lábai úgy mozogtak a kétszínű csempés táncparketten, mint finom ujjhegyek egy földre terített hatalmas zongora billentyűin. Márványoszlopok csillantakTovább…
Bűnhődünk mind, a legártatlanabb is, mert eszünk, alszunk, levegőt veszünk, vétkünk születéstől nőtt, nő velünk (ordítok, úgy fáj! – istenem, te halkíts!) Az út elfogyott, bűn dúl, jó kihalt itt, bűn és remény annyiféle – letűnt, s nincs kinek mutogatni a sebünk – vállalt mellett pusztít a szende balhit. Minden,Tovább…
Elherdált szavak folyóján kelünk át a bizonyosság túlpartjára Széthasadt nevetések vásznát fogjuk vitorlánkba Kővé vált könnyek sebzik bőrünket Hiába nevetnek kitartásunkon a múlt bűvészinasai Magunkkal viszünk egy marék földet hogy mindig velünk legyen Hazánk s ha elpilledünk fejünk alá tehessük párnának Megszeppent hulló almák gurulnak utánunk Felhők gyolcsába vadlúd biztatójátTovább…
Faágak közt fagyott fészek – gallyakból font, kusza bölcső. Üresen ring, célja nincsen, vár, csak vár – tán’ nincs még késő. Ágak alatt zárt világban néhány alak bandukol – céltalan, mint fenn a fészek –, de benn a lélek haldokol. Leng a fészek, ring a fészek dermedt, kemény ág-karokban; lengTovább…
A gyerek közölte, hogy nincs Isten, s mivel így áll a dolog, nem érvényes az sem, hogy szeresd a felebarátodat meg hasonló sületlenségek, ezért aztán ő kizárólag magát szereti, mást szeretni nem is lenne értelme. P.-t leginkább az zavarta az egészben, hogy még csak meg se döbbent. Végighallgatta a makulátlanTovább…