(Vonat) Bizonyos dolgokról az ember nem szívesen beszél. Vagy azért, mert nem akar, vagy azért, mert nem illik. De van, amikor kikívánkozik belőlünk az is, amiről nem kellene beszélnünk. Belőlem például most az kívánkozik ki, hogy tavaly névnapomra a bátyám hallókészüléket vett nekem ajándékba, mert azt gondolta, hogy azzal meghallomTovább…

tt a bénult lelkekben annyi gyilkos szándék, lincselő indulat, téboly, közöny kavarog és mulat, hogy kudarc róluk számot adni. Megalázottság forr, mióta nincs módunkban alázni másokat, vicsorgunk, hogy recsegnek a fogak, mi voltunk, eladtuk kilóra. A nemzet kínban nyögve fetreng, menekülve önmagába harap, ingoványra tereli torz harag, reményt, halk álmotTovább…

Szegényház volt, annak minden nyomorával és keserűségével együtt. Volt bőven mindkettőből, talán még több is, mint amit az ember elbír. Meg is hajlott abba az asszony háta, és keszegarcúvá faragta az egykor oly daliás férfi arcát. A szegénység egy dolog, az éhség egy másik, de lappangott a roskatag falak közöttTovább…

Süket füleknek felesleges halk szóval magasztalni a csöndet melyben ezernyi titok ébred zenél mint harmóniát zúgó orgona és válaszol rá a szív akár egy álomszép angyal-szimfónia mikor a dallam összecseng ezernyi égi fanfár zeng éteri szólamot és dalol a csend elandalít sok gazdátlan percet elkerget lomha vén magányt a sejtelmesTovább…

Álmomban verseket kántálok repülő szőnyegen állva. Varázsolok. Ugyanazt a pár sort mondom el újra és újra, közben a levegőből nézem, hogyan kelnek életre odalent az elszavalt jelenetek. Néha abbahagyom, csak bámulom a kárpitot a lábam alatt. Hályogszürke virágminta barna háttéren. Itt-ott seprőgép nyomait fedezem fel. Csend van. Kántálni kezdek megint.Tovább…

Haldoklik az apám. Folyton alszik. 97 éves lesz holnap. Látom, valamit mondani szeretne. A hang, amelyet kiad, idegen. – A naplóm…- súgja. Bátorítóan megszorítom a kezét. – Fiam, a naplóm… a felső fiókban… olvasd el… – mire mindezt elmondja, ereje végére ér. Elalszik. Lassan bealkonyul. Elindulok szüleim házába. Az előszobaTovább…

Enerváltan lépett ki a zuhanykabinból. Nem törölközött meg, csak maga köré csavarta a puha textilt, a mellénél megcsomózta, aztán visszament a hálószobába, és az órára pillantott. „Pár perc múlva három. Lassan indulnom kell! Nagy a forgalom, egy óra is lehet, míg odaérek – vett mély levegőt a nő, miközben ujjaivalTovább…

A szállóra eljött megint az Öreg, májfoltos kezében műanyagpohár, suttogják, ő, aki a fiát keresi, s ő miatta olykor visszajár. Fehér szakálla van, loboncos haja, nem láthatsz rajta különlegest, bakancsát a vaságy mellé teszi, s elnyugszik, hogyha leszáll az est. Mondják azt is, hogy mindenható, hogy ő lesz, aki mindenkinTovább…

A belső mosoly nem beszél, csak szavak nélkül simogat, biztat, melegít, benned él, szívdobogással támogat, a belső mosoly jó meleg, jut másnak is, sosem fogy el, mindvégig ott marad veled, amíg lélegzel, nem hagy el, a belső mosoly ellazít, végigvezet az életen, minden kötelet elszakít, ha fojtogat a félelem, aTovább…

Mi már nem használhatunk feleslegesen vizet, ezért csak a nyálunkkal tisztálkodunk. Evés után, miután mindenki megtörli a száját és egyéb testnyílásait, az evőeszközöket sem mossuk el, a villákkal a gyerekek a porba rajzolják kiszáradt tavaink hullámait. Éjszakánként egy olyan vidékről álmodunk, ahol felrázott dunyhaként dagad a tenger, és az égTovább…