Az éhezőnek ajkai hiába mozognak, nyelvét hiába morzsolja fogaihoz, csalja üres száját képzelt eledellel, hiába hiszi lakomán vesz részt, legfeljebb a híg levegőt harapdálhatja; mikor elillan belőle a vágyálom, és élettelen teste mély sóhajjal ébred, mikor a nappalra nyitja mohó szemét, azon nyomban a türelmetlen éhség szállja meg, hiába nyeldesiTovább…

Szeretném az ablakon túli hazámat egy széles mozdulattal magamhoz ölelni, a mindenség kis darabját visszakapni[1]. Vágyom a teremtés bölcsőjébe, mikor még az ember-állatot nem rútította a rossz, nem keltek zsarnokok, silány poroszlók, türelmesen várta örök-ifjan, sárba gyúrt kis szikraként, mikor jut a mennyországba, és meg se próbálta mímelni Urát[2], JóTovább…

Óriáskeréken Körbe-körbe emeli unt terhét, bolond napok, őrült iramát bódultan kijátszva, libegő kis házak ásítanak rajta, benne ül bűnös és ártatlan, mind hisz, ha befizette a viteldíjat, teste felemelkedésében, ha vele szállsz láthatod a föld a mennyel szövetkezik, lent déli fényben a város, háztetők, tornyok falják fel a távolságot, haTovább…

Az íz hercege – az édes Az ős íz, a legelső érzés a szájtérben, álomnyom a születés előtti világból, Zeusz ajándéka, az olimposzi ambrózia kivonata, csalogató atomok alkímiája, egy falat csók. Nem véletlen, hogy ezt a szót azokra veted, akiket bolondulásig szeretsz. Hazád, anyád, kedvesed mind, mind édes lesz neked.Tovább…

Boleró Ringat, kábulatba tesz, furcsa képeket hoz, a halk dobszó vissza-visszatér, az ismétlődő, örvénylő ritmus felemel, finom mozdulatokkal kísér, éjálmodat hívja elő, szédít, a bizonytalan ürességbe lebegtet, erősödik a dobpergés, a zene magasabbra vált, felráz, pólusaid kitágulnak, aztán mélybe száll, megnyugtat, simogat és bevon, kizár belőled minden más érzést, gondolatot,Tovább…

A Dzsinn fohászai Összenyomva, fojtó kábulatban, volt időm keserűn kacagni sorsomon, várni végső leheletembe fulladva, várni a feszült csöndben, míg valaki megtalál, megalázva hiába tudtam erőm nagy, izgága izmaimmal sem voltam képes börtönömből kitörni, koldusként könyörögtem hát jöjjön valaki, és adjon csókot karcsú palackom nyakára, húzza ki végre a dugótTovább…

Mit várhatok itt még ebben a városban, ahol születtem, és éltem eddig? Kinek szóljak és miről? Itt nincs válasz az őszinte, gyermeki kérdésekre sem: miért vagyok én én, és miért nem vagyok pillangó, vadvirág, vagy éppen te, miért vagyok itt ezer éve, és miért nem születtem máshol, hogyan keletkezett aTovább…

Arcodon mintha a fényes csönd ütött volna örök tanyát. Hiába próbáltam előadásaid alatt nedvesen úszó szemedben felfedezni az ihlető nőt, azt az embert, akitől a költő remélhette elűzi a gyászt majd a szívéről.[1] Attila halála – öngyilkossága, balesete? – megakadályozta, hogy asszonya legyél. Ezért vigasztalódtál egy másik költővel? Tudjuk GyulaTovább…

Mintha csak a mozdulatlan, halk holnapodból tekintenél vissza mai magadra. Még küldi üzeneteit meztelen idegeid teste, fürge véred is kering, még szárnyat bont és száll feléd egy távoli mosoly, mégis valahogy minden, mint elítélt éjbe hullt imája, eliramlik. Hiába kenegeted sebeidet, így is, úgyis a jel nélküli természet teremtményei közéTovább…

A hatalmasság gépies mozdulata éppen most tesz összegyűrt papírrá, de ne sajnáld, fogadd el a pecsétek némajátékát, maradjon mély szeg, végső pont az igaztalan ítéleten, ne sírj, inkább énekelj, megszabadultál az önérdekből álarcot öltő nyálas hízelgőktől, kóbor bitangoktól, lelépve a színpadról meglátod csupán csak az unt, keserűség marad a szádban,Tovább…