Egy ismeretlen világból nézel rám, s tekinteted olyan, mintha éppen segítségért kiáltanál. Csendben szólok hozzád, hogy senki, senki más meg ne hallja. Mi a baj mond? Mitől félsz? Ki akar bántani? Ó együgyű gyermeki gondok. Még nem tudod mi minden vár rád. Mi akarsz lenni? Tengerész, pilóta, föltaláló, bűvész, vagyTovább…

A tüskés hátú, falánk fenevad, tűzokádó sárkány fajzat fenyegeti megint kék-mindenségünk szűk gömb-világát. Most még járja kirótt útját. De parányi hajlatán már fázik rajta Európa, s vele reszket minden kontinens, az egész girhes gerincű emberiség. Vége-nincs kút-mélybe hullt békeerőnk. Az arctalan játékosok “háború vagy kultúra”, „jog vagy állam”, feliratú dobókockávalTovább…

elevenen érzem a Nap felém úszó fonalait az évek tengerén át ma is vakít a fiatal lányalak bolond idegek szilaj villámok cikáznak elő[1]belőlem az ismeretlen hajlatokkal teli táj parancsoló hatása égi keze alá merülök az örök vágyakozás végtelen atomjai siheder-időm sejtjeinek villanyáramán futnak át a Teremtő ösztöne táplálja ontja elémTovább…

Ravatalágyadon bogárként, hátadon fekve töprengsz: fájdalom nélkül lenne jó. Szemedet még zárva tartva unatkozol: hová tűntek a viharzó lázak, a mezítlábas akarások? Múltad és jövőd sűrűsödne képzelt tetted egyirányú jelenébe, de nincs erőd, ami cselekvéssé késztetne. Talán valakivel együtt könnyebb volna gyenge fényű csillaggá lenni, bárkivel, kinek megvallottam hitetlenségemet, sTovább…

Részlet egy filmforgatókönyvből   Kitartó csengetésünk után nyílik résnyire a zárláncos bejárati ajtó. Egy asszony les ki rajta. Habkönnyű keze megrezzen, ahogy a haját füle mögé simítja. Kérdőn néz ránk. Mélyre rejtett ráncok veszik körül hangtalan száját. Békén elmondjuk mit hoztunk és kitől lányának. Mikor az ajtót tágabbra tárja, tekintetünketTovább…

Minden érte lesz minden róla szól majd és hoz neked akkor is ha a felhő rácsokat ír ablakodra friss kedvet lesz vidámság de sok láz is szemében magadat látod rajzol neked házat kéményt tavat kedves madarat mikor reggelente rád köszön a telet is tavasszá szelídíti majd ha nem akarod hogyTovább…

Neked Létó[1], lüktető örömöd eljöveteléig, míg a jóslatok ígérete szerint, fiadat az ezüstíjas, lantpengető Apollón-t világra hozhatod, az előtte és az utána ideje közt kell bolyonganod. Héra[2], a féltékeny istennő üldöz, és éhesen, szomjasan kell vándorolnod, míg ócska csónakodon el nem vetődsz Délosz[3] szigetére, kövek nőtte síkságára, a csupa bozótTovább…

Kihalt utcák romjai közt járok. Ott, ahol az Idő megállította önmagát. Állig begombolkozva vár a mozdulatlan a világ. Miatyánk, aki a mennyekben vagy adj nekünk menedéket! Díszlet falak, lesütött szemű terek. Mindenhová csak a sehová út vezet. Szenteltessék meg a te neved. Bal part, jobb part. A Duna rosszkedvűen ballag.Tovább…

Orpheusz lantjának nyugtalan hangja az éj függönyében száll, száll a semmibe, Eurydiké tűnő alakja, kinek virágzó éveit elorozta a vipera mérge, szenvedéssé szervül. A dalnokban öngyilkos gondolt tekergőzik: minek éljek tovább nélküle? De a lehetetlent vállalva, adott magának mégis egy utolsó esélyt, (mit meg nem tesz a férfi, ha halandó,Tovább…

A zene lüktető, érzéki ritmusa, a kezdet előtti húrok pendülései, az Ige hangjai, a vég utáni hegedűk nyugalma, a nemlét és a van ütemei, szívemmel összejátszva átjárnak teljesen, a gondolatok kiürülése felszabadít, múltam a jövő falán villog, követem az énekkar izgatott hullámait, fodrozva siklanak, magasodnak, elsimulnak, megszabadítanak a kényszerektől, szavakTovább…