Alig moccanok a gyorsuló idő fuvallatában hagyom, hogy belém kapjon, és sodorjon, egészen a partig. Sós víz érinti a lábujjamat, simogat és visszahúzódik, érzem, nem ízlelem, látom, csak részletekben, túlnyúlik a horizonton. Ha akarná, az övé lennék, elvesznék benne egy életen át, nem kellene se levegő, se étel, se ital,Tovább…

bemélyedést hagyott bőrömön a fülbevalóm, mikor elaludtam a kiégett pázsiton az éjjel. én voltam a párna, s én voltam az ágy, amin ezernyi hangya nyert alkalmi menedéket. a földön heverő fél üveg bor őrzi a tegnap ízét, a megszakított pillanatot, amikor lehunytam a szemem te mellettem voltál, emlékszem, milyen érzésTovább…

Két maréknyi csokigolyót próbálok a számba tömni a legnagyobb sikerrel. Senki sem figyel, azt tehetek, amit akarok, még saját magamnak is láthatatlan vagyok. A konyhában bujkálok, az ablaknak háttal, és csak tömöm a fejem a mosogató felett. Édes és mámorító, éhezett a lelkem, és a testem a csokira. El kellTovább…

Kilapított szúnyogtetem, összemorzsolódott, egymásba hajtott lábak a tapétán. Egy csapással kented oda, mint vajat a kenyérre. Viszketek a közelségedtől, pillantásod az arcomon csipkedi a bőrt. Égő pírt hagy maga után. Kezed combomon köröz, lassan simogat, hátha megnyugszom. De szívverésem nem lankad, körbeugrálja tüdőm minden szövetét. Talán attól van, amit előtteTovább…

Földig húz a télikabát gombja Beleroskad a gerinc utolsó csontja minden lépésnél csigolya roppan, a közé szorult fagy nem moccan. Várom a tavaszt, hogy szerethesselek. Reszket az ízület a csonton, összekoccan a velő folyton, két tekervény egymásba szalad, fejbe veri az élet, mégis esztelen marad. Várom a tavaszt, hogy szerethesselek.Tovább…

Fekete, fehér, zöld, piros, csípős, égető. Mind itt vagyunk, összekeveredve, egymásba bonyolódva. Mindenki más, mégis hasonló. Családnevünk azonos, ízünk különböző, sorsunk ugyanaz. Egyszer mind sorra kerülünk.Tovább…

rossz volt a mértékegység, amit adtál, nem tudtam átváltani, elszúrtam az egészet, nem állt össze, csomós maradt, darabos, kezemmel minden alkotóelemét éreztem, odatapadt az ujjaimra, rá és közé, kidobtam az egészet, a két tábla csokit megettem, a süteménynek már úgyse kell, nekem viszont igen, az endorfin az életben maradás legalapvetőbbTovább…

Íztelen, fénytelen, üres élet. Minden történik, s mégis semmi. Eszel, mégis éhezel. Lélegzel, mégis fulladsz. Mozogsz, mégsem haladsz. A sótartót keresed. Az élet sóját. Előtted van. De mindig csak előtted. Látod, de sosem érheted el. Üldözöd, egy életen át, de a nyomába se érsz. Csak a szemcséket látod, az elhullajtottTovább…

várom, hogy átkaroljon a lét elviselhetetlen könnyűsége, a cérnaszál, mely a földön tart, és csak ölelem a fikuszt, a tegnapi ing gyűrött ujja szétterül a vetetlen ágy alján, hideg és élettelen, és csak ölelem a fikuszt, kedvenc margarétás bögrémből iszom a kávét, forró és fekete, és csak ölelem a fikuszt,Tovább…

Margaréták hullanak az égből, s én rohanok. Fehér lepellel von be az idő, kedvére forgat, s ellök, amikor jónak látja. Addig repülök, míg lehullok a nyirkos földre. Margarétaágy. Fehér virágok vonnak magukba. Gyengéden ölelnek, beléjük fúrom kifáradt arcom. Az övék vagyok, másnak úgyse kellek soha már, itt maradok örökre.Tovább…