Fölöttem van egy fekete holló, olykor-olykor a vállamra száll, beteg madár, a vállamon pihen. Közel van hozzám, miként az ég, túl nagyra nőttem, azt hiszem, által viszem, haldokló társamat. Által viszem őt a tenger sok vizen! Alig bírja a lábam a terheket. Sikítani, itt, nem lehet. Csak az enyém aTovább…

A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod. A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod, mondtad korábban, évekkel ezelőtt, és most megismétled. Befejezett tény a mozdulat, mondtad korábban, és most megismételted, mikéntha befejezett tényt. A mozdulatot befejezettnek nyilvánítottad, befejezettnek a mozdulatot, és mint befejezett tényt említed, emlegeted. Befejezett tény ez a mozdulat, elmúlt üzenet, teszed hozzá, nyugtalanTovább…

A líra-kurzus tanára: Petőcz András költő /A 2020-as őszi félév alkotásai./ Bali Anikó: Foltja a napnak Esemesben írom, olvassátok: Hallgass rám még egyszer oh, ifjúság!* Ha szürkült tükrötök képe átok, és apátok óráján rozsda rág, fénylő ajkatok zamatát veszti, gyöngyfogatokba sötét szú harap, hajatok a tél ezüstre festi, és bőrötökTovább…

jennifernek kék haja van, csak néhol vannak a hajában narancssárga tincsek, aranyos lány, mindenki nagyon kedveli, én is nagyon ked- velem, össze is jött már fabiannal, aki meg argentin, más jellegzetessége nincsen, teljesen normális argentin családapa, mellette költő, meg szerkesztő is, csak éppen kicsit összejött jenniferrel, elég furán néznek kiTovább…

Megfáradt országot járok, körülöttem fáradt, szomorú arcok, szomorú arcok körülöttem, reménytelen pillantásokkal méregetnek, méregetnek egyre, azt nézik, mitől is van bennem még erő, erő, amely segít a lábaimat felemelni, vagy széttárni karjaimat. Néha-néha csak éppen elfeküdni volna jó, mozdulatlanul nézni, nézni bele a távolságba mintegy, belelélegezni a nagyvilágba, a nagyvilágba,Tovább…

A szállóra eljött megint az Öreg, májfoltos kezében műanyagpohár, suttogják, ő, aki a fiát keresi, s ő miatta olykor visszajár. Fehér szakálla van, loboncos haja, nem láthatsz rajta különlegest, bakancsát a vaságy mellé teszi, s elnyugszik, hogyha leszáll az est. Mondják azt is, hogy mindenható, hogy ő lesz, aki mindenkinTovább…

Megizzadt városban sétál az Isten. Éles fények között, magányosan. Lehajtott fejjel úgy lépdelget itten, mint akinek semmi dolga van. Mint akinek nincs tennivalója. Nem gondol velünk, ittlakókkal, vagy a város csúszott ki alóla… Találkozgat újakkal és ókkal. A napsütésben csak ritkán köszön, kápráztatja szemét a fényözön, ahogy egy-egy sugár azTovább…

“Ezt a könyvet – az Idegeneket -, nem lehet letenni…” /Kertész Imre/ “Petőcz András regénytrilógiájának végleges formájában három egybefüggő történet, az Idegenek, a Másnap, az Aysa mostani kiadásunkkal lett teljes. “Hazudni anyám tanított”, mondja a Trilógia első részének elején az elbeszélő, egy nyolcéves kislány. Majd így folytatja: “azért azt elTovább…

Ebben a nagy-nagy rohanásban, egy pillanatra megölelt az Isten. Zavartan megálltam. Magamat magányosnak hittem. Annyi volt csak, hogy volt egy kis időm. Hogy épp nem kellett semmit sem tennem. Hirtelen azt láttam, valaki jön. Gondoltam, elmegy mellettem. Aztán a kezemre tette a kezét, és hosszan a szemembe nézett: betakart minketTovább…