Füvek. Rögök. Növényi béke. Korhadó ágak csendessége. Itt lent mindennek súlya van. A láthatót a föld lehúzza de az üresség súlytalan. Már hallom őt, hogy közelít. Fojtott, kapkodó dobbanások visszhangozzák a lépteit. Most áll. Most lép. Most jön. Jön értem. Ő, akit vártam. Akit féltem. A legutolsó ismeretlen kit ölelnemTovább…
Közöd A présben és a szorításban, az üvegbúra-borításban, a teljes elkülönülésben, a vírusoktól forró térben, közel, közben, között. A hangot megtorpantó falban, két ember közt a ravatalban, a ravasz részben, megosztásban, az egész megroppant világban, köztünk, közünk, közös. A tank nélküli háborúban, a gépfegyvernél gyorsabb szóban, világhálóban: „száraz űrben”, aTovább…
Akárhogy is kapálózol: csak a test van, semmi más. Belevesznél vagy kitörnél: mindenképp biztos bukás. Akárhogy is kapálózol: csak lélek van, semmi más. Tested ne akard levetni: tőle nincs feloldozás. Próbálkozhatsz újra s újra. Lélek és test: börtönöd. Mindkettő csak magát fújja – és egyikhez sincs közöd. *Szabó T.Tovább…
Dés Andrásnak Az autóval megálltam a bolt előtt, és gyorsan be akartam rohanni, hogy vegyek egy tejet, de szólt az utolsó szám a CD-lejátszóban, és mozdulatlan ültem, mint ki megérkezett: elrévülve csak vártam, míg lüktetett a dallam, lélekben messze voltam, tág mezőn, ég alatt, pattogó tábortűznél, suttogó vizek partján, ésTovább…
1. Levegőt venni. Ég árulja. Visszadni, mi megmarad. Levegőt venni. Alleluja. Este recseg. Hajnal hasad. Víz, étel, álom. Ég árulja. Visszaadni, és megmarad. Inni. Működni. Alleluja. Dél, éjfél, szikla, sivatag. Árul, elárul, ad, kap, elvesz. Szív ver. Verejték, vér szakad. Kenyér, bor, élet, étel, áldás. Hisz: működik. Add meg magad.Tovább…
Ha az örökség az üres kéz, a hiába, a neszesemmi, ha az örökség csak a nincsen: a hiányt akkor át kell venni. Ha puszta űr, világgödör, a belső végtelen sötétje, tükörüreg, üres tükör: nézz bele, ne ugorj le mégse. * Vér az örökség, az erekben, és vér a földön, vérTovább…
Ár parttalan tér ömlik a szél a lomb szuszog dobog ragyog most cseppfolyós a mérhető locsog a most hunyt szem mögött a lomb mozog forog lobog és kavarog sodor a szél locsog susog kimos a most ahogy a boldog álom old fel hogy ne legyél Szirom Örökké itt, aTovább…
Úgy sajog ez a vad tavasz, mint a letépett ragtapasz helyén a bőr, pedig beforrt a tél sebe: már burjánzik a fény fele a nyers gyönyör. Csak bizsereg, eltűnt a seb, egyre teltebb és fényesebb a test, új testet ölt, eső csorog a könny helyett, és örökléttel hiteget a vakTovább…
Itt mindenki csak döf és sose hátrál. Szarv ki szarv! Szúrj csak! Ne veszíts sosem! Ki gondolkodik, az meg, mint a nádszál: kételkedik. És ez is győzelem. A másik embert nézd, és ne az eszmét, mit lobogtatnak „néked és nekem”: bikának posztót, mielőtt ledöfnék. A részvét fontos, nem a győzelem.Tovább…
Járom a földszagú, sárszagú, csíráktól és madaraktól élénk berlini erdőt, leülök egy padra, bámulom a kivágott nyírfákat, az öreg, csupasz törzsek szelíd fehérsége messze világít a sárból. Tandori Dezsőre gondolok, mint annyiszor, de most kicsit másképp, hiszen tudom: ezt ő már nem nézheti meg újra, a nyolcvanegyedik ismétlést, a kitavaszodásTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.