az ég hatalmas csarnoka kéken derengett a kertben nem moccant semmi elsuhogtak az eső jeges pengéi csupán a szél nézte bűnös tettét a kidöntött kerítést azúr ösvényeken nagy csapatban csillagok vonultak az orkánt túlélő fák mint halottvivő barátok cipelték törött ágaikat törzsükben sötétség borongott fájdalom csorgott a látóhatárra feszített éjbőlTovább…
nekünk építettem magasba felszökő bércek védelmébe szemed kékjét másoló tágas ég alá a habarcs közé hulló könnyeimet kevertem nekünk emeltem magasra nevetéseinkből a házat most mérhetetlenül fáradt és öreg vagyok az üres házban nevetéseink visszhangjában bánat-viharok bömbölésének szünetében keresem könnyeim záporához eresznek a szempilládat amíg a szerelem újból fölemel valakiTovább…
mindent túlélnek a szavak olvasni őket egyet jelent a világba olvadással mint megközelíthetetlen fény lebegnek a föld fölött a szavak akár felnyíló szem csodája vagy a levelek tüze amikor október első hűvös fuvallata felemészti a nyarat és a táj a vágy természetes nyelvén beszél ha felütsz egy könyvet napvilágra kerülTovább…
Úgy ünnepelte a város Anyád halálának évfordulóját, hogy újabb bevásárlóhodályt nyitottak, ahol egymást taposták az emberek az akciós áron hirdetett árukért. Pedig egy menedékházat, vagy Művészeti Palotát kellett volna átadni, mert Anyád nem bírta elnézni, hogy nincstelen öregek kódorognak az utcán, a kultúra meg az elfekvőben agonizál. Ő tudta, hogyTovább…
vágyak káosza semmi köze a szerelemhez néhány félreérthető szót zár a hangok rácsai közé fülében a kapu némasága húsát éber éj marcangolja szájában őrület íze ereiben a kor csordogál keserűsége átszivárog glóriás holnapjába jaj szívében kő gyomrában föld súlya öklendezik kihányja agya dermedt viasz útját a nap aláaknázza jaj miféleTovább…
szobámból kihallatszott az álmok kórusa milyen boldog voltam a szerelem bizonytalan- ságában erőt adott a küzdés úgy éreztem az már küzdelem hogy magamnak akartalak de megfáradtak a titkok amiket lehunyt szemed alatt rejtegettél végül napfényre kerültek ahogy az lenni szokott a titkokkal és már cseppet sem voltál érdekes körülötted csatakossáTovább…
hagyom hogy te legyél a táj békéje nappalok rövidülése délutánok bíbora nyárfák eget kémlelő magasa kisded szellők nyugalma fények-árnyékok összeborulása levelek vak lebegése az öröklét dicsérete felhőtornyok leomlása a Tó szelídsége hullámok olívzöldje hattyúk hófehérje vitorlások hangárba vonulása híd napsárgája part csípős csöndje vacogó gyümölcsfa aluszékony rügye hagyom hogy teTovább…
menni készültél marasztaltak a falak szótlanul követtem mozdulataidat magadra húztad sebtiben ledobált ruháidat nem fontam rád karom arra áhítoztam hogy mint kóbor kutyának életmentő falatot egy szenvedélytől lángoló szót vess elém kitártam a kaput esdeklőn követett tekintetem hátha visszanézel de nem és akkor észrevettem a virágzó magnóliafát amint szívemből kiszálltTovább…
reggel aranyló ágak alatt felébred a kisváros az utcák köszöntik a piacra menőket duzzadt rügyek fénylenek a fákon és a kertben az égre csattannak a napfény illatban száradó ágyneműk makulátlan lobogói délben egyszerű étel illata gőzölög magának terít a magány tömbjét csönd faragja fátylat borítanak a fejüket fénybe mártó virágokTovább…
a hiány hídja alatt virrasztott az igazság a valóság visszhangja zúgott mint parthoz csapódó hullám tavasz tört ránk későn érkezett faggyal könyörtelen hó fedte be az utat ami a fényképalbumok csöndjébe kéjsóvár nyarak pipacsaihoz vezetett magamra zártam az emlékezés magánzárkáját kulcsát lenyeltem hogy zavartalanul kifájjon belőlem az a hajnal amelyikenTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.