On:
In: Szépirodalom, Vers

Türelem Azt élem, amiből vagyok. Kiméri egymást fény és feketeség. Nem tudom, a vállamra tett kéz ugyanazé-e, aki egykor megszólított. Csak türelem. Lassan kiegészülök. Az idő rám rajzol, színez, átsatíroz; mást nem fejez ki, mindig önmagát. Tisztulni a csendig. Már készülök. Szembenézni és elrejtőzni újra. Igazságosnak lenni a múlthoz. VadrózsaTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

(Miféle épület az a katarzis) Fiam kérdezte, hogy miféle épület az a katarzis, és hol van, melyik hegyen. Képet is kért, hogy mutassam meg, mégis könnyebb elképzelni azt, ami látszik, ami ott van és nem máshol, esetleg nincs is helye, erre gondolni sem jó. Kell egy hely, se közel, seTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Mostanában egy régi kápolnára gondolok. Az országút mellett állt a füves árokparton, szederfák árnyékában. Kívül sárgára volt festve. Kezét összefogva szelíden állt benne a szobor, Jézus anyja, Mária. Ha szekér ment előtte, a fuvaros megemelte a kalapját. Ilyenkor a köves út pora olyan volt a napfényben, mintha aranyszitán szitálták volnaTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ha egyszer kápolna nyílik a szívben, lesz hajléka, hol szomjat, éhet olt és naponta benyit valaki, aki felemel. Nem kell szög, ecet, nem kér a salétrom-könnyekből, és köszöni, nem fog térdepelni, inkább megpihen, hiszen sűrű a bánat, mint a tömjén: láthatatlan madarak mintázzák freskóit a csend tömör falán. Új szavakatTovább…