(Miféle épület az a katarzis)
Fiam kérdezte, hogy miféle épület
az a katarzis, és hol van, melyik hegyen.
Képet is kért, hogy mutassam meg,
mégis könnyebb elképzelni azt, ami
látszik, ami ott van és nem máshol,
esetleg nincs is helye, erre gondolni sem jó.
Kell egy hely, se közel, se távol,
ami árnyéktalan, nem billeg és világít,
ami van és őrzi magát.
Ahonnan jó a kilátás — befelé.
(Emlékmakett)
„A múlttal nem tudok kiegyezni, a jövő,
(itt legyintesz) ugyan, a jövő.” Előre, hátra,
ugyanaz. Idő és tér – csupán önmagadnyi.
Mintha máris zsugorodna, mintha máris.
Ez már nem te vagy, csak egy emlékmakett.
Szavaid preparálva, gombostűzve.
Meghalsz még életedben, nulla-egész-hulla,
de a tört sem kizárt. Mindenesetre: vigyázat.
Amit kimondtál, már mindig
mozdulatlan. Hallgass!
(Kápolna nyílik a szívben)
Ha egyszer kápolna nyílik a szívben,
lesz hajléka, hol szomjat, éhet olt,
és naponta benyit valaki, aki felemel.
Nem kell szög, ecet, nem kér a salétrom-könnyekből,
és köszöni, nem fog térdepelni, inkább megpihen,
hiszen sűrű a bánat, mint a tömjén:
láthatatlan madarak mintázzák freskóit a csend tömör falán.
Új szavakat keres, átmelegszik bennük,
már nincs egyedül. Ha egyszer kápolna nyílik
a szívben, az is megmarad, ami otthagyott.
©Schild Tamás fotográfiája