On:
In: Szépirodalom, Vers

Drága Fiam, Gősi Zoltán emlékére (1974. 07. 24. – 2000. 07. 29.)   Egy régi nyárból visszhangzik szavad, bár halkuló, de egyre kedvesebb, mint lágy szellő, ha érint, simogat, fényt csókolsz rám, ha árván könnyezem. Az éjben velem csillagként vajúdsz, s míg együtt tűrjük az ős-szenvedést, emlékeimben fényként még kigyúlsz,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mióta már, hogy mindenre rácsodálkozom, ami él! Nekem nyit virágot mindegyik tavasz, velem tisztul a szürke világ, ha közelít a tél, a patyolatfehér. Mióta már, hogy elakad a hangom, ha színes köveket terít elém a parti hullám szelíden, s a végeérhetetlen titkok – ős-erő, tudás – hordozóit megérinthetem. Mióta már,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mióta már, hogy ez a gyöngéden ölelő szempár – a te szemed – vigyázza az utcalámpák árnyékában bújó félszeg ölelés-emlékünk, amikor sejtelmes hallgatásban fényeket rajzolt az éj arcunkra és a tájra. Ma ódákat ír körénk a csend. Már nem találgatom értelmét a létnek, mosolyom ráterül a világra. Felesleges minden hiúTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mintha a régi kályhafény mintha csak karácsony éjjel egy angyal útra kél talán mintha a csillagos égen… Mintha hófehér szárnyakon akár a hópihék szállna mintha éledő tűz körül ülnénk a Jézuskát áldva… Mintha csillagos út porán ma mindenki hazatalálna mintha itt volna mind aki az ünnepet oly régen várta… MinthaTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ha véget ér majd a földi lét ha napod órád sem marad a pillanat is elvetél emlék leszel csak tűnt kacat (hát ezért ne gyűjts unt tárgyakat) porrá válsz velük a föld alatt Végül már senki sem sirat csak közhelyeket mondanak: megboldogult… fölötte gaz… a neve kódolt számadat… Ha valamitTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

A szerelem hamis retorikája Példátlan az a hamis retorika amelyre felépítik némelyek a szerelem mulandóságát és én kényszeredetten hallgatom a törvényszerűségről papolt magyarázatot és bátran vállalom mégis a kihívást rendíthetetlenül küzdök tovább az Igaz(i)ért az érzés mindenek felettiségének bizonyításáért s ha végül nem marad más választás a sok édes vágyakozásTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

(montázs, verscímeimből) Megteremtettelek. Belőlem nőttél. Megszerettelek. Ma, távolodón, fázom nélküled. Csillagfény-távol a mosolyod. Fényt csókolsz rám. „Azóta” – hófehér gyászban – mégis élek. Valami égi hatalom vigyáz. Tavasz jön. Azt hittem, majd megérkezel… Áldanám a létet! „Azután” csak a hiány, elmúlás, alkony, fájó hajnalok, kék csend, fényvirág. Angyalok sírnak. …Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Anyám járását idézi a május: körötte kék virágok ringanak, talpa alá fűszálak simulnak, s a búzakalászok fejüket leszegik, amerre árnya hangtalan’ halad. Kapaszkodnék köténye fodrába, barázdát simít’nék lábai elé, harmatot hintenék földjére a kertben, ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép. Szelídíteném a szúrós bokrokat, meg ne karcolják szép, fáradtTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Dajkaság Már érlelődik bennem a tavasz, de fellelhető még a tétlenség is, nem más ez, mint készülődés, próba, ráébredni alvó önvalómra.   Hódolat a tavasznak Valami készül: zeng az ég, éled a földön a fű, virág, dalol a rigó és a csíz, reményre virrad a világ. Micsoda kórus, mennyi fény,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

anyánk, a nő szüntelen átváltozás oltalmazó szelíd önfeláldozás áldó imája ős-vétkeinkre megváltó kegyelem gyöngéd feloldozás anyánk, a nő gyöngéd mosoly vetett tiszta ágy könnyű álmodás ráncokból kihajtó hajnalfény-virág gyöngyház-szín finom ragyogás anyánk, a nő vasalt ruháink illata távoli emlék-varázs szerelme örökül hagyott folytatás arany kalászból érlelt áldott új kenyér ünnepiTovább…