„Egyik szót a másik mellé fektetve szívünket hosszú pórázra engedjük. S mint kutyát visszahívjuk, amint távolodik.” (Jean-Michel Maulpoix)
Még karácsony előtt elutaztam otthonról. Az útra, és az azt következő hétre egy könyvet akartam magammal vinni. A csomagolásnál szempont volt az is, mekkora a könyv, nem tagadom. Olyat akartam, ami nem túl nagy (vastag) és könnyen emészthető, rövidebb történetekkel van tele. Indulásom előtti hétvégén a városban jártam. Impulzusvásárlóként betértem a Libribe, a törzsvásárlói kártyámat persze otthon hagytam. Ennek két folyománya lett: vettem két könyvet és nem tudtam kedvezménypontokat levonatni. A vevői elégedettség ettől még nagyon is megvolt! Mindkét könyv pontosan 3990-be került. Mindkét könyv Murakami Haruki műve volt. Ezek még hiányoztak. Amikor tehát csomagoltam, a „Férfiak nő nélkül” című novelláskötetet dobtam a hátizsák tetejére.
December huszadikán elutaztam. Az úton egy pillanatra sem volt olyan helyzet, hogy elővegyem a könyvet. Délután volt, hamar sötétedett, a sofőr mögött ültem, aki végig idegeskedte az utat, ez átragadt rám. Azt hiszem, az olvasáshoz is hangulatba kell kerülni, mint az íráshoz, vagy bármi máshoz, amit élvezetből csinálunk. Az adja a pluszt az egészhez. Ezért aztán úticélomhoz érkezve, a könyvet csak hagytam a hátizsákban. Teltek a napok, zajlott a karácsony úgy, ahogy az klasszikusan meg van írva. Természetesen egyéb normális ötlet híján – és ismerve magamat –, nem csodálkoztam azon, hogy ajándékba további könyveket adok és kapok. A kapottak száma végül ötre kúszott fel. Nagy, vaskos hadtörténeti szakkönyv mindegyik: Napóleon, Észak-Amerikai Polgárháború, Második Világháború témákban. Ezek egészen más hangulatot és kedvet kívánnak. Átnéztem, lapozgattam őket, gyűjteményes helyük tudata belső békét adott. Az az érzés, hogy valamit birtokolsz, és bármikor a tiéd lehet, de még nem kezdesz bele, csak várja a sorát.
És a „bármikor” tudata teljesen eltölt, végső soron nem is olvasod, vagy csak pár oldalba kezdesz.
A két hét elillant. Murakami fehér/piros, fekete fát és fehér gyökerét ábrázoló borítójú könyve ezalatt kikerült a hátizsákból, hol ágyon, hol fotelben feküdt. Jó érzés a kéznek, a tenyérnek a tapintása, ide-oda rakosgattam, hogy majd elkezdem olvasni. Az internet káros hatása 3D-ben, folyton tálcára raktam a könyvet. Töltött káposztával telve, egyik kora délután aztán a fotel mellé rakott kis kerek fa székre tettem le, végső eltökéltséggel az olvasásra. Közben azon gondolkodtam, miért van az, hogy amikor olvasni kellene, írni szeretnék, amikor írni kellene, olvasni szeretnék, és amikor egyiket sem, mindkettőt akarom. Mindig más lesz kívánatosabb, és ami kéznél van, azt csak egy vékony határ választja el a kötelezőtől, ami tudat alatt eltaszít. Ez vastagon személyiségjegy, és minden jó megrontója.
Mégis, minek vagy kinek írjunk egyébként? Érdekel bárkit, mondjuk, hogy mit nyűglődik egy ötvenes pasas, egy vékony novelláskötettel? Vagy, volt-e fodrásznál, és járt-e egy idegen városban úgy, mintha otthon érezné magát? Elmerengtem azon, miért és hogyan születnek olyan történetek, írások, amelyek aztán útnak indulnak, és áthatolnak embereken, földrészeken. Elég, ha van valaki, aki papírhajóvá hajtogatja a gondolatait, és vízre rakja óvatosan? Tényleg csak ennyi lenne? Megfordítva: vajon elkerülhetjük-e, hogy egy üzenet, ami fellövetett az irodalmi éterbe, ne érjen el hozzánk? Alkotni érdemes, nem törődve a következményekkel. A következményeknek önálló élete van.
Végül ki sem nyitottam az odakészített kötetet. Eljött a szilveszter napja, hó nélkül, különlegesség és stressz nélkül, átlagos naptári nappá avanzsálva, aminek kifejezetten örültem. Kellemes volt a jókívánságok sora, a várt és váratlan üzeneteké. Egyikben egy négy Oscar-díjra jelölt filmet is ajánlottak, méghozzá Murakami egyik novellájának adaptációját. Hamar megtaláltam a neten, memorizáltam a helyét. Valamelyik nap meg fogom nézni, határoztam el. A film feliratos, aznapra könnyed, szemlehunyós, „nézem, nézem, nem alszom” típusú filmek voltak betervezve az éjféli füstölt virsli elé. A vége az lett, hogy éjfél után kilenc perccel ébredtem, és göcörögtem, Bödőcs legújabb műsorán. Se könyv, se ajánlott film nem jött elő a továbbiakban hazautazásomig.
Január hetedikén belém villant, hogy megnézzem a filmet. Ebből este tíz lett, mire odajutottam. A film több, mint két órás. Lekötött, háromnegyedét egyben néztem, különös hangulata tényleg magával ragadó volt. Aztán hirtelen tört rám az álmosság, rövid időre el is aludtam, pont a legizgalmasabb résznél ébredtem fel. Ez így nem jó, oda az áhítat! Gyorsan kikapcsoltam. Majd holnap megkeresem a részt, ameddig tisztán emlékszem, és újra nézem onnan a végéig. Ma január nyolcadika van, és megkerestem a részt, és onnan újra néztem a végéig. A különlegessége azonnal visszaugrott, magával ragadt. Nagyon tetszett. Szép lassan kúszott fel a stáblista. Még a film üzenetén, mondanivalóján gondolkodtam, amikor megakadt a szemem azon a részen, ami az írót említi. A novella szerzője, címe angolul, amiből az adaptáció készült: Men Without Woman by Murakami Haruki. Odaugrottam a polchoz, lekaptam a „Férfiak nő nélkül”-t, naná, hogy az első novella a „Vezess helyettem” volt, csak harmincnyolc oldal.
Ez a történet megtalált, körbeért, befurakodott, mindent megtett, hogy elérjen, hogy végül nálam és velem legyen. Az író könyve talán tíz éve jelent meg, a történetet talán korábban írta a világ másik felén. Eszméletlen, milyen papírhajókat tudnak hajtogatni, nem? Most már biztos vagyok abban, hogy érdemes alkotni, érdemes írni. Olyan beszélgetések ezek, melyeknél a partner nincs jelen, majd érkezik, amikor kell, ne aggódjunk! Csak mondjuk a magunkét, és az rátalál azokra, akiket illet!
*
A könyv ajánlója
A film alapjául szolgáló Murakami Haruki novella Vezess helyettem címmel jelent meg a Férfiak nő nélkül kötetünkben, amely a 94. Oscar-díjátadó gálán elnyerte a legjobb nemzetközi film Oscar-díját.
A Férfiak nő nélkül című kötet történetei megidézik Ernest Hemingway-t, de, nem a nők utáni hajszolt vágyról szólnak, mint az amerikai klasszikus hasonló című korai elbeszélés-válogatása. Murakami novellahősei olyan férfiak, akiket elhagyott (vagy épp elhagyni készül) egy nő, érthetetlenséget, magányt, ürességet hagyva maga után. A szerző ezeknek a férfiaknak az érzéseit írja körül a maga jellegzetesen visszafogott, talányos stílusában. Aki szereti Murakamit és a novellákat, nem fog csalódni a hét virtuóz történetben, amelyek most is váratlan fordulatokat tartogatnak, miközben semmi sem hiányzik belőlük a már ismert motívumvilágból. Férfi szemszögből megírt sorsok és életek rajzolódnak ki Beatles-számok dallamára (Vezess helyettem, Tegnap), máskor az Ezeregy éjszaka meséinek (Seherezádé) vagy Kafka átváltozás-történetének (Samsa szerelmes) elemeiből merítve, hogy végül levonhassuk a következtetést: a nő nélküli férfiak számára a világ mardosó egyveleg, egy az egyben a hold túloldala. (Bookline / Geopen Kiadó, 2016)
A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=mPOZj7tDfeY&t=1s
Forrás: Bookline, YouTube
Illusztráció: a kötet borítója / Bookline