Felhőbe hangzavarba burkolódzva bámulok
egyre távolabb a tegnaptól tegnapelőttől
hol szemcséimben még fölbukkanok
jelentőségtelen szúró pillanatok
át az úton felismerés eltűnő hátam
a látkör görcsösen összpontosít
az otthagyott helyiségben kik maradtak
lesikló figyelem távozik a láb csattan az ajtó
átengedem őket a tettnek magam mögött hagyom
a történetet
kék szem fehér térdzokni gyönyörű részletezettség
eltaszít jó ha mész ha maradsz
szobám unalmában feszeng már a rét a kert a folyosó
ahová csak a kezem
a jelenlétem odatévedt
most a csóvákból kimaradok meggyűltem a sötétben
kibámulok estleges középpont
a felhő éjszakát sodor az égre a lárma
űzi a tegnapelőttöt tegnapot
2023-04-22
Köszönöm férjem versének közlését. Minden alkotótársamnak gratulálok.