Mászkál a ház körül az este,
vattázott fekete kabátja terhes,
bokrokba sunnyog; körbelesve
figyeli egy csillag, aligha lelkes.
A nyirkos levegő köhécsel,
nedves-csúszós foltokat köp a földre,
a hold felhőrongy mögött vész el,
hallgat a csönd szorosan megkötözve.
A szél előveszi a bicskát,
villantva az árnyékot megriasztja,
kedvtelve lökdösi a hintát,
rühes dühét pőre ágon kiadja.
A falevelek összegyűlnek,
idegesen szétrebbenve susognak.
Tyúkok nem hisznek a szemüknek
az ólban, látva mélységét a lyuknak.
Semminek nincs irgalom álma,
a magány örülne biztos fedélnek.
A kutya szívesen találna
valamit, miből az éjjel megélhet.
Jó volna védetten aludni,
széjjel nézve a létből kihajolni.
Megtelik sötéttel a sufni,
retteg benne sok fölös, semmi holmi.