„Lehúzom” a kártyámat a márvány és nyerstégla UTÁNZATÚ burkolattal STÍLUSTALANÍTOTT folyosó végén, egy piros fényben úszó varázsgömb előtt. A varázsgömb egy pillanatra zöldre vált, valahol egy mágneszár kattan, most beléphetek. Van rá két másodpercem. Ügyetlenül lóbálom magam előtt ormótlan MŰ-bőrtáskámat, a másik kezemben piros MŰ-anyag paszományon lóg a kártya. SietősenTovább…
Bár bánhatnék én is olyan nagyvonalúan az idővel, mint Molnár Eszter! Ma reggel, ellenfényben tündökölve ismerős mozdulattal kecsesen felém intett egy női sziluett. Mintha csak egy mennyei ikonosztázionról üdvözölt volna egy szent, akinek szentségességét csak a maga mellett vezetett skíró kérdőjelezte meg valamelyest. Más körülmények között biztosan nem nyugszom, amígTovább…
Bólogató gesztussal igyekszem belenyugodni, hogy döntésed megváltoztathatatlan és indokolt. Én vagyok az indok, ez világos. Egyre nagyobb amplitúdóval dolgozik a fájdalom. Egy módja van, hogy elkerüljem, dolgozni kell, vagy legalább csinálni valamit és kerülni a gondolkodást. Persze a nemgondolkodás nem megy. Visszatérek az analízishez, és próbálom megmagyarázni az okokat. GyorsanTovább…
Bambán bámulom, ahogy egy vándorpoloska sokadik körét rója a házmesternétől kapott krumplifőzelékes fazék peremén egyensúlyozva. Most tétován megfordul, és újabb körbe kezd, az ellenkező irányban. Vajon mi késztette erre? Elhatározása nem tűnik túl szilárdnak, egy negyedkör után ismét irányt vált, aztán újra és újra. Fáradtan fordítom el a fejemet… ATovább…
Valami hideg lehelet szusszan rám, amikor elmegyek a résnyire nyitott ajtó előtt. Lesütöm a szemem, sietek és rettegek, hogy a százas izzó fényét el ne nyelje a kiömlő sötét. Vízbefúlóként kapom el a szomszéd helyiség kilincsét, úgy tűnik épp az utolsó pillanatban, de már kalapálja is a fejembe egy láthatatlanTovább…
Szikrázó napsütésben, csukott szemmel ülve utaztam a vonaton. Ernyedten és egy kis fáziskéséssel löttyentem erre-arra, majdnem úgy, ahogy a lankadatlanul ráncigáló szerelvény diktálta, amikor a szemhéjamon átsuhanó árnyékok eszeveszett játékba kezdtek. Tudtam, ez azt jelenti, hogy elértük a folyót, ami mindig lázba hoz, és amit sohasem mulasztok el. Sietve felnéztemTovább…
Nem akartam hinni a szememnek. Ott volt a cipője. Az a jellegzetes, tömpe orrú, kopott bőrcipő, rüsztjén a zsírfolttal, ami kebab evés közben került rá a külvárosban, még azelőtt, hogy kitört a járvány. Ott volt a cipő egy jobb lábon, a villamoson, sok más cipő társaságában. „Maradék cipők” – gondoltamTovább…
Bretegségbe tompulva ülök a villamoson. Szövetkabátom vastag gallérja a fülemig felhajtva, jóformán semmit sem hallok, sem kívülről, sem belülről. A gondolatok lomhán próbálnak zabolátlankodni, de hiába minden, nautilusz módjára süllyednek alá elmém takonyóceánjában. Szeretnék elkapni közülük egyet-kettőt, de nem megy, nagy itt a nyomás, és én nem vagyok elég fürge.Tovább…
– Elviszel? – Mehetünk. – Itt jó lesz? – Szerintem állj egy kicsit hátrébb. Igen, ott jó. – Merre megyünk? – Hát, a tér minden irányába és a lélek útvesztői közé. – Ezek szerint elveszített valamit? – Nem, nem hinném, inkább megtalált. Azt hiszem. Arrafelé tart, amerre te meg énTovább…
Szembesülni a sivár, lepusztult, önmagukba fordult és merev álarcok mögé rejtőző emberekkel. Egyáltalán kilátnak mögüle? Én nem zavartatom magam, figyelek, szemlélődöm szokásomhoz híven. Néha elkapok egy-egy hozzám hasonló fürkésző pillantást, szemvillanáson emberséget. Szájszegleten átsuhanó mosolykezdeménnyel nyugtázzuk a rokonlelket és szemlélődünk tovább. Ilyenkor teljesen kinyílok, odaadom magam az érzésnek, hagyom haddTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.