On:
In: Szépirodalom, Vers

Lenni a mindent Mit akarok? A levegőt, egészen. Hogy áramlása bizsegessen át. Hogy ürességet foglaljon a térben, tűzzé telítse az energiát. Lenni, a mindent vonzó mágnesesség két kíméletlen pólusa között (lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég) és érezni a selymes levegőt. Úgy bomlani ki minden mozdulatból, mint szárnycsapásból lebegőTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Az otthon az, ahol besüt a nap, szép tiszta fal és langyos bútorok, az ablakon túl ágak hajlanak, ahol a zene fényesen forog. Az otthon: ahol dolgozni lehet, ahol írás és gyermek születik, hol tea fő, és a kenyér meleg, és álmodni és ébredni segít. Az otthon az, hol könyvTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Akár a kék Akár a kék. A folttalan, derült. A fény vak tágassága. Nem a szem. Nem éles fény, nem részvét, nem az élés forró, kavargó, folyton újuló sebei, tüze, vergődése: nem. A lélegzet a fatetők felett. Nem-nézve nézni. Tisztán, mint az ég.   Születésnapi vers Leányvári Enikőnek Száll aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Boldizsár Ildikónak Szelek, lelkek, csillagok hold szitál és nap ragyog harmat hull és pára száll minden élet: nincs halál minden álom visszatér feketéből lesz fehér szürkéből lesz szivárvány s száll szép szárnyát kitárván sok mesénk a föld felett: éggé oldott fellegek, fenn lebegő fényhalak, föld felett és ég alatt, lelkedTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

József Attila emlékére   Tizenhárom éves koromban történt Kolozsváron. Hetesek voltunk Julcsával. Órák után nekünk kellett kitakarítani a régi, magas, íves mennyezetű tantermet. Üres volt az osztály, a csendben csak a padok puffanása hallatszott, ahogy recsegve oldalukra döntöttük őket, gurultak kifelé a megbarnult almacsutkák, ottfelejtett ceruzák. Barátnőm váratlanul egy könyvetTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mikor kezdtem az angyalban nem hinni, s a felnőtteket vágytam rajtakapni a rászedésen és a becsapáson – miért hazudják, hogy a csoda: van?! -, karácsony este mégis szólt a csengő a titokzatos, bezárt nagyszobában. Gyorsan körülnéztem: mindenki ott volt, testvér, szülők, s a nagyszüleim – négyen. Máig sem értem pontosan,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Felsepertük a maradék nyarat. Halomban minden: levél, gondolat. Mi megmaradt: komposzt. Vagy éghető. Kidobható kupac, átléphető. Ősz van: az Időkép ezt hozta ki. A széllelbélelt fákat fosztani, szedni maradék diót, gesztenyét… (A megnyerhető mégis-veszteség.) Csak romlás-bomlás, oszló diadal. Az ember elfelejti, mit akar. Kihull a kézből tárgy és mozdulat. FelsepertükTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Nádasdy Ádámnak   Elég nehéz itt, azt hiszem, szeretni, bármit tehetünk, csak rosszul sül el, egymásnak nincsen megteremtve senki, kérdésre kérdés, meg sosem felel. Elég nehéz, a napok jönnek sorra, bár akad néha, aki megsegít, ki szorongásod egy-egy verssel oldja, ha nem tudsz élni-halni mégse itt. Elég, nehéz. Tápászkodsz, dőlsz,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Űr A forgás közepén az örvény közepén az undor közepén a fájás közepén az ordításban szaggatásban a sírásban és siratásban a születés örök kínjában a szakadatlan szólításban az émelygésben szédülésben a megváltatlan szenvedésben kivágott nyelvben falba vert fejben üvöltő csend van   A belső mosoly A belső mosoly nem beszél,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

1. Képzeld, mi történt. Kora délelőtt, amint utaztam új lakást keresni, és azon tűnődtem, hogyan tovább, míg üres szemmel bámultam a boltok januári, kopott kirakatát, és annyi minden eszembe jutott – hirtelen tényleg csak a semmit láttam: a házak közül épp kirobogott a villamos, a hídra ráfutott, s a megszokottTovább…