Egyérintőt játszik a tekintet. A pillanat közös erőterében májusi napfény kalandozik. Ahogy ott áll, kihívón, mozdulatlanul, egy gipszangyal. Ahogy megmozdul: elektromos áramütés. Sokat ígérő a száj széles áramlásvonala. A nyak- szirtet verdeső vörös haj-korbács. A szándék tiszta üvegén átvilágító hellénarc. Szemében szabadalmazott gyönyör. Ezt a nőt nagyon. Mint egy kontinens,Tovább…

A vereség után mindenki elfordult tőlem Kétségbeesésemben elhatároztam, hogy ezentúl rugalmasabban haladok a korral és szemafornak álcázom magam egy kisvárosi vasútállomáson. Azután vasúti fékező lettem, de valaki kérte a bizonyítványt. Máskor mezei nyúl voltam nagy piros szemekkel, de rámtaláltak a vadászok. Nincs több trükköm: marad a való látszat: győztesnek kellTovább…

[KARANTÉN VERS] 2020. március 15-én Úgy van, ami nincsen, fut a hátgerincen, felsajdul legbelül, soha nem teljesül, nem enged el mégse a test törekvése, a köreit rója, a köreit rója, nincs megmondhatója. Ahogy tárul a mély, egyre több szenvedély, s mint fohász az eget, megtartja képzeted, s el is képzelheted:Tovább…

Úgy képzelem elmúltál hetven éves meglehet száz is  sőt többezer mindegy: végülis kortársak vagyunk együtt kell túlélnünk rögeszméinket SZÓLJ MÁR gyűrd le konok némaságodat Varsó bolondja — mondják pedig ha tudnák hogy hívásodra minden megmozdul ujjaid köré tekerednek a fák hegyek vonulnak tapintásod nyomán kalapod karéján csüngnek a csillagok arcod:Tovább…

– Töredék Tandorinak – Nem ebben maradtunk. A madarak rosszat álmodtak az éjjel. Dobszerda jött; kidübörgő, napfénnyel szikrázó feketeség. Felkapta mohó fejét a város. Elnémult sok, akit emberkézre adtak. Csönd-őrjöngve várták a híreket. Ha szerencsénk van, suttogták, innen is látszik, ami túl van. Vagy nincs, de visszaragyog, és kedvére továbbTovább…

[Írj, mielőtt megfagysz!] Fent kanyarog a füst, az éj zúzmarás ezüst, csenddel dús levegő, áramló, lebegő, a vendégét várja: egy tál tél az ára. Nincs szem, ami lássa, hajnal felé milyen a tűz ellobbanása. A reggel azért üzen hidegvégződéseiben. Mikor felfeslik az ég, örök működésben, ott kinn és ott benn,Tovább…

Nyomomban az éjszaka. A hold, mint durva kavics ütődik homlokomhoz. A szél spiráljai hajamba csimpaszkodva borzolják a kövek bőrét. Szürke folyosókon a felhők is utánam erednek. Idegeim kihűlt higanyba mártva, testem ízekre tépi és felszívja a várakozás. Megvillan az ég: arcom kivilágított sziklafal. Mozdulataimat pásztázza a csend. A szavak túlfelénTovább…

február 27. A Maison Rouge Studio folyosóján a várakozás geometriája. Ketten futva jöttek, úgy látom, leszünk néhányan. Valaki mégis hiányzik. Már megint, nem lesz ez így jó. Kimérten krákogok, hadd higgyék, zsebemben a bölcsek köve. Csak semmi közeledés, súlya van a levegőnek. Pláne este tíz után. Izzadtságszagú fény, toporgás, végreTovább…

Ne várjatok rám. Beütött a nullásgépkorszak, vérfüvet köpök, csomósodik a csend, szorít a torok — a puszta lélegzés is fényűzésnek számít. Az érett, téli magasból hallgatásüledék hull alám. De még kitartok, akár egy hóemberszobrász. Ősi tűzhelyek hamujában kotorászok, kis forradalmak parázslanak el a szemem előtt. Gyakorlatlan felkelő vagyok, de leszTovább…

Hol az a kőtábla, mely léted felkent törvényeit fennen hirdeti? Mely utat mutat és ösztöneid labirintjában eligazít? Ha lenne is, természeted ellen való. Sem por, sem parázna angyalok nem röpíthetnek akaratod túloldalára. Inkább tévelygésed óriásléptei. Inkább égbolt-szakadék. A magadé vagy, már végképp magadnak. Nincs törvény, mely megrögzött dobbanásaidtól eltávolít. SemTovább…