Türelem
Azt élem, amiből vagyok.
Kiméri egymást fény és feketeség.
Nem tudom, a vállamra tett kéz
ugyanazé-e, aki egykor megszólított.
Csak türelem. Lassan kiegészülök.
Az idő rám rajzol, színez, átsatíroz;
mást nem fejez ki, mindig önmagát.
Tisztulni a csendig. Már készülök.
Szembenézni és elrejtőzni újra.
Igazságosnak lenni a múlthoz.
Vadrózsa fon körém szögesdrótot.
Remeg a hangom, mint anyám ujja.
Kételyek, arcok, hosszú évszakok.
Türelem: nincs neve annak, aki lát!
Elvesz belőlem és hozzáadódom,
kimondja, amit gondolok.
Kápolna nyílik a szívben
Ha egyszer kápolna nyílik a szívben,
lesz hajléka, hol szomjat, éhet olt
és naponta benyit valaki, aki felemel.
Nem kell szög, ecet, nem kér a salétrom-könnyekből,
és köszöni, nem fog térdepelni, inkább megpihen,
hiszen sűrű a bánat, mint a tömjén:
láthatatlan madarak mintázzák freskóit a csend tömör falán.
Új szavakat keres, átmelegszik bennük,
már nincs egyedül. Ha egyszer kápolna nyílik
a szívben, az is megmarad, ami otthagyott.
A versek forrása a Szerző, közlésük a Szerző engedélyével történt.
Fotó: Turczi István portréja / Civil Rádió, Olvasókör (2017)
TURCZI ISTVÁN (Tata, 1957. október 17. –) József Attila-, Babérkoszorú- és Prima Primissima díjas költő, író, műfordító, szerkesztő, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője. 2001 óta a Magyar PEN Club alelnöke, illetve főtitkára, 2025 óta elnöke, a Magyar Írószövetség költői szakosztályának vezetője, a Költők Világkongresszusa (World Congress of Poets) egyik alelnöke. Munkásságát 2018-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel, 2020-ban Pro Cultura Hungarica-díjjal ismerték el. 2023-ban megkapta a legrangosabb kínai költészeti díjat, 2024-ben Brankovo kolo nemzetközi nagydíjban részesült. 2025-ben koszovói albán Nemzetközi Költészeti Díjat kapott.