Emlékszem, tavaly is írtam,
amikor elértük ugyanezt a pontot az űrben,
ahol évente egyszer felbukkanunk,
hogy újabb ellipszisbe kezdjünk.
Vagyis csak gondolom,
hisz látni nem láttuk soha,
te sem és én sem.
Csak azt, mennyire nem változott semmi
háromszázhatvanöt rovátka alatt.
Tavaly is írtam,
mert muszáj legalább ennyinek
maradnia belőlünk.
A betűk nem csak tintafoltok,
de szinuszhullámok,
száguldó neutronok,
dermedt viaszban lüktető erek,
és azt akarom, hogy a szavak
megragadjanak benned,
mert tényleg minden elmúlik,
tágul és szűkül,
megáll és elszáll,
szétfagy és rohad,
mint ez a pár szem dió,
itt előttünk a mozsárban,
és ha most azonnal meg nem törjük,
ez is csak ígéret marad,
mint egy gyávaságból meg nem élt szerelem.
Első közlés.
Fotó: Soós Gábor portréja / A Szerző Facebook-oldaláról
SOÓS GÁBOR a Litera-Túra Művészeti Magazin rovatvezető szerkesztője, Miskolcon élő hegedűművész, tanár. Verset és prózát egyaránt ír. Első verseskötete Elhagyott zárójelek címmel 2024 decemberében jelent meg a Litera-Túra Kiadó gondozásában.
Érdekes versek,elgondotató!