A 65. tavaszi lapszámot – öt oldalon –, Petőcz András képei díszítik. Fotó: Petőcz András portréja – Székelyhidi Zsolt fotográfiája „Egy bölcs tanító szerint az irodalom megközelítése nem csak történeti sorrendben, hanem visszafelé, a kánonnal ellentétes irányban is célravezető lehet. A kortárs magyar irodalom és képzőművészet kapcsolatának megértése szempontjábólTovább…
Esik. Egyre vadabbul. Gubancos eső, felhők sűrű haja, szél fésűje tépi, szálba, csomóba repül, söpörnék borbélylányok pocsolyává záróra után, ám széjjelomol, kis szőke patak lesz, s szórakozottan iramlik. Látlak. Valahol morzsolod épp tizenegyedik ujjad, s szívod, szívod a filter-csontig, harangszó cukrozza a kávéd, födél alatt valahol, födél alatt mindig, mertTovább…
Hol voltam, amíg nem voltam? A te szereteted szólított elő a semmiből, parancsoltad, hogy legyek, és lettem, parancsoltad, hogy genetikai láncolatom keveredjen el a mindenség kábelrengetegében, és megtörtént, addig futott a kód a szerteágazó családfán, míg le nem pottyantam a létezés futószalagjáról. S mivel nagyanyám kizsarolta, hát megkereszteltek engem, sTovább…
Különös bárány köztünk az Isten, megfáradt arcán szomorú mosoly. Vékonyka, szakállas öregember, aki mindig csak egyedül kóborol. Annyira maga van, annyira fél! Örök aggódás a tekintete. Mindegy, hogy ősz, tavasz, nyár avagy tél, olyan, mintha épp búcsút intene, és csendesen valóban elköszön, itthagy valamit, ami a világ, borítson mindent üresTovább…
Borbély Szilárd A semmi mind ha semmisül a mindben mindig egyesül és Semmi lesz ha Semmi volt és vágyon túli szomjat olt és úgy néz végül szerteszét se szem, se hangtalan beszéd hogy megláthassa, aki lát a végső geometriát Égi karám földi katlan ha múlik is múlhatatlan Hisz kétkedésre ottTovább…
Esterházy Péternek Egész testemben hogy bujtogatott kamaszkoromban, hogy bizsergetett szeretni, írni, hogy éltem a nyelvet, hogy részegített és nevettetett! Később is inkább a szavait ittam, könyv, hangoskönyv, előadás, akármi, helyeseltem és vitáztam vele, az asztalunknál ült, mint Kosztolányi, az egyetemes mérték, nem az ember, a nyelv, aminek nincsen soha vége,Tovább…
A kabátom az osztályban maradt, maradjon, nem kell többet, semmi sem kell. Hogyha elég gyorsan futok, akkor nem fogok fázni, nem fogok megfázni, nem lesz semmi bajom. Ráfekszem a levegőre, előrehajolok, nem akarom tudni, hogy hol vagyok, nem akarom tudni, hogy merre megyek, nem nézek előre, nem nézek fel, csakTovább…
Mint akinek hagyaték az árnyéka, És gönce, miben utcára léphet, Feslett utazótáska rég emésztett konca, Mint akinek hegekről ismerős A térkép, mit elfeküdt, Kinyúlt bőrként hord magán, És a sérthetetlen élet Aura-ábrándja dugába dőlt, Mint akinek kézzel írt végrendelet a délutánja, És most a saját fogyatékában, Akárha sejtjei koldusa lenne,Tovább…
(A kérdés) A kérdés nem az, hogy Isten létezik-e. A kérdés az, hogy mi lenne, ha nem volna. Megszületnénk, élnénk, meghalnánk – teljesen fölöslegesen. Könnyű belátni, hogy ennek aztán semmi célja és értelme nem volna. (Beszélgetünk) Nem szeretem, amikor arra kell felelni, amit tanultunk. Na jó, egy kicsit szeretem,Tovább…
Hónapokig nyomoztam utánad, aki a kabátzsebembe rejtetted azt a cetlit a Kampuszon, azt a lehetetlen lila pufidzsekit hordtam akkor, hogy kitűnjek a tömegből, és te észrevétlen, ahogy a nagymamák szokták unokájuk zsebébe tömni az ötezrest, zsebembe dugtad, hogy szimpatikus vagyok, szeretnél velem többet beszélgetni, először azt hittem, hogy a ruhatárosTovább…