On:
In: Szépirodalom, Vers

Áldás (Várakozás) Valami különös csend feszül fölénk, sóhajos, igéző várakozás, s mint harsány, újszülött beteljesedés, elborít mindent a bíbor ragyogás. Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre, fölrázva hosszan álmodók hadát, múlik az árvák néma szenvedése: balzsam az éteri hajnalhasadás. Vedli a szürkület árnyék-ruháját, omlik a földre a fényüzenet, enyhül a kín, ahogyTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ha véget ér majd a földi lét ha napod órád sem marad a pillanat is elvetél emlék leszel csak tűnt kacat (hát ezért ne gyűjts unt tárgyakat) porrá válsz velük a föld alatt Végül már senki sem sirat csak közhelyeket mondanak: megboldogult… fölötte gaz… a neve kódolt számadat… Ha valamitTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Aranyló, őszi fák Apám szerelmei – illatos, őszi fák, vigyázzátok csendben aranyló álmát! Legyetek büszkék, ahogyan ő is hódolattal volt az erdők felé, amíg el nem hívta az ég a végső úton, a fény felé. Állok az emlékek között hosszan, jó ez a békesség, őszi fák! Könnyezve nézek a tompulóTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

nyár lesz és nyár lesz megint kéklő napmeleg… átsuhan majd egy álom veled az enyhet adó vénülő lombokon hiányodat bearanyozza a júliusi égbolt hallom újra az élni akarás újraéledő gyönyörű dallamát mely átvergődve a kínsikolyokon elhozta a legszebben komponált élet-muzsikát és sok éven át ünnepre leltünk a nyárban míg megváltóTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

– Változatok – Malasits Zsolt: Az élet dolgai – Születés című alkotásához „ezerszer újra kezdeném alázatosan, boldogan” (Várnai Zseni) 1. Rendhagyó vallomás hogy megfogantál csak azóta létezem együtt teremtődtünk e földi létre életre keltetted szunnyadó álmom lettél örökérvényű bizonyságom; beteljesült veled végre a lényeg s míg emberré formált az ősiTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ilyenkor decemberben, advent idejében, tiszta, hófehér fátyol borul a tájra, csillagok csókolják fényüket a szendergő világra, csendesebbek a hajnalok és éjek, szürkeségbe bújók a napok, s e fagyos időben mégis nagy útra indulnak a földlakók végre: szívük mélyére, ahol szunnyad még a szeretet és béke, de hiszik, hogy ébred aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

„Túl sok falat építünk, és nem elég hidat.”     (Isaac Newton)   Nem emlékszem, hogy valaha vártalak, mert itt vagy kezdetektől. Mint éjszakákra a biztos hajnalok, valami állandósult bizonyosság maradt minden virradat veled, ki tudja, mióta? Magasztossá szépült minden szenvedésünk. Földig hajolok ma a létezés előtt, és hálát adok érteTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ha véget ér majd a földi lét ha napod, órád sem marad a pillanat is elvetél emlék leszel csak tűnt kacat (hát ezért ne gyűjts unt tárgyakat porrá válsz velük a föld alatt) Végül már senki sem sirat csak közhelyeket mondanak: megboldogult… fölötte gaz… a neve kódolt számadat… Ha valamitTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

a vers felemel átjár a szíveken akár a belváros szűk sikátorán szalad lopódzva át valami félszeg ragyogás a villanásnyi fehér fényözönben legalább az árnyékból kiszökken és megpihen a délutáni csöndben mint kisgyermek a bársony anyaölben és elringat a szó a rím a szépség melege a lélekig hatol mint valami tündérTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Esténként, hogy belépett a házba, csak rápillantott a vesszőkosárban riadtan moccanó pár fahasábra: elég a tüzelő mára – nyugtázta – és hangjára halkan visszaduruzsolt a kályha. A sapkáját egy szögre akasztotta, anyám zsémbelt: ne oda tedd, kérlek… és hányszor figyelmeztettelek, hogy a fűrészport az udvaron lerázd…! S arcán az elnéző,Tovább…