Régen… számolhatnám években akár, értelme nem sok maradt meg mára már; – ó, mennyi napot, számolatlan évet pocsékoltam rá, míg végül megérett – az akkor lázas, s mára hideggé lett át- és belátott értelem-ítélet. Számított, s ámított beleszületés, s harcoltam ellene, belátni nehéz mi késztetett felesleges harcra, – tükörből nézTovább…
Felhőbe hangzavarba burkolódzva bámulok egyre távolabb a tegnaptól tegnapelőttől hol szemcséimben még fölbukkanok jelentőségtelen szúró pillanatok át az úton felismerés eltűnő hátam a látkör görcsösen összpontosít az otthagyott helyiségben kik maradtak lesikló figyelem távozik a láb csattan az ajtó átengedem őket a tettnek magam mögött hagyom a történetet kék szemTovább…
Intézkedem, ne félj. Kiveszem a foltot a nadrágodból. Megvarrom. Kijavítom. Odaadom. Ébresztelek. El is temetlek, ha kell. Mert a tiéd vagyok. Hűségesen. Áldjon vagy verjen. Mindörökre. A tenger egy kékségnyi rész belőled. És egy kékségnyi rész belőlem. De nem kell vigyáznom rá. Nem kell ébresztenem. Nem kell eltemetnem. Fenséges közönyeTovább…
J. A.-nak Micsoda csapatnak lépsz az élén. S hogy elmentél is, micsoda csapat. Egymás csóváin átzúgó égitestek, el- elhomálylók, s most ez, majd az a Nap. Attól függ, melyiket olvasom, s mint fenyves övezte, tiszta tóba, melyikükbe bukom alá, mind mélyebb éjében elmerülve, hogy virradóra napverte partra lépjek, szárnyas, ezüstösTovább…
Hegyi beszéd az elbocsátásról Amikor mentünk a templomi esküvőre, a pünkösdi rózsák suttogva összebújtak, a koszorúslány hajában margaréta nyílott. Az oltár előtt megdagadt az ujjam, nehezen húztad fel a gyűrűt, nekem sem ment könnyen. Könnyelműen megfogadtuk, a sírig erőlködünk. Fonódtunk. Pontosabban: Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját ésTovább…
Maradj velünk, mert esteledik, sőt a nap is lenyugodott már! Maradj velünk, és ne ítélj keményen, amiért Barabást kiáltottunk oly sokan, hisz mit tehettünk volna? Így mondták a fölénk rendelt vezetők, ezt harsogták mind az utcák, otthonunk faláról is egyre ez sugárzott, s hogy ne a Názáretit kövessük. Tőlük halljunkTovább…
A messzi múltban In memoriam K. J. Jövünk lefelé a negyedik emeletről a lépcsőházban, nővéremnél halászlére voltunk hivatalosak. Kadmiumsötét halászlére. Keskeny lépcsők, vasárnapi illatok, feketére festett vaskorlátok szegélyezték utunkat. Mintha csak egy minaretből ereszkednénk lefelé: „Az élet álom.” – dünnyögtem magam elé, akárcsak egy Szindbád-féle müezzin, briliánsvörös életvonalával a messziTovább…
A fekvőpadon hasra fordulva, fehér függönyök rejtekében várom, míg a nővér, elektromosságtól illatozó keze, vörös, kék és sárga drótok dús szálaival a masinához kötöz. Beszéd foszlányai jutnak át lustán hozzám. „Kölykeim, rám se néznek.” Szálunk egyre lejjebb az örök magány világába. A kegyelmes inger pontos ütemben dresszúrázza derekamat. Járják táncukatTovább…
Nem a kétségbeesésből meríteni, hanem egy képből a szoba falán. Nyugodt kézzel festett fűz és egy tó harmóniájából. Nem az este kapkodva felszórt csillagképeiből, az asztalon lévő poharak környomai érthetően beszélnek. Még felettünk lebeg a tegnap hosszú illata. És jelzi, hogy jó hangulatú beszélgetéseink lassan száradó hangjegyei ezek a pohárkörök.Tovább…
Vasárnap (kitekert gondolatok, félálomban) Megint megszokni valaminek a végét, aztán húsklopfolás: mint társadalmilag elfogadott szövetroncsolás, könnyű piskóta, nehéz élet, “ha kisült már…” – ha Kis ült már, keljen fel!, (felröhögök) fel, fel, fel, még feljebb – legfeljebb: kiderül, hogy nincs is feljebb-valóság, de vigyázz, égre lépni tilos!, nem is vinneTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.