Leborulnék eléd bocsánatért de túl büszke vagyok, túl szabad. Csak belül sírok az árnyékodért mi rám vetült, korholt néhanap. Kötőfékemet szelíden fogtad. Szavadban ostor sohasem volt. Lázadó lelkemet tanítottad. Nagyon makacs volt, és nem tanult. Te sírva elmentél messze tőlem, én meg büszkén néztem szerteszét… Magányba borult mára a lelkemTovább…
a hiány hídja alatt virrasztott az igazság a valóság visszhangja zúgott mint parthoz csapódó hullám tavasz tört ránk későn érkezett faggyal könyörtelen hó fedte be az utat ami a fényképalbumok csöndjébe kéjsóvár nyarak pipacsaihoz vezetett magamra zártam az emlékezés magánzárkáját kulcsát lenyeltem hogy zavartalanul kifájjon belőlem az a hajnal amelyikenTovább…
legördül egy ficánkoló izzadtságcsepp bőröm gyűrött redői közé már rég nem vagyok ideges jegyzem magam párhuzamosok metszéspontján kőtáblányi önarcképeim igei mosolyban ömlenek szét már nem vagyok ideges csak futó paranoid mosoly-villanások idézik a gyomorrángásos napokat gesztikuláljuk szét ezt az eluralkodott jelenkori kulturkampf-légkört persze, túl szép lenne kutyaként körbe jelölöm aTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.