Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal című versére
Megfürdöm a nap melegében,
bennem csupa rózsavirágdal,
és közben a kék eget nézem,
medrében megannyi madárral.
Van kertem, a kertre rogyó fák*
gyümölcse terem tenyerembe,
és ablakomat beragyogják
színes napokat teregetve.
Otthon vagyok ott, ahol éppen
szívem tele szép mosolyokkal,
a férjem s gyerekeim élnek,
szemükben öröm, nyugalom van.
Mindig van elég giga tárhely,
van még mobil és aki felhív.
Párnám kicsi és puha zsáner,
s fűtött a szobám, ami meghitt.
Aggódnom ezért ugye nem kell?
Csak sejteni vélem a lázat.
Bár ostyafehér a ma reggel,
hordozza magában a távlat.
Nincs más idebenn, a valóság,
hogy mindenemet beleadtam.
Maroknyi hazám ez az ország,
hol fordul a Föld is alattam.
Ha volt is elég vereségem,
múltamba beléptek a gondok,
útjára bocsátom az éjben,
s felhőtlenül így leszek boldog.
Már nem vagyok én csak egy árnyék,
árnyékom vagyok mindörökre.
Mély tenger az ég, oda szállnék,
hol szárnysuhogás üdvözölne.
* Részlet a versből
Szesztai Zsuzsa szerzői oldala:
https://www.facebook.com/SzesztaiZsuzsaVersek
©Varga Ágota fotográfiája