Nászta Katalin: Üzenet

Ki vagyok én, hogy azt hiszem
fontos, amit írok, mondok, festek
ha azt nem olvassák ennyien
aki őket, engem is megteremtett
akinek szava örök, aki él
aki nem bánkódik
akinek szíve itt dobog az enyémben is
lüktet örökké
kinek a lelke megszomorodni is képes
amitől Isten őrizzen
nem bánthatjuk soha őt, semmiképpen

Pedig de hányszor sikerült
mikor testvérek szétszakadtak
elfutottunk egymás mellől
agyas-agyatlan kívánságaink
messze szalajtottak
csak egy kicsit engedtünk egy kis csábításnak
mit a világ nyújtott felénk
drága csillagai Isten Fiának

Hát mondhatod, hogy megismerted
ha megtörtént ez veled is?
Nem csak bebeszélt tudással telt fejed?
Nem volt randevú, a szíved
nem nyitottad meg – ha ez megeshetett

Vannak titkok, mik rejtve maradnak
ki volt csalfa, ki maradt ebadta
csak belemártózott a vízbe
nem gondolván túl sokat erről
csupán vizes lett tőle

Édes Atyánk, ki vagy a Mennyekben
könyörülj népeden s rajtam!
Adj kegyelmedből, míg tart, új kezdetet
térhessünk mind Hozzád vissza!
Kiszáradt nyelvvel-szívvel
koppan a földön, fák törzsébe botlik
nem lobban fel az ének!
Ne ruháitokat szaggassátok
elpártolástok bánjátok sírva
boruljatok le Ő előtte
hogy fölemelhessen

Mert mit is tettem?
Mikor böjtölt a világ – ettem.
És gyászoltam, mikor vígadott.
Nem voltam részes örömében.
Nem vonzott, hozzá kedvet sem csiholt.
Láttam a kiábrándult másnapot.
Üres ábrákkal töltötted az éjszakákat.
És láttam, amit mindenki lát másnap,
a fantazmagóriákat.
Okádékát reggel a küszöbön
átlépni, kimosakodni belőle nincs mód.
hallszik még az apostol hangja
…és lesznek az utolsó időkben az emberek…