1.
A metropolita kastélya Lovasdomb legmagasabb pontján áll. Sárga színe messziről jelzi előkelőségét és életidegenségét a városlakók felé, de a lejtős, macskaköves út végül belesimul a város szövetébe. A kastély közelében barokk nagytemplom áll, ahol mindig aggastyán papok araszolnak, meg fürge járású ifjú segédlelkészek, és maga a metropolita is feltűnik néha, mintha ő maga lenne a méltóság.
Amikor Cseke Juli férje befejezte a könyvtár szakot, pár évig még a fővárosban éltek, majd leköltöztek Lovasdombra. Cseke Gyula hamarosan az érseki könyvtár vezetője lett, és a helyi főiskola óraadó tanára, Juli meg angolt kezdett tanítani az egyik gimnáziumban. Az idős metropolita maga bízta meg Csekét a régi katalogizálatlan könyvek és kódexek rendezésével, és megelégedésére szolgált, mert úgy érezte, megtalálta a legalkalmasabb embert. A kastély legfelső, emeleti szobáját adta a fiataloknak, nagyméretű volt dupla ajtóval, és a bordó, puha szőnyeggel borított kanyargós folyosóra nyílt. A szoba mindig égetett cukorka illatot árasztott magából, de ezt Julin kívül senki sem érezte. Volt más furcsaság is. Egy régi, nagyméretű, aranykeretes tükör állt a bejárati ajtóval szemben, közvetlenül az ágyuk mellett, talán, hogy tágasabbnak tűnjön a tér, ki tudja. Egy nap Juli észrevette, hogy a tükör Cseke Gyulát kétszeresére nagyítja, míg őt eredeti méretében hagyja, de ezt megint csak ő látta így, hiába kérdezgette a többieket, semmi különlegeset nem találtak a tükörben. Lassan mindent megszokott, csak a harangzúgást nem. Minden nap kétszer megkondult, délben elviselhetetlen volt, estére azonban megszelídült.
2.
Csikorgóan hideg volt az első december, Juli minden reggel hótaposóban ment a síkos, lejtős úton az iskoláig, és mire tavasz lett, megismerte a várost. Cseke Gyulának erre nem volt szüksége, ő itt született, kőművesként ment el, és diplomás emberként tért vissza. Az a fajta házasság volt, ami lassan mutatja meg az igazi arcát. Lassan lett vége az öntudatlan megtévesztésnek, a valóság megmutatta magát, bár nem kérte rá senki. Elfogódottság és remény helyébe csalódás lépett, de egyikük sem beszélt róla, mert erre nem voltak szavak. Juli hajnalonként felébredt, és azon gondolkodott, mi a baj.
Cseke Gyulát idegesítette, ahogyan a felesége megszerzi és felcipeli a hagyatékokból kialkudott fogasokat meg székeket, vagy egy újabb aranyszélű teáskészletet, amit neki majd meg kell majd szokni, azon túl, hogy kisebb-nagyobb összegeket emészt föl. Idegesítette, az is, hogy Juli az alsóváros minden repkénnyel befutott kapuján benyitna, hogy titkos világot fedezzen föl, hogy ismeretleneket szólít le, érdeklődve egy-egy ablakba kitett hirdetés után. Juli életének pedig ez volt az esszenciája. A város elhagyatott, borostyánnal és vadszőlővel felfuttatott házait számon tartotta, hátha egyszer valamelyiket megvehetik majd.
3.
Azt, hogy rendszeresen megerőszakolják nem is tudta. Házasságuk legelején Cseke Gyula keretbe foglalt néhány alapvető szabályt Juli számára. Legfontosabb a házasélet gyakoriságára vonatkozott, és a kötelezettségekhez tartozott. Egyik este nem érezte jól magát, nem kívánta a cigarettát sem, és eltolta a férje kezét, amikor az ágyékához húzta. Most mi a bajod, kérdezte Cseke. Semmi, csak most nem akarom, mondta Juli, és tovább fésülte a nedves haját. A férfi bevágta az üveges ajtót, beleremegett a fal, az üvegszilánkok egyike Juli kézfejébe fúródott, mégis megkönnyebbült. Soha nem akarta, de valahogy mégis mindig belesimult a dolgok elkerülhetetlenségébe, akárcsak a városig kanyarodó hosszú út. Ilyet nem játszunk, mondta Cseke Gyula, és nem türtőztette magát. Megtehette, ilyenkor már senki sem járt az emeleten, a metropolita rezidenciája az épület másik szárnyában volt. Juli nem is tudott volna mit mondani, a férjének igaza volt. Nyolc és fél hónap múlva megszületett a kislányuk.
Cseke alulról kezdte az életet, az apját nem ismerte, kőművesnek tanult, dolgozott, és többet akart. Estin érettségizett, idővel diakónus lett, tanulmányai alatt nyomdai segédmunkából tartotta el magát, ott ismerte meg az egyetemista Julit, aki kezdetben kihívásnak érezte a férfi bántó szarkazmusát. Jóval később látta csak, hogy a keze alatt dolgozókkal türelmetlen, akadékoskodó, visszaél a hatalmával, a metropolitával azonban leereszkedően kedves és alázatos. Ennek ellenére mindig megerősítette szolidaritását férje felé, amikor neki adott igazat, és minél jobban idegenkedett tőle, annál többször védte meg.
4.
Amikor Cseke egy nap lenyomta a padlástér vaspántos ajtaját, alig bírt bemenni az egymásra hányt, poros könyvektől, és hullámosra ázott papíroktól. Odatolt egy széket a parányi ablakhoz, kinyitotta és rágyújtott.
Nyissunk ablakot a jövőre Miska, mondta a bolond segédkönyvtárosnak, de cinizmusa áthatóbb volt, mint a penészszag. Miska nem szólt egy darabig, a nadrágját porolta. Inkább nyomja el a cigarettát főnök, tudhassa, hogy itt nem lehet, mondta egész halkan. Cseke órákig matatott még a könyvek között, elszívott egy paklival, és egyre feszítőbb merevedéssel gondolt Ender Anna rózsaszín mellbimbójára, a körötte lévő világosabb árnyalatra, meg a pelyhes, libabőrös karjára, ami csak a nagyon fiatal nők sajátja. A hajának mindig tulipán szaga volt, szemérmetlen, fekete bibék illata áradt belőle. Este elmesélte Julinak a délutánt, de ő nem figyelt, a kislánya sárga kacsáit kereste, hogy a fürdővízbe tehesse.
5.
Dér Imre levéltáros szintén a metropolita alkalmazásában állt, gyakran dohányoztak együtt Csekével, és esténként sokszor felejtette magát náluk. Juli rezignáltan figyelte, hogy van valaki, aki kedveli a férjét. Családtörténeti kutatásokkal egészítette ki a jövedelmét, ezért gyakran utazott Bécsbe a világútlevelével, valutaszámláján egyre csak szaporodott a nyugat-német márka. Bajorországi emigránsokhoz járt ki legtöbbet, megrendelői köre hétről-hétre nőtt. Magyarországról kitelepített svábok leszármazottai is gyakran keresték fel, hol személyesen, hol telefonon, ő pedig mindenkivel készséges volt. Az ősfakutatás olyan, mint az ásítás, egyik emberről átragad a másikra, viszont jobban lehet vele keresni, szokta mondani, amikor már volt a fejében egy kicsi. Az esti beszélgetéseknél Dér többször szóba hozott egy alsóvárosi házat, ami csak Juliékra vár, de Cseke nem volt lelkes.
Az ember elégedjen meg azzal, amije van. Legalább egy ideig. Tizenhat éves koromig éltem sufniban. Zöldséges ládákat toltam össze, hogy legyen hol aludnom, meg mínusz tíz fokban őriztem a kurva fenyőfákat. Kiverekedtem magam a szarból, dolgoztam, tanultam, visszajöttem. Nekem most ennyi elég. Julinak egy egész őserdő kéne, de én csak egy bonsai vagyok. Mindenkinek kell a saját, érthető, ha egy nő másképp van ezzel Gyula, erősködött Dér. Majd másképp látod te is, ahogy nő a gyerek, tudod, hogy van ez. Neked nincs senkid, nemhogy gyereked, válaszolta Cseke. Engem innen visznek a sírba Imre, mondta mosolyogva Juli, amikor kikísérte a férfit. Cseke Gyulát nemcsak a tükör nagyította a kétszeresére, a szava is kettőt ért egy helyett.
6.
Hamarosan Húsvét lett, de a tavasz még tél volt, a kastély arborétumában a hóvirágmezők fehér rongyszőnyegként borították a fagyos földet. A metropolita bekopogott, áldott ünnepeket kívánt, és egyenként megáldotta őket. Juli alig várta, hogy elmenjen, soha nem ápolt fél zsidóságát ekkor érezte a legerősebbnek.
A második tavasz egyik estéjén lefekvés előtt kitette a személyi igazolványát este a asztalra. Másnap délelőtt a nagyszünetben felszaladt a tanácsházára, bejelentette igényét a névváltoztatásra, és nemsokára megint Fried Júliának hívták. Mindenkinek azt mondta, nem tetszett neki a férjes neve, és tényleg így volt. Cseke annyit mondott csak, ha jön a következő gyerek, se Fried, se Júlia nem lehet.
Két férfi kereste ekkoriban Herr Csekét a kastély portáján. Legyalogolt velük a macskaköves úton, taxival vitte ki őket a Murvai-tóhoz, ott volt Dér hétvégi háza, meg a saját főzésű szilvapálinkája. Dér vitte a szót, Cseke összehúzott szemmel figyelt egész este. Amikor hazaért, Juli rákérdezett, de nem mondott semmit, a következő találkozásról sem, csak annyit, hogy Boldogok a lelki szegények, és lezárta a témát. Juli sem hozta szóba többet.
Dér Imre az öt, jó állapotban talált gótbetűs kódexből kettőt minden feltűnés nélkül migrált át a határon. Passaunál várta a két férfi, átadta nekik a csomagot, és tovább utazott Észak-Bajorország felé. Dért már régóta ismerték a határőrök Fertőrákos mindkét oldalán. Nem akadékoskodtak, kiválóan beszélt németül, mindig volt nála hazai édes-nemes paprika, és egy hamisított engedély, amit a metropolita maga írt alá, csak éppen nem tudott róla. Szépen gyűlt a márka, meg az álmatlan éjszakák száma, de Cseke Gyulát nem csak ez nyomasztotta. Éjszakánként szótlanul feküdtek egymás mellett Julival.
7.
Cseke gátlás nélkül szeretkezett a főiskola könyvtárában, néha a szőnyegen, vagy nekitámasztva Annát a falnak. Túl jó volt, hogy lemondjon róla. Ender Anna angol szakos volt, akárcsak Juli annak idején, és Virginia Woolf esszéiből írta éppen a szakdolgozatát. Céltudatosnak, pimasznak, határozottnak mutatta magát, és ami nem volt elég radikális, az untatta. Minden héten egyszer övék volt a délután.
Woolf fantasztikus dolgokat mond a nőkről a Room of One’s Own-ban, mondta egy nap lelkesen, és rágyújtott. A füstöt lassan eregetve beszélt. Helyet kérnek a nap alatt, védett teret, hogy kedvükre kísérletezhessenek. Meg persze pénzt… Fogadjunk, hogy nem volt gyereke. Ha lett volna, nem tudott volna ilyen marhaságokkal foglalkozni, mondta Cseke, aki nem osztotta Ender Anna lelkesedését. Hát, ez az, mondta Anna. Nekem nem lesz, az biztos. Elég, ha az enyém vagy, mondta, és a lány kezét a péniszére tette, de hiába lett merevedése, nem volt már rá idő. Hazafelé az járt a fejében, hogy Ender Anna róka, Juli meg sündisznó. Jobban szerette volna, ha fordítva van.
8.
Az újvidéki adón Az élet nélküled című sorozat ment péntekenként. Juli Vacsorát készített, hamarabb tette le a kislányt, gyorsan elmosogatott, kiszellőztette a szobát, berakta a másnapi mosást, és kitett egy doboz cigarettát az asztalra. Éppen csak elkezdődött a sorozat, amikor Gyula megérkezett, és mire a vacsorát is elétette, a filmnek is vége lett. Gyula odatelepedett a kanapéra Juli mellé. Beszélni akart vele, de nem tudott. Juli is beszélni akart, de ő sem tudott. Milyen büdös volt ma az érsek szája, mondta Juli, és rágyújtott. A metropolita Gyulát kereste délután. Cseke nem szólt semmit. A szoba közepén is éreztem, mondta Juli, és elnevette magát. Én meg azt érzem, hogy meg akarom dugni a feleségemet. Inkább a halál, Juli még mindig nevetett, majd gyengéden a férje nyakába harapott.
A férfi átölelte, és összegabalyodtak a kanapén. Ne csináld már, kacagott, de az csak olaj volt a tűzre, a férfi tovább csiklandozta. Juli visítva fetrengett. A férfi tovább folytatta, és minél jobban tiltakozott Juli, annál inkább csiklandozta. Hagyd abba, ne csináld, nem vicces. Juli még nevetett, de már nem jókedvében. Rúgkapált, hasba rúgta, belevájta körmét a férfi karjába, de az nem hagyta abba. Hagyjál már, kiabálta hangosan, és beleharapott a férfi kézfejébe. Úgy szorította, mint egy éhes vadállat a zsákmányt, de nem bírta megtartani, és a férfi a hajánál fogva hátrahúzta. Kiszabadult, és minden erejével ütötte a férfit, ahol csak érte. Felébred a gyerek, te állat, zihált a férfi. Leszarom. Juli taknya-nyála egybe folyt a sírástól. Te nem vagy normális, te elmebeteg vagy, kiabálta Cseke. Ha nem lennék, már rég leléptem volna. Eltakarodhatsz már most. Úgy lökte hátba Julit, hogy elterült a földön.
Hajnalig a puha, kézzel szövött gyapjúszőnyegen feküdt. Akik gyalog járnak, olyanok, mint a mesehősök, előbb vagy utóbb történik velük valami. Tudják, hogy a tárgyak ugyanolyan magányosak, mint az ember. Az elhagyott épületek kilincsei a kiváltságosoké. Eltévednek a labirintusban, mégis megszentelve érzik magukat, mert vannak helyek, melyek megváltoztatják az ember életét. Ezek a sorok jártak a fejében. Valaki más vetette papírra őket, aki már rég halott. Két hónapos terhes volt, és nem akarta megtartani a gyereket.
9.
Dér Imre magával vitte Csekét a németországi konferenciára, odavoltak egy hétig, Cseke csak a kislányától búcsúzott, Julitól nem. Három palimpszeszt kódexet vittek az alsó-szászországi Göttingenbe. A helyzet mindkét férfiből a legrosszabbat hozta ki, a fiatal Cseke nyers érzéketlensége az atyáskodó Dérrel szemben valójában a bűntudatból táplálkozott, ugyanakkor életében először volt fontos valakinek, aki az apja lehetne.
El kell mondanod Julinak, mondta Dér, de Cseke nem válaszolt. Némán mentek fel a magánegyetem hosszú lépcsőjén, benyitottak a csarnokba, hogy eladjanak valamit, ami sosem volt az övék. Másnap kora hajnalban indultak haza, de Passaunál nem tudtak átkelni a határon. Dér nem tudta, mi történik. Minden második autóból keletnémet zászlót lengettek, az osztrák oldal tele volt nagyhangú endékás családokkal. A Trabantokban fegyelmezett kutyák, és gyerekek ültek, a felnőttek énekeltek, táncoltak, és hangosan dudáltak. Mi van itt? Dér nem tudta hova tenni őket. Odament az egyik ismerős határőrhöz kérdezősködni. Állítólag a magyarok átengedték az endékásokat az osztrákokhoz. Most mennek nyugatra, mondta Csekének.
Egyikük sem érezte a helyzet súlyát, csak a kényelmetlen, önmagukra irányuló, nyomasztó gondolatokat. Egyetlen szó nélkül utaztak a magyar határig. Párás, meleg, kora őszi nap volt, alig várták, hogy Fertőrákosnál kiszálljanak a kocsiból. Mindenki a határnyitásról beszélt, meg nagykövetségről, de a szavak és mondatok nem értek el Cseke Gyuláig, nem érdekelte a szabadság tapintatlan kiáradása, nem érdekelte mások élete. Dér elővett egy pakli cigarettát. Abba kéne hagyni a dohányzást, nézett maga elé Cseke. Hát igen, mondta Dér minden meggyőződés nélkül.
Az erőltetett nyugalom szövete lassan feslődött fel, megérezték a homályos és nyomasztó bizonytalanságot, de nem tudtak róla még semmit. Sopronban ebédeltek meg a metropolita pénzén, aztán elindultak haza. Este hatkor értek fel a kastélyhoz. Ilyen tájban már nem szokott forgalom lenni, mégis mintha minden autó szembe ment volna velük. Kiszálltak a kocsiból. Dér látta meg először a fehér színű mentőautót a kastély kertjében, bent, mélyen, a fenyőfák alatt. Cseke tétován gyorsított a léptein, amikor a két rendőrautót meglátta. Teljes szívével kívánta, hogy a metropolita miatt legyen minden. A legközelebbi emberhez szaladt, akit meglátott. Az új kertész még csak pár napja dolgozott az érsekségen, ezért készségesen válaszolt. A könyvtárosné kiugrott az ablakon és meghalt, mondta Csekének.
Ekkor kezdett kolompolni a nagytemplom harangja, de egészen szelíden. Az emberek szállingózni kezdtek a hatórási misére. Julit egy hét múlva búcsúztatták a lovasdombi köztemetőben. Azon a langyos őszi délután rengeteg koszorú borította a sírt, pedig olyankor már ritka arrafelé a szép, őszi virág.