már fönn áll halvány szivárványt szór
de még mindig elég gyönge
később nehezül el emelkedik a város
fölé a nap ökle olyan lesz mint a holdtölte
zömök zsíros hasas és eszméletlenül sárga
ahogy rábukik erre a körös-körül
elterülő szürke óperenciára a csillogása
mára eltűnt mintha az útra ejtenének egy aranygyűrűt
mintha az ég kötné magához a földet
látni ahogy kötélként feszülnek meg sugarak
az út szélén álló törzsek
nincsen koronája is lángra gyullad
nem szeretem ezt a nagy-nagy tüzet
a tűz kellős közepén is fázom
és ahogy az összekoccanó ágak csüggedt
muzsikáját hallgatom abban is apró csontszilánkok
még sincs benne semmi félelmetes finoman
összeverődnek lángnyelvek
mélyen a föld alatt is ebben a tántorgó iszonyban
gyökereznek a fák napnyugtakor a menny is vörös hegyomlás
*Első közlés