Pillanat
Elillant hát a pillanat.
Álmot hoz az éjjel,
álmomban már szabad vagyok
minden szenvedéllyel
kitör lelkem rabságából
megkeres, bárhol vagy
s veled repül a pillanat –
te vagy ma a holnap.
Hajótörött e szerelem –
parttalan kívánság,
szívem terhét elvesztettem –
sirály sikolt bennem,
léket kapott lélekvesztőm
hullámsírban nyugszik,
sirálycsapat vijjog, rebben,
kört körre cikázik –
tengerárban megfürödve
naphídon repülnek,
aztán egyre távolodva
tengerbe merülnek –
köztük repül csukott szemmel
halott madár lelkem:
szabad vagyok, s szárnyalok
vad zúgó fergetegben!
*
Engem is viszel
Akkor már nagyon fájt a karom.
Az el nem ölelt ölelés görcseit
nem oldotta semmi hatalom.
Piruló arcom csókod várta,
ám távozó alakod már árnnyá vált –
semmibe veszett minden lárma;
mert ordítottam: maradj, ne menj!
Az élet üres csöndje sikolt velem,
és vágyaim, mint megannyi szenny…
Ölelem mulandó titkait,
szorongatva egyre néhány szófoszlányt.
Nem vallomást: ezek szitkaid.
Minden hiába ha menni kell.
Nincsen már szó, érzés, sóvárgás. Csak csönd.
Ha mész, mindent, engem is viszel.
© Barta Lászlóné Enikő – Eperszezon