Az Apokalipszis négy lovasának
nincsen hite és nincsen arca,
csak végben végzetes hatalma,
utat nyitva a pusztító patának.
Halált, pestist ígér a Jelenések
háborút és éhínséget az ének.
Nyihogva tiportak rajtunk néhányszor,
bűnt hozva, s kiszárítva okkal,
rémisztve kénköves pokollal,
minta nem volna elég, ami ránk forr.
Most nincsenek az istállóba kötve,
kicsaptuk őket saját legelőkre.
Rombolni dühvel beálltunk helyükre,
bűn nélkül is vagyunk hatékony,
túlhabzunk bibliai célon,
támadva a Földre, mely üdvre szülte
azt a fészkelődő hétmilliárdot,
aki bölcsőjének ássa az árkot.
Fuldoklunk szennyben. Mérgezett talajban
terem a mérgezett növényzet,
kik gondozzák parancsra, félnek,
mert halálnak ágyaznak a parancsban.
Önzés, haszonlesés és gyilkos érdek:
mindent behemzsegnek, mindent fölélnek.
A cél: ember csak egyhatod maradjon,
magát tisztítsa el a többi,
fölössel kár volna vesződni,
csak hasznos találjon helyet a parton.
Mi van,azt nem tolerálja a tőke!
Humánum? A piac nem kér belőle.
A négy lovat, lovast magunk etetjük,
ez adja, az rakja a szénát:
ki tartja, ki szúrja a vénát.
Rövidesen ránk, fölénk nő a tervük,
kik sorsunkba, riadt lelkünkbe látnak,
már döntöttek: indulhat a négy állat!
©Nagy Katalin: … mintha láng