Balatonborzason, a Nádas út 32. szám alatt a Patyolat Vállalat Üdülőtelepén Kokas Mihály, negyven éves nőtlen gondnok éppen vörös terméskövekkel tölti fel a hullámtörőt. Kávébarna csillogó testén úgy hullámzanak az izmok, mint a tó vize vihar előtt. Mellén kidagadnak, vádliján megfeszülnek, fokhagymagerezd hátsóján keményre kerekednek. Megáll a kora délutáni hőségben, szusszan, aztán gondol egyet, és beszalad a vízbe megmártózni. Három nagy csobbanás az egész. Lassan lépked kifelé a gumiborítású, kékre festett lépcső korlátjába kapaszkodva. Fecskenadrágja rátapad kissé balra dőlt férfiasságára, hát nem éppen aprójószág. Hátrasimítja vizes haját, a lecsorgó vízcseppek könyökéről hullanak a forró betonra. Minden nedves lesz körülötte. Az üdülő tágas kőépületéből több szempár figyeli.
Gálné Icuka, ötvenhat éves férjezett takarítónő, nagy lendülettel ágyneműhuzatokat cserél. Száját önkéntelen csókra csücsöríti a nyitott ablak elé állva. Nem csak a huzat párnás, de Icuka is. Fehér köpenyének legfelső gombja majd’ lepattan, ahogy kisóhajt a part felé. Bőrkeményedéses nagylábujja a vágott orrú vászoncipőből boldogan kandikál kifelé. A bambuló asszony fantáziája tyúklépésben halad, két kézzel szorítja terebélyes emlőihez a paplant. – Így estére sem végzel, Ica! – ripakodik rá harsányan Szalánciné Erzsike, negyvenöt éves elvált mosodavezető, aki kis kocsiján egy halom gondosan vasalt lepedő társaságában tűnik fel a nyitott ajtóban. Levesz kettőt, és megvetően a takarítónő elé dobja az ágyra. – Tik is megááátok pihennyi, nem? Hóvannak még a vendégek? – morog vissza sértődötten Icuka. – A Józsi tudja, hogy epekedni jársz ide? Szegény ember egész nap hajtja a vállalati autót, te meg itt ábrándozol! – vágja rá Erzsike az ajtót, aztán a többi szoba felé veszi az irányt. A következő ablaknál azonban vackolódó kotlósként ő is megáll, nyelve hegyét ajkai közt kidugva leselkedik kifelé.
Titkára oldalról nyurga árnyék vetül: Bakos Saci, harminckét éves hajadon beszerzési osztályvezetőé. Az üdülő fogyóeszközeit feltölteni hivatott felelős pillantásával méri végig Szaláncinét. – Zsóka, maga hízott a bontóperes tárgyalás óta, csak nem beteg? – aggódik nem túl őszintén. A mosodavezető keze elfehéredik a kocsi fogantyúján, ahogy végigméri a másik nőt. Formás tojó, rövid virágmintás nyári ruha, mély dekoltázs a hetyke mellekkel, hosszú, íves lábak, vörösre lakkozott körmök, majdnem tökéletes alak. – Jaj, csibém, de kedves hogy aggódsz! A nyugtatók miatt van, kicsit puffaszt – védekezik önkéntelen. Valójában azt gondolja, nem hiányzik egy évközi leltár, főleg a szappanelszámolással léphetnének a tyúkszemére. Bakos Saci a tekintetéből látja, hogy akkor ezt megbeszélték. Röltex manöken módban vonul tovább a nagyteraszra. A vastag műkő korláton akrobatákat megszégyenítő pózolásba kezd, hátha észreveszi a partról az a peckes járású Kokas és rákukorékol!
Dr. Lázár Aranka, ötvenhét éves özvegy főkönyvelő, a terasz melletti fűzfa árnyékában piheg. Fekete, egyberészes, kosaras fürdőruhájából kicsúszó aszott, májfoltos bőre a sűrű napozástól hideg sültcsirkére hajaz. Az árnyék már lekúszott róla, mint a délben felkent naptej réteg, mégsem mozdul. Innen pont a terméskövekre látni. A teraszon kihívóan nyújtózkodó, többször hangosan felkacagó liba idegesíti. Mintha valaki vicceit hallgatná, pedig nincs is ott senki! Az osztályvezetőknek semmi keresnivalójuk szezon előtt a telepen, potyára nyaralnak, mindenki tudja. Majd én elveszem a jókedvét – gondolja. Elszántan hátratolja kerek szalmakalapját, apró szemei megvillannak horgas orra felett. – Sarolta kérem! Megtenné, hogy halkabban visítozik? Vagy talán attól ilyen jó a kedve, hogy végzett a konyharaktár feltöltésével? Az éles hangú megjegyzés megteszi a hatását. Nem is kell odanéznie, hallja a lány lépteit, leforrázott jérceként siet a gazdasági iroda felé. Munkaidő végén majd benéz oda is. Tízfilléres elírást mindig lehet találni. Dr. Lázár Aranka nyögve feltápászkodik a csíkos vászon napozóágyból, menne a partra. Szeretné közelebbről megvizsgálni a hullámtörő feljavítási munkálatait. Rövidlátása nem javult a korral, ám ízlése és érdeklődése megmaradt az erőtől duzzadó formák iránt.
Nem marad ideje tenni egy lépést sem. Mögötte erőteljes, parancsoláshoz szokott hang harsan: – Aranka kedves! Trócsányi elvtárs nemsokára érkezik az öthuszassal, lesz szíves kimenni elé a vasútállomásra! A Józsi a Volgával már a főbejárat előtt várja. És Aranka kedves! Kapjon magára valami göncöt, nehogy így menjen! – sziszegi a közelébe érve Kondorosi Gizella, negyvenkilenc éves egyedülálló igazgatónő. A vállalat üdülőtelepének vezetője korpulens, kiélt arcú, szigorú vonású nő, maszeknál egyedileg szabott bézs kosztümében is slapmos. Aranka hozzá képest bájos tavi tünemény. Kondorosi Gizella az előbb elégedetten gondolt arra, hogy Trócsányit végre sikerült lecsábítani a minisztériumból vegytiszta baromfiudvarába. Estére majd felhajt neki valami könnyűvérű pipit. Szeretnék az állami bővítést, dotációval. A főkönyvelő viszont most útban van. Amíg az illetékes elvtárs megérkezik, addig a saját éjszakai szórakozását szeretné nyélbe ütni. A gondnokkal, aki hajlandó. Ezt már tisztázták a múlt nyáron. Kondorosi Gizella szereti a megszilárdult rendet maga körül. Szuszogva indul a part felé.
Kokas Mihály gondnok minderről mit sem sejtve, háttal áll a partnak. Figyeli, ahogy a szomszédos Magyar Mechanikai Művek üdülőjéből gumimatracot sodor át valami kíváncsi kóbor áramlat. Szőke, rövid frizurás, aprócska fürdőruhás karcsú lány tempózik rajta, segítve a sodrásnak. – Szia, itt is nagyon hínáros az alja? – szól a kérdés a hamvas, zsenge balatoni sellőtől, és Kokas Mihály álláspontja ettől jobbra dől. A mocorgást érdeklődve követi matracáról Szirmai Szilvia, tizenkilenc éves testnevelés szakos egyetemista. Szilvia apukája a Magyar Mechanikai Művek gyárigazgatója, civilben a Balatonborzasi Vitorlás Klub elnöke. Ugyanúgy messzire ér keze, mint most a gondnoknak, aki közelebb húzza a parthoz a nyikorgó gumimatracot. Távolabb tarajos hullámok közelednek, sötétre vált az ég alja, mint a gondnok mögött a betonon lendületesen közeledő Gizella tekintete. A mólón a legmagasabbra húzzák a piros kosarat. Vihar készül, és kemény küzdelem az első csőrvágás jogáért.
©Kalmár Gyöngy: Szabin nők elrablása / parafrázis