Fal védi ezt a századot is.
Rajta fülem.
Mélyen zengő dalokat hallok.
Meg sikítást.
Csörögve vonulókat.
Lerakjuk utainkat, újra meg újra lerakjuk.
És kőtörzsük van ciprusainknak.
Fémkoronáik közt itt-ott még megcsillan a Genezáreti tó.
Volt idő, amikor porgomba alatt lerogytak városaink.
S kürtszóra fölépültek. De mint a magot,
sietősen bokrok alá dugtuk, ki beléhalt.
Kétezeréves utunkat simára köszörülte a birka köröm:
kétezeréves juhnyáj poroszkál rajta.
Hol van a pásztor?
A drága homok még barna, hol a vére ömölt.
Később aranyért kiszitálták.
Terjed a város.
Csillagága forogva szúr föl az éjbe
s esztergálja a földet.
Tornyokból fénypompa zuhog ránk.
Alóla kiált valaki:
te, nem láttad a pásztort?
Ahol a sötétség forr, ott áll.
Ott állhat.
Tartsd magad a végleteken.
Vasadi Péter: Fahíd – Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1990