Mostanában minden nap csak úgy lesz
valahogy, nehezen indul el, és még
nehezebben ér véget, ami összetartja,
az a furcsa, megnevezhetetlen
rossz érzés, nevezzük talán
szorongásnak, vagy félelemnek.
Az tartja össze a mindennapokat,
felkeléstől a nyugovóra térésig.
Megértem ezt is, gondolom, amikor
az óra elüti az éjfélt, megértem ezt
a napot is, és még mindig élek. És
amíg új nap indul el, megnő bennem
a várakozás csendje, bár nem tudom,
mire várhatnék, de azt biztosan tudom,
hogy mostanában minden napom, ha
akarom, ha nem, bizonytalansággal terhes.
©Búzás Tünde: Védelem