egy csillag emlékét őrzi a föld
mesét szövünk csupasz testünk köré
mint kincsre gondolnánk magunkra –
hogy az ember talán egy istené
ajándékunkat fel se ismerjük néha
a gonosz ostoba más kárán örül
amit az ember nem akar látni:
ott pityereg a térde körül
nem három, de úgy tizenkettő
volt, s nem király, hanem tudós féle
s december helyett júniusban
néztek a pásztorok a csillagos égre
és nem is jászolban, hisz volt Máriának háza
s a Nap születése egy pogány ünnep
párszáz éve lett a karácsonynak fája
és rég elkártyáztuk a hitünket
de nézd csak az elárvult emberiséget
mennyire vágyik, hogy legyen egy gyámja
pedig mindenki ismer néhány angyalt
egyikük hasonlít a nagyanyámra