szél karol a szürke ködburokba
a világosság árnyéka kéredzkedett a
napkorongra esőcseppek verik hólyagosra a Duna vízét
amikor a legmélyebb sötétség találgatja
hova lett az ég a Parlament fekete gránitkockái
körül egy szivárványos olajfolton megcsillan a
kék festék kicsivel innen a sziget lábaitól a magasságot is
szétkenték a Margit-híd karcsú fölüljáróinál lehajtott fejjel
sétál a tél mielőtt átlépne Budára kitérőt tesz
a csöpögő bukszusok alléján
andalogva az ősz legutolsó öltését még
meglazítja egy valamikori bronzszobor
csuromvizes kabátjának gomblukában a férc
a Jászai Mari térnél
ahol két évszak magánya összeér